Új blog

Hamis szenvedély

Bevezető:

Mit csinálnál akkor ha az életed szabályokból és megjátszásokból állna? Megszöknél vagy megszoknád? Trinky Dallas tökéletesnek tűnő életet él, mégis boldogtalan és magányos. A mindennapjait csak a bulizás tölti ki. De a lány önkéntlenül is egy párkapcsolatban találja magát. Előre elrendezett szerelme lesz, együtt kell lennie Justin Bieberrel. Ez a történet a viharos érzelmekről szól. Két ember változásáról. Egy lány megmutatja ki ő valójában, de a végén mégis az ő szívét törik össze. Olvasd el Trinky és Justin történetét egy kamu kapcsolatról.

14.

Sziasztok! (:

Na jó remélem tudjátok mennyire megleptetek?! Ma délelőtt a mailemben jártam, s folyamatosan érkeztek az új értesítők a megjegyzéseitekkel kapcsolatban, kb másfél óra leforgása alatt összehoztátok a következő fejezetet. Nagyon szépen köszönjük! Örülünk mikor ilyenkor vagy épp egyből jönnek is az észrevételek. Viszont most nem lesz játék, elfogytak az előre megírt fejezeteink, s érettségizünk jövőhéten. Maradjunk annyiban, hogy én beszartam - Vivi. Szóval a fejezet max 23-án jön, s ezért elnézéseteket kérjük. Jó olvasást!

Vivi&Flóraa

14. fejezet

*Valerie*

„Április 29.”

„Boldog volt. Valerie valami újat adott neki. Szükségük volt egymásra.” - Leila King

 Éjszaka ott ültem a konyhában egy bögre kakaóval. Jól esett az éj csendje. Élveztem, hogy magányosan gondolkozhatok. Össze voltam zavarodva. Tudtam, hogy amit Justin iránt érzek az több, mint barátság. Na de szerelem? Honnan is tudhattam volna mikor sosem voltam szerelmes. De ha vele voltam jól eső bizsergést éreztem. S a lelkemben dúló vihar is megszűnt. Megnyugvást hozott az életembe. Az életem romokban hevert, s én csak Justinra számíthattam. Ez pedig megijesztett. Nem tudtam mi tévő legyek. De menekülni akartam. Megijedtem a saját érzéseimtől.

Hirtelen egy kéz simult a vállamra, megugrottam egy kicsit. Ránéztem Justinra aki halványan elmosolyodott.

- Nem tudsz aludni? - kérdezte, miközben leült mellém. Megráztam a fejemet.

- San Fransiscoba költözök - böktem ki hirtelen. Több reakciót is felfedeztem a vonásaiban. Egyszerre volt rémült és szomorú. Talán őt is bántotta a gondolat, hogy távol kell tőlem lennie.

- Miért? - kérdezte csendesen, s a kezemen lévő ezüst karláncot piszkálta.

- Ott él a nagymamám, talán ő befogad.

- Nem akarom, hogy elmenj - szuggerált kitartóan. Alig kaptam levegőt a szemében látott kimondatlan érzelmektől.

- Nem akarok rajtad élősködni - suttogtam, felállt és maga felé fordított. Közel állt hozzám. Éreztem a szapora lélegzet vételét.

- Nem élősködnél. De nem mehetsz el. Rettegek, hogy mi lenne velem nélküled. Szükségem van rád Valerie - suttogta és közelebb hajolt. Lehelete az arcomat simogatta. Egyik kezemet arcára tettem és úgy néztünk farkas szemet egymással. Gondolkodás nélkül csókoltam meg őt. Édes volt, mint a méreg. Kínzott a vágy. Lassú volt és gyengéd. Érzelmekkel fűtött csók. Gyönyörű volt, mint a zivatar utáni szivárvány.

- Nem hagylak itt - suttogtam ajkaiba. Még szorosabban vont a karjaiba. Elfeledkeztem az időről, s minden másról is. Jó érzés volt vele lenni.

- Justin olvasol fel nekem Nadine könyvéből? - kérdeztem halkan.

- Miért foglalkozol azzal? Az a múltam. Valerie, éppen azon dolgozom, hogy felépítsem a jövőmet, veled - kedvesen nézett rám és egy apró de annál édesebb puszit kaptam a számra.

- Köszönöm - suttogtam könnyes szemekkel. Hülye hormonok!

- Mit? - Egy hajtincsemmel játszott szórakozottan.

- Hogy vagy nekem - motyogtam a nyakába.

- Én butusom - kuncogott és felkapott a karjaiba. Nevetve ütögettem a vállát, de ő meg sem állt a szobájáig. Ott le tett az ágyra és szorosan mellém bújt. Ott feküdtünk össze ölelkezve, lábaink össze gabalyodtak. Mi pedig csak a sötétségbe burkolóztunk. Egy pillanatra felült és az éjjeli szekrény fiókjából elővette a kék borítójú könyvet.

- Melyik részt szeretnéd hallani? - kérdezte kedvesen, nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy egy pillanatra megsimította a hasamat. Ezen csak mosolyognom kellett.

- Te választasz - mondtam és jobb kezét össze kulcsoltam a sajátommal.

- Téged választalak - motyogta, én pedig hevesen dobogó szívvel néztem a barna szempárba.

- Esőben szeretnék csókolózni, reggelit enni vacsorára. Gumicukrot enni hamburgerrel - hadartam.

 - Mi? - kérdezte  de láttam, hogy nevet rajta.

- Őrült akarok lenni. Hülyeségeket csinálni. Meztelenül úszni, békát enni és oroszlánt simogatni. Ki akarom élvezni a fiatalságomat. Félévem van rá - mondtam szórakozottan, láttam rajta, hogy elgondolkozik.

- Minden vágyadat teljesítem. Bármit megteszek a boldogságodért - felnevettem és az ölébe mászva puszilgattam az arcát, ő csak kuncogott lelkesedésemen.

- Imádom mikor ilyen kislányos vagy - megfogta a tarkómat, s így csókolt meg.

- Justin - néztem rá nagy szemekkel, mire csak kérdőn felhúzta a szemöldökét. - Aludhatok veled?

- Ezt kérdezni se kell, Angyalom - leoltotta a villanyt és védelmezően ölelt magához. Jó érzés volt a karjaiban elaludni. Aznap este elfelejtettem a szüleimet, s mindenkit a világon. Csak mi léteztünk.

Reggel nevetésre ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemeimet és Leilával találtam szembe magam. Justin még békésen aludt mellettem. Elmosolyodtam az éjszaka emlékétől. Szorosan ölelt magához, így mozdulni se tudtam. De örültem, hogy álmában is ennyire ragaszkodik hozzám.

- Siess, a konyhában várlak - kacsintott rám a lány.

- Mi volt olyan vicces? - kérdeztem már a konyhába belépve, s ültem le a lány mellé.

- Mesélj!

- Nincs mit - pirultam el Justin ajkaira gondolva. Boldog voltam.

- Hát persze. De remélem tudod, hogy rám mindig számíthatsz - nézett rám komolyan. Hálás voltam neki. Mindenért. - Inkább engem keress ha bármi bánt, mint Melaniet. Nem bízom benne.

- Nem kedveled? - kérdeztem. Kíváncsi voltam. Melanie-val kettős érzéseim voltak. Kedves volt, de gonosz is. Bizar egyveleg.

- V, az a lány évek óta bele van zúgva Jusba. Engem is megfenyegetett már. Sőt mielőtt először találkoztam veled, elejtett egy olyan mondatot, hogy egy hazug pénzéhes lány vagy. Ő már akkor tudta, hogy nektek egymás mellett van a helyetek. - Hirtelen ötlettől vezérelve öleltem magamhoz a lányt. Ő tényleg igaz barát volt.

Ahányszor szerzek egy barátot rögtön szerzek rengeteg ellenséget is. Nehéz helyzetben voltam. De Justinért megérte.

13.

Sziasztok lányok! (:

Amint megláttam tegnap este -  na jó éjfél volt már -, hogy összejött a három megjegyzés, tudtam egyből idevezet az utam reggel. Köszönjük szépen. Ez a játék ismét áll, de most négy megjegyzéssel. A folytatás kész van, itt lapul a wordben. Jó olvasást kívánunk! 

V&F

13. fejezet

*Valerie*

„Április 28.”

„Láttam a tekintetében, hogy rájött. De azzal is tisztában voltam, hogy megijesztettem, még ha nem is konkrétan fogalmazva, akkor is szerelmet vallottam neki. Vissza kell fognom magam, s az érzéseimet is.” - Justin Bieber

Három nappal később képes voltam kikelni Justin ágyából, addig ő etetett, ő vitt ki a mosdóba a kezében, ugyanis annyira elhagytam magam, hogy még erre sem voltam képes. Nem is hittem, hogy menni fog e egyáltalán a járás, a beszéd, amíg Mel be nem lépett a szobába, s elküldte Justint. Persze ő nem akart menni, de Melanie rábeszélte, hogy hozzon nekem valami ebédet, hátha a kedvenc kajám majd felvidít. Persze jól tudta mindenki, hogy ez nincs így, viszont Jus nem mondott le erről az opcióról sem, így fogta magát és kettesben hagyott minket. Tudtam, hogy ma nem fogja megjátszani a kedves és tökéletes barátnőt, hanem kimutatja a foga fehérjét, látszott a viselkedésén. Tudtam, hogy nem rossz ember, de azzal is tisztában voltam milyen is ő valójában, hogy kell neki Justin, bármi áron, s azt a stratégiát folytatja, ahol az ellenségeit közelebb engedi magához, mint az igazi barátait. Csak pislogtam rá, vártam mikor kezd bele, s jól tippeltem, azonnal hozzá is fogott.

- Na ide figyelj, nem tudom mi a bajod. Tényleg, mert Justin nem volt hajlandó elmondani, de azon nyomban kapd össze magad, mert kiborítottad Just ebben a pár napban is, rohadtul elegem van, hogy úgy táncol ahogy te fütyülsz. Nem tudom mi van köztetek, de régebb óta vagyok a barátja, harcoltam Leilával is, hidd el téged is legyőzlek. Szóval kelj ki abból a kibaszott ágyból, menj el fürdeni, ha nem akarod, hogy én ráncigáljalak ki, tudod megteszem. Bármit megteszek azért, hogy ő jobban érezze magát. Kedves ember voltam eddig is, nem féltékenykedtem, vagyis próbáltam. Megértem, hogy beleszerettél, hiszen ő Justin Bieber, jó fej, vicces és iszonyat helyes. De ha meg is akarod tartani, akkor nyomás ki onnan. Talán megkedveltelek annyira, hogy ne tépjem ki az összes hajadat, ha téged választ, de akkor mutasd meg, hogy megérdemled őt, különben hidd el nem akarod tudni mi lesz a következménye ha nem… - mondta. A hangja nyugodt volt, egyáltalán nem mutatott semmi érzelmet, olyan semleges arckifejezést öltött magára, amitől felállt a hátamon a szőr. Lehet, hogy igaza volt, de nem bírtam nem sajnálni magam. Nem voltam elég erős, hogy mindennel szembe tudjak nézni. Fájt a család elvesztése, még a húgom is hiányzott, pedig elég szemtelen volt egész életében, hogy ne így legyen. Mégis, ahányszor csak rájuk gondoltam könnyek szöktek a szemeimbe, s nem tudtam nem elsírni magam. A mellkasom összeszorult, míg a légzésem felgyorsult. Most is elkezdtem zihálni, Mel azt hitte miatta, így oda ült mellém, s átölelte a vállam. - Fejezd be az önsajnálatot V, ha Jus fontos neked akkor kelj ki innen, s készülődj össze, hogy amire visszaér mosolyt csalj az arcára. Mostanában csak te vagy rá képes. Tegnap meglátogatta Leila, s vele is összeveszett, annyira aggódott miattad. De nyugi, kibékültek. Most viszont Csillagom nyomás fürdeni, veszek elő valami ruhát neked… - mosolygott.

- Nincs - motyogtam. Még én sem hallottam a saját hangom, így nem csodáltam, mikor Mel felhúzott szemöldökkel nézett rám. Száraz volt a torkom, így megköszörültem, s újrapróbálkoztam. - Nincs itt ruhám - suttogtam. Megértően bólintott.

- Veszek neked valamit, addig fürödj meg. Sietek - mosolyodott el, majd felállt, s kiment a szobából. Én csak néztem utána. Nem értettem a helyzetet, nem tudtam eldönteni, hogy most kedves volt, vagy a legundokabb ember a világon, de segített. Igaza volt, nem engedhetem meg, hogy Justin miattam szenvedjen, hiszen annyit segített nekem, most is befogadott, elhozott magához, s gondoskodott rólam. Felsóhajtottam, megtámaszkodtam az éjjeliszekrényben, s felkeltem az ágyból. Először majdnem visszaestem, annyira megszédültem, de pár perc után sikerült lassú lépésekben, kapaszkodva eljutnom a fürdőig, ahol egy kád vízben merültem el. Megmostam a hajam, megszárítottam, bekentem magam testápolóval, majd törülközővel bebugyoláltam magam. Átsétáltam Jus gardróbszobájába, kerestem magamnak egy pólót és egy bokszert, majd visszafeküdtem az ágyba. Lassúnak és nehéznek éreztem magam, olyan volt mintha a lelkemre nehéz kövek csimpaszkodnának, amik továbbterjednek a végtagjaimra is. Megkönnyebbülten vettem a kezembe Nadine könyvét, amit a kórházban adott oda nekem. Az utolsó fejezetnél jártam, alig bírtam letenni ahányszor Justinnál voltam. Már haza akartam vinni, de nem volt kedvem, hogy a szobám falaiba is beférkőzzön ez a szerelem. Olyan volt az egész könyv, mintha átéltem volna. A szerelmük maga volt a tűz, az a szenvedély, odaadás és szeretet, amit én is érezni akartam. Átakartam élni valakivel. Tudtam, hogy a szívem talán Justint választaná erre, de ezt a gondolatot azonnal elűztem onnan. Így inkább csak itt olvastam a történetüket. Nem is értettem miképp lehetett vége. Szívbemarkoló volt a könyv befejezése. Tudtam, hogy nem happy end, mégis reménykedtem az utolsó sorig. Megakartam mutatni a kedvenc részemet benne Justinnak, amikor hazaér, így megjelöltem egy papírzsepivel, majd lehunytam a szemeimet és vártam, hátha Mel vagy Justin végre visszaér. Amikor barátnőm belépett a szobába felhúzott szemöldökkel nézett rám, s megcsóválta a fejét.

- Nem azt mondtam, hogy fürödj meg?

- Át is öltöztem - mosolyogtam rá félszegen. Megkönnyebbülten felsóhajtott, majd kipakolta az új ruhákat mellém. Fekete farmernadrágot vett, egy királykék pólót, ami elég kivágott volt, de jól állt így örömmel vettem fel. Úgy néztem ki mint egy csinos nő, megöleltem Melt, megköszöntem, mire ő csak megdicsért milyen szép vagyok. Rám adta a farmer mellényt is, sőt a fekete magas sarkú félcipőt, majd elköszönt, mert megbeszélése volt a menedzserével.

Justin a nappaliban vártam, így amikor hazaért meglepődött, de azonnal lepakolt és a karjai közé vont. Mosolyogva nézett rám, s egy pillanatra sem engedett el. Az ölébe húzott, nem engedte, hogy máshol egyek, majd így kellett a Tv-t is néznem. Nem kérte, hogy beszélgessek vele, nem akarta, hogy öntsem ki a szívem, nem kért semmire. Ő csak boldog volt, hogy nem a plafont bámulom és sírok.

- Köszönöm Justin - szólaltam meg egy idő után. Megrázta a fejét, még szorosabban ölelt magához, majd adott egy puszit a hajamba.

- Haza kéne menned összepakolni a dolgaid, ha anyukád tényleg komolyan gondolta a tegnap előtti mondandóját.

- Hidd el, komolyan mondta. De ha lehet akkor csak holnap menjünk. - Nem akartam hazamenni, féltem. Nem voltam benne biztos, hogy a szüleim szemébe tudnék nézni. - Mutatni akarok neked valamit - sóhajtottam. Kikeltem az öléből, majd megfogva a kezét felhúztam az emeletre. Lefeküdt az ágyra, a támlának dőlt, s oda húzott maga mellé, átölelte a derekam, így tartott maga mellett. Jólesően bújtam hozzá, majd kinyitottam Nadine könyvét.

- Elolvastad? - kérdezte szomorúan. Bólintottam. - Nem akartam, hogy megtudd. Nadine és én is lezártuk ezt.

- Justin te szereted, még mindig. Nem baj ha fáj valami, az csak azt jelenti, hogy érző ember vagy.

- Nem - sütötte le a szemét. - Az azt jelenti, hogy nem tudok továbblépni. Pedig lassan, talán csigatempóban, de érzem a változást. - Nézett rám nagy szemekkel. Tudtam, hogy rám célzott. Megsimogattam az arcát, majd adtam egy puszit neki.

- Sajnálom, hogy letámadtalak nálunk, nem lett volna szabad. Egy ilyen szerelem sosem fog elmúlni, hiába leszek itt én.

- Ez a szerelem gyönyörű volt, de káros, mind a kettőnknek. Tudtuk ezt, mégis belefogtunk, hidd el már nem vagyok belé szerelmes, lezártam. De mégis fontos a számomra.

- Justin, amikor találkoztam vele, látszott, hogy ő is szenved még. Nem értelek titeket…

- Szerelmes voltam belé, viszont már mást is szeretek. Lehet még nem annyira, de érzem, hogy ez nem lesz fájó, nem olyan lesz, mint ami elsöpör a Föld színéről, hanem ami megnyugvást és békét hoz nekem. Olyan, amibe elmenekülhetek mindenki elől, ahol csak mi ketten leszünk és a szerelmünk. Nem pusztító, hanem örökké tartó. A két szerelem más, s mindegyik örökké tart, csak az egyiket el kell felejteni, míg a másikat meg kell tartani. Ezt érzem. - Nagy szemekkel néztem rá. Megértettem, vagyis próbáltam. Viszont meg is ijesztett, a tekintete tisztán elárulta, hogy rólam beszél, én vagyok az új szerelem, a jövő. Amitől megrémültem. Kétségbeesetten kutattam valami után, ami elterelheti erről a figyelmünket, de maradtam az eredeti ötletemnél. Felolvastam a kedvenc részemet a könyvből.

Felálltam és közelebb sétáltam hozzád, nem mozdultunk. Egymással szemben álltunk és figyeltük, hogy mi lesz a másiknak a következő lépése.

- Mond el az igazat, hogy mit akarsz tőlem, mert már magam se vagyok abban biztos, hogy csak a szexet akarod - suttogtam. Azaz éjszaka volt az áttörés a kapcsolatunkban. Itt változott meg minden. Már nem volt olyan, hogy te és én. Hanem csak az létezett, hogy mi. Mert szavakkal akkor nem mondtuk ki mit érzünk, de a tetteink bizonyították.

- Fogalmam sincs. Őrülten kívánlak. De meg akarlak ismerni, tudni akarom mi a kedvenc filmed. A kedvenc dalod, kikért rajongsz. Tudni akarom a legféltettebb titkodat, a vágyaidat. Meg akarlak védeni - mondtad halkan. Tudtam, hogy igaz amit mondasz. Láttam a szemedben.  Komoly voltál. Nem tudtam mit mondani, ezért csak közelebb léptem hozzád és ajkaimmal a tiédre tapasztottam. Ez nem olyan volt mint az eddigiek.  Sokkal több érzelem volt benne, sokkal vadabb. Akartalak, megvesztem érted abban a pillanatban.

Amikor befejeztem Justin csak nézett rám, eltorzult arccal. Tudta, hogy mi a folytatás, az egészet átélte, s neki ez a részlet talán még fájóbb volt, mint nekem.

- Azt hiszem itt dőlt el az, hogy szurkoljak nektek - mosolyogtam rá. De ő csak az arcomat kémlelte, tarkómra vezette az ujjait, majd közelebb húzva magához, ajkait az enyémekhez nyomta. Olyan édesen csókolt, hogy az egész testem beleremegett. Amit az agyam tagadott, azt testem és a szívem örömmel fogadta.

12.

12. fejezet

*Valerie*

„Április 25.”

„Láttam őket minden egyes nap, tudtam, hogy jól kijönnek egymással. Ebbe még beletudtam törődni, de abba nem, hogy a lányom becsapott, s tönkretette a családot, amit nagy nehézségek árán összefoltoztam.” - Diana Lee

Amióta rosszul lettem, s a kórházban kötöttem ki, nem jártam iskolába. Beszéltem az igazgatóval, hogy magántanuló szeretnék lenni a maradék időben, míg le nem érettségizek. Persze nem volt elragadtatva az ötletemtől, hiszen hiába tudta mennyire jó tanuló vagyok, félt, hogy elkallódom. Megnyugtattam, hogy erről szó sincs, viszont az egészségem szempontjából elengedhetetlen, hogy otthon maradjak, nyugodt környezetben. Talán ez volt a legnagyobb probléma, mert hiába nem jártam suliba, a körülmények nem sokat javultak. Anyám folyton megjegyzéseket tett a külsőmre, szerinte folyamatosan hízom, s kerekedik a hasam, próbáltam rávenni, hogy ez csak a rendes étkezés jele, amit Justin erőltet, de nem nagyon hitte el, így inkább állandó jelleggel ott hagytam, ha belekezdett a mondandójába. A húgom hozzám sem szólt, levegőnek nézett, úgy gondolta, hogy elvonom róla otthon a figyelmet, ami nem volt igaz, bár tény, hogy vele negyed annyit sem veszekedtek mint velem.

Justin minden egyes nap meglátogatott, elvitt ebédelni vagy éppen átvitt magához filmet nézni. Amikor először találkozott a szüleimmel apa örömmel látta, bár anya mérges volt rá. Nem akart egy fiú mellett tudni minden egyes nap. Viszont muszáj volt megszoknia, s az elmúlt pár napban már azt vettem észre, hogy kezdi megszokni a jelenlétét. Jus egyre kevesebb helyre vitt, ahol észrevehették volna. Először nem is értettem miért, majd kicsit jobban utána olvastam a neten, s mindent megtaláltam, amire szükségem volt. Azt híresztelik rólunk, hogy együtt vagyunk, vagy ha nem is akkor azzal vannak elfoglalva, hogy Jus drogozik, iszik, s nem törődik a rajongóival. A Tv-ben olyan riportot is láttam, ahol azt fejtegetik ismét együtt vannak Nadine-nal. Itt volt az a pont ahol nem akartam többet tudni a médiáról. Felesleges volt, csak felzaklatott, hogy mennyire félreismerik Justint. Felsóhajtottam, majd megsimogattam a kis hasamat, egy pillanatra elbóbiskoltam a fotelben, de a húgom hangjára felébredtem.

- Justin! - sikított. Igazából hiába a sok találka vele, Adrian nem szokott hozzá, hogy ismeri Justin Biebert. Elmosolyodtam, majd felkeltem a kényelmes fotelből, s elindultam a beszélgető páros felé. - V alszik, ha van kedved eljöhetnél velem meginni egy kávét, amíg felkel.

- Fent vagyok, de köszi Adri - mosolyogtam. A közbeszólásomat csak Justin díjazta, a húgom gyilkos szemekkel méregetett. Eltátogtam neki egy bocsit, majd Jus kezét megfogva felhúztam a szobámba. - Kikészít, nem hiszem el, hogy rád hajtott… - sóhajtottam, majd lehuppantam az ágyamra, ahogy Jus is.

- Nem mindegy? Nem jön be. - Rántotta meg a vállát lazán. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.

- Mi az, hogy nem tetszik a húgom? - kérdeztem felháborodottan. Nem értettem, hiszen gyönyörű volt, szebb mint én valaha is voltam.

- Te sokkal szebb vagy… - suttogta. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Hogy mondhatja ezt? Bár kétségkívül nagyon jól esett, éreztem, ahogy az arcom egyre pirosabb és pirosabb lesz. Jus is észrevehette, mert egyik kezével elsimította a hajamat onnan, de keze arcomon maradt. Le kellett csuknom a szemeimet, annyira jól esett ez a gyengéd simogatás. Lehajtottam a fejemet az ágytakaróra, hagytam, hogy folytassa. Tudtam, hogy nem kellene ennyire gyengédnek lennie hozzám, de nem tudtam elutasítani. A szívem a torkomban dobogott, a légzésem szaggatottá vált, mikor közelebb csúszott hozzám, s felső testével felém hajolt. Nem láttam, de éreztem a közelségét. - Valerie… - motyogta. Éreztem, hogy egyre közelebb van hozzám, éreztem a leheletét az arcomon, a kellemes súlyt a mellkasomon, minden porcikáját. Tudtam, hogy mit akar, tudtam mit akarok… Mégsem mertem megtenni.

- Justin - suttogtam. Kinyitottam szemeimet, mire ő észbekapott, amint belenézett íriszeimbe.

- Sajnálom, jobb ha megyek. -  Nézett rám bűnbánóan, mire egyből megbántam, hogy leállítottam. Szomorúságot láttam a tekintetében, a legrosszabb pedig az volt, hogy tisztán éreztem, amit ő. Én is ugyanúgy akartam azt a csókot. Lefeküdt mellém, a bal oldalára fordult, s így várta, hátha mondok még valamit. Megrémültem, hogy itt hagy, így, gondolkozva, hogy mi lett volna ha…

- Ne! - kiáltottam fel kétségbeesetten. Megragadtam a kezét, s megrántottam. Justin nem esett rám, nem is mozdult. - Gyere vissza, kérlek - motyogtam elpirulva. Belenézett a szemembe, de elhatároztam, hogy nem fogok meghátrálni. Nem mozdult, nem csinált semmit. - Akkor ne, majd én.

- Valerie, nem hiszem, hogy… - kezdett bele, valószínűleg egy kioktatásba. Talán úgy kezdte volna, hogy mi lenne ha közelebb hajolna, de nem érdekelt. Elegem volt. Akartam azt a csókot. Közelebb éreztem magamhoz mint bárkit eddig valaha. Nem csak lelkileg, de testileg is. Amire észbekapott már felette is voltam, s ajkaimat rányomtam övéire. Először meglepődött, viszont szépen lassan kapcsolt, egyik kezét a derekamra simította, míg másikkal a hajamba túrt és így húzott magához még közelebb. Ajkai elnyíltak, bebocsátást engedve nyelvemnek. Olyan édesen csókolt, olyan mámorítóan, hogy észre sem vettem, mikor nyílt a szobám ajtaja, csak arra figyeltem fel, hogy anyám felvisít. Egyből elhúzódtam Justintól, riadtan néztem anyámra, aki már csak a fejét rázta.

- Kicsim, csak szólni akartam, hogy egy fiú keres, lent vár a nappaliban. - Már fordult ki a szobából, mikor visszanézett a válla felett. - Amúgy szia Justin.

- Csókolom - köszönt ő is, de lehajtotta a fejét. Anyám lement, míg én még mindig a fiút néztem. - Anyukád utál, most már biztos.

- Dehogy, csak meglepődött.

- Én is - nevetett. Én is elkuncogtam magam. - Menj le, itt megvárlak.

- Sietek - mosolyogtam rá, majd lesiettem a nappaliba, de ott olyan ember várt, akit eddig sikerült elkerülnöm. - Szia Brandon - suttogtam falfehéren. Mit akar itt? Jézusom! Kétségbeesetten néztem rá, reméltem nem itt akar anyám előtt beszélgetni, bár nekünk semmi közünk nem volt egymáshoz. - Miért jöttél? - kérdeztem, bár nem voltam benne biztos, hogy hallotta. A szavak alig akartak kijönni az ajkaimon. Nem jó dolog anya előtt beszélgetni vele, végképp nem ilyenkor, ugyanis vacsoraidő van, így apa is nemsokára haza fog érni.

- Megakartam kérdezni hogy vagy. Hallottam, hogy a kórházban voltál talán két hete, érdeklődni jöttem mi van a babával.

- Mi? Tessék? - kérdeztük egyszerre anyával, bár más-más szándékkal. Én azért mert pofátlanul érdeklődik, s leleplezett anya előtt, míg ő a döbbenettől sokkosan. - Miről beszél ez a fiú, Valerie? - kérdezte már majdnem kiabálva.

-Anya, megmagyarázom, várj egy kicsit… Brandon csak félrebeszélt - hazudom, de tudom, hogy elég rosszul. Anya lesápadt, le kellett ülnie. - Nem hiszem el, hogy képes voltál erre! Minek kerestél? Nem azt mondtad, hogy nem érdekellek, ahogy a baba sem? Mindent tönkretettél, most már végleg. Senki nem tudta itthon, erre jössz és elcseszel nekem mindent! Tudod mit? Takarodj, most rögtön! - ordítom neki kétségbeesetten. Tudom, valahol a tudatom mélyén, hogy nem szabadna felhúznom magam a kicsi miatt, de olyan erővel tört rám a düh, hogy a könnyeim is kijöttek. - Nem hallottad, menj innen! - kiabáltam. Ő csak vigyorogva állt előttem, mire meglöktem. Abban a pillanatban jelent meg Justin a lépcsőn. Tudta mi a helyzet, biztos voltam benne, hogy hallotta. Amint leért fogta Brandont, s kidobta.

- Ribanc! - kiabált még vissza, bár már nem érdekelt. Csak az édesanyám, aki olyan csalódással nézett rám, mint eddig soha senki. Leültem mellé, megfogtam a kezét, de elrántotta.

- Azt akarom, hogy elmenj innen és soha többé ne gyere vissza - mondta a szemembe nézve. Egy csepp érzelem sem mutatkozott sem a szemében, sem az arcán. Amikor ezeket a szavakat mondta már a csalódás is eltűnt a vonásaiból.

- Anya, ne, kérlek, én nem akartam - zokogtam. Persze őt egy cseppet sem érdekelte, ott hagyott egyedül. Felhúzott lábakkal ültem, míg Justin át nem ölelt, majd az ölébe húzott. Csak sírni tudtam, próbáltam megszólalni, próbáltam nem összetörni, de nem ment. Anya örökre megutált, egyedül maradtam egy gyerekkel, Brandon magamra hagyott, s ezelőtt egy kis idővel még Justinnal csókolóztam. Egyszerűen szörnyen éreztem magam. Az életem romokban hevert. Elkell költöznöm otthonról, itt kell hagynom mindent, ami biztonságot jelentett nekem egész életemben. Lehet, hogy sokat veszekedtem mostanában anyuval, de ők voltak a mentsváraim egy nehéz nap után. Én itt akarok maradni, suttogtam magamnak újra és újra. Utáltam az egész helyzetet. Fájt a félelem, fájt a csalódás, amit okoztam, minden egyes porcikám megfájdult, de a legjobban a szívem roppant bele, elvesztette az otthonát, örökre. Legalább is abban a pillanatban nem reménykedhettem a jobb jövőben.

11.

11. fejezet

*Valerie*

„Április 15.”

„Egy szobában voltam Nadine-nal, s Valerie-vel, azt hiszem ilyen mikor a múlt és a jövő találkozik a jelenben: rettenetesen felkavaró.” - Justin Bieber

Nem tudtam felfogni, hogy miért tettem. Fogalmam sem volt róla, hogy miért jöttem el ide. De megtettem és azt hiszem nem bántam meg. Túlságosan kíváncsi voltam arra a lányra, akit Justin szeretett egykor. S nem azért, mert féltékeny voltam, vagy mert szerelmes lettem volna Justinba. Nem, nem azért. Hanem azért, mert láttam, hogyan néztek egymásra a könyves boltban. Először nem akartam elmenni vele, de tudtam, hogy szüksége lesz a támogatásomra. Így elmentem és a szívem szakadt meg mikor sírni láttam őt. Soha sem gondoltam azt, hogy szégyen ha egy férfi sír, mert nem volt az. Tudtam, hogy Justinnak sikerült lezárnia a múltat, de nekem nem. Nem csak a sajátomat, de az övét se. Nem értettem miért adta fel ilyen könnyen, hiszen az elmondása szerint halálosan szerelmes volt a lányba. S most őt idéztem. Ezért miután haza mentem első dolgom volt az, hogy felmentem az internetre és beírtam Nadine nevét a keresőbe. Meglepődtem mikor megláttam, hogy egy kávézóban fog énekelni, de tudtam el kell mennem.

Most pedig itt ültem egy eldugott, csendes kávézóban a sarokban és néztem az egyre növekvő tömeget. Tudtam, hogy előrébb kéne mennem ha látni is szeretnék valamit, de se erőm, se kedvem nem volt hozzá. Így inkább leadtam a rendelésemet és vártam. Vártam arra a lányra aki megváltoztatta a legjobb barátomat. Sokat gondolkoztam azon, hogy Justin mit jelent nekem. De egyszerűen nem tudtam rá jönni, össze voltam zavarodva. De segíteni akartam a barátomnak. Segíteni, hogy boldog legyen, újra. Mert hiába mosolygott a kamerákba, nem volt őszinte. Csak akkor volt igazi szívből jövő a mosolya ha velem volt. Ez pedig megdobogtatta a szívemet. Hiszen alig pár hét telt el és mi mégis közel kerültünk egymáshoz. Ő a titkom őrzője és a támaszom is egyben. Egyszerűen hitet adott nekem.

A tömeg felmorajlott és a színpadnak kialakított elkerített részen megjelent Nadine. A régi fotókon szőke hajában színes csíkok voltak, de ezt már kinőtte. Haja hullámosan hullott a vállára, egy fekete nadrágot és egy sárga rojtos felsőt viselt. Gyönyörű volt és a különleges kisugárzása volt, de én magam se tudnám megmondani mi volt benne az.

Miután köszöntötte a közönséget a zongorista srác egy lágyabb dallamot kezdett el játszani, én pedig érdeklődve figyeltem a dalszöveget. S miután kezdtem felfogni akaratlanul is bűntudatot éreztem.

- I've been weighed down by the silence (Lenyomott a csend) All these words that don't come out, out (Mindazok a szavak, amelyek nem jöttek ki, ki) Been tempted just to write it (Kísértenek, hogy csak írjam le őket) And say i'm sorry without a sound ( És egy hang nélkül mondjam el, hogy sajnálom) - gondolkoznom se kellett, rögtön tudtam, hogy kinek szól ez a dal és azt is, hogy ez őszinte. Annyira egyértelmű volt, hogy Justinnak írta. S azt hiszem a szívem szakadt meg. Biztos voltam benne, hogy Justin ezt még nem hallotta. S lehet, hogy hallania kéne, de nem akartam felszakítani a sebeit. - 'Cause we been drifting of so far (Mert túl messzire sodródtunk) That i don't even know where we are (Hogy már nem is tudom hol vagyunk) But wee can try and we can speak (De megpróbálhatjuk, és beszélhetünk) Before we're lost indefinitely (Mielőtt végtelenül elveszünk) - nem tudtam miért de sírni kezdtem. Azt hiszem meghatott a dal. Az, hogy valakik így szerették egymást. A reménytelenséget olvastam ki a szemeiből és láttam, hogy nem sok kell neki és elsírja magát. Egy pillanatra rám pillantott és én tudtam, hogy felismert. De nem zavarta hiszen a dalt ugyan úgy folytatta, mintha mi sem történt volna. - If we're not stupid (Ha nem vagyunk ostobák) We'll both hold on for dear love (Ragaszkodunk a drága szerelemhez) Find our way through this (Rálelnénk utunkra, ezen keresztül) It's not worth just giving up (Nem éri meg csak úgy feladni) 'Cause I've got some fire left in me (Mert maradt még bennem némi tűz) And I don't see us ending this way (És nem látom, hogy így érnénk véget) If we're not stupid (Ha nem vagyunk ostobák) We'll both hold on for dear love, love (Mindketten kitartunk a drága szerelemért, szerelemért)

Nadine-nak gyönyörű hangja volt, mégsem figyeltem oda a többi dalára. Képtelen voltam, hiszen ez az egy túlságosan felzaklatott. A koncert vége után zúgott a fülem, szédültem és izzadtam. De nem foglalkoztam vele, egyszerűen csak törtem magamnak az utat, hogy beszélhessek vele. Muszáj volt.

Mikor oda értem hozzá, rám nézett és egy nagyot sóhajtott. Intett, hogy kövessem és a személyzeti öltözőhöz vezetett. Ott megállt velem szemben és várt. Bágyún néztem rá, de összeszedtem magam és bele kezdtem az értelmetlen beszédembe.

- Igazság szerint azt se tudom, hogy tudod e ki vagyok. De ez most nem lényeg, egyszerűen csak el kell mondanom, hogy sajnálom. Sajnálom, mert eddig csak azt tudtam, hogy őt viselte meg a szakítás, hogy szenved. De tévedtem. Viszont nekem ő fontosabb és védeni akarom. De ezt nem is tudom miért mondtam és azt se, hogy miért is vagyok én itt - hebegtem - habogtam össze vissza és vártam mikor küld el melegebb éghajlatokra. De nem ezt tette és ezzel meglepett. Hiszen Justin hevesnek írta le a lányt, de ehelyett csak egy fáradt mosolyt varázsolt az arcára.

- Láttalak a múlt héten, szóval emlékszem rád. Ő szakított velem, így nincs mitől tartanod. Boldogok lehettek együtt - nézett rám keményen és a színpadon látott kedves lánynak nyoma veszett. Elszorult a torkom és hatalmas erőfeszítések hatására tudtam csak megszólalni.

- Mi nem... - kezdtem a mentegetőzésbe de rájöttem, hogy felesleges. - A legjobb barátom! S nem akarom elveszíteni és szar azt látni, hogy minden nap fájdalom van a szemeiben és sokszor csak ül és gondolkozik. Néha olyan, mint egy élőhalott. Pedig hónapok teltek el a szakításotok óta - ráztam meg a fejemet kissé idegesen. Éreztem, hogy a vér az ereimbe szökik.

- Figyelj, én végeztem Justinnal. Örökre egy részem marad, de már vége. Lehet, hogy nem jártok, de egy olyan kapocs van köztetek ami köztem és közte soha sem volt meg. Tudod Leila elejtett egy két mondatot rólatok, s tudom, hogy Justin ölni is képes lenne érted - fejezte be és neki dőlt az egyik szekrénynek fürkészve nézett én pedig azon agyaltam mit is mondhatnék neki. Nem tudtam. Tényleg nem.

- Most már értem, hogy miért szeretett beléd - jegyeztem meg halkan, de abban a pillanatban éreztem, hogy a térdem összecsuklik és a földön kötök ki. Nem vesztettem el az eszméletemet, de remegtem és képtelen voltam mozdulni. Csak az erős fájdalomra tudtam gondolni amit a hasam okozott. Olyan mélyen nyilallt bele, míg még soha.

- Jézusom - hallottam meg egy sikolyt aztán láttam, hogy Nadine kiszalad, s a telefonjával ér vissza. - Hívták a mentőket, s most olyat fogok tenni érted amit már régóta nem tettem meg.

- Mi? - nyögtem ki halkan de rám se figyelve emelte a füléhez a telefont.

- Justin! Jó ez most nem fontos. Hallgass már végig! - hadart idegesen és láttam rajta, hogy legszívesebben üvöltözne. – Valerie-ról van szó! Mi? Nem, de hogy is. Justin velem van és... összeesett. Hívtam a mentőket de szüksége lesz rád. Öhm, oké értem. Nem szólhatnak a szüleinek a kórházban. Megjegyeztem, de miért? Oké, értem. Siess!

- Köszönöm - suttogtam miután letette a telefont és lehunytam a szememet, s vártam. De aztán tompaságot éreztem és elaludtam.

10.

10. fejezet

*Valerie*

„Április 9.”

„Ott volt velem. Most rajtam volt a sor. Bár még mindig alig hittem el amit mondott. „- Justin Bieber

 Miután kiléptünk a könyves boltból önkéntelenül kulcsoltam össze a kezünket. Valami akkor összetört Justinban. Láttam rajta, s zavart a tehetetlenség. Érdekelt mi történt közte és a szőke lány között, de nem akartam semmit sem erőltetni. Bár önző módon örültem annak, hogy nem békültek ki. Mert tudtam, hogy így tovább lesz a barátom, s mellettem lesz. Szükségem volt Justin barátságára. Hiszen az elmúlt hetekben elkezdett körülötte forogni a világom. Nem volt nekem senki csak ő. De mardosott a bűntudat, hogy nem voltam hozzá teljesen őszinte. De tudtam lassan készen állok rá, hogy megosszam vele a valódi énemet.

Miközben vezetett csendben ültünk egymás mellett, mindketten a gondolatainkba voltunk merülve. Sejtettem, hogy Nadine-ra gondolt. De nem hibáztathattam ezért, a lány csodaszép volt, s Justin még a mai napig szerette őt. Bár nekem ez reménytelenül fájt, mégsem értettem az okát. Hiszen mi csak barátok voltunk. Justin egy dombon állt meg ahonnan gyönyörű kilátást nyílt a városra. A lassan lemenő nap beragyogta rózsaszín árnyalatával. Nem lehetett hallani az autók zaját, olyan békés volt minden.

- Justin... Ez elképesztő! - néztem a fiúra aki maga elé meredt. Félő volt, hogy nem is vett levegőt.

- Lezárta. Megtette azt amire én gyáva módon képtelen voltam - hadarta, s nem foglalkozva szemeiből elő törő könnyeivel, felült a motorháztetőre. Mindig is becsültem azokat a férfiakat akik nyíltan felvállalták érzésüket. Leültem mellé és nyugtatólak megfogtam a kezét.

 A támasza akartam lenni. Az akartam lenni, mint ő nekem. A legjobb barátja és a bizalmasa.

- Justin, találsz majd valakit akivel újra önmagad lehetsz, s tiszta szívedből szerethetsz - mondtam, s mélyen a csillogó barna szempárba néztem. Akkor és ott valami megremegett bennem. Összezavarodtam és nem tudtam mi történik velem. Új és ismeretlen érzés költözött a lelkembe.

- Lehet, hogy már találtam valakit - suttogta halkan, s lassan szemeit ajkaimra vezette. Abban a pillanatban bármit megtettem volna a csókjáért. De mégsem bírtam rá magam. Rettegtem, hogy elronthatja a kapcsolatunkat. Neki is valami hasonló járhatott a fejében, mert hátrébb araszolt, így ismét nagyobb lett köztünk a távolság. Rettegtem, hogy ez a kapcsolatunkra is igaz lesz, így gondolkozás nélkül kezdtem el beszélni hozzá. Nem gondolva a következményekre.

- Justin, én nem voltam hozzád teljesen őszinte - mondtam lassan, tagolva és közben egyre szaporábban vettem a levegőt. - Az utóbbi pár hétben megváltozott az életem, mielőtt megismertelek volna. Emlékszel mikor a suli parkolójában rosszul lettem és egy Brandon nevű srác azt mondta tudja mi a bajom?

- Igen, de Valerie összezavarsz - nézett rám kétségbeesetten. Én pedig eldöntöttem, ma minden kiderül. Az is, hogy mennyire erős a barátságunk.

- Justin én... Az a helyzet, hogy. Az történt, hogy én - mondtam össze vissza és egy mély levegőt véve folytattam. - Három hónapos terhes vagyok, Justin.

- Te most csak viccelsz? - kérdezte kábultan.

 Válasz gyanánt megráztam a fejemet, és idegesen vártam mi lesz a reakciója.

- A szüleid tudják? - kérdezte és ösztönösen karolt át.

- Nem, csak te és Brandon viszont rá nem számíthatok. Rád pedig... - néztem rá kíváncsian.

- Rám mindig. Bármikor. Én mindig ott leszek ha szükséged van rám - suttogta, s óvatosan hasamra csúsztatta bal kezét, s gyengéden simogatni kezdte azt. Szemeim égtek a könnyektől, s a szívem tele volt hálával és szeretettel. De közben felakartam gyulladni a közelségétől.

- Köszönöm, hogy vagy nekem - szipogtam. Minden embernek azt kívántam, hogy legyen egy olyan ember az életében aki ennyire szereti őt. Aki vele van a legrosszabb pillanatokban. Mindenki megérdemelt volna egy saját Justint.

9.

9. fejezet

*Valerie*

„Április 9.”

„Szerettem, mindig is, de be kellett látnom, hogy a mi történetünk úgy volt tökéletes, ahogy a könyvében elmesélte nekem.” - Justin Bieber

Idegesen cikázott a tekintetem Justin és a könyvesbolt között. A kocsiban ültünk, s próbáltam rávenni magam, hogy kiszálljak. Nem volt se merszem végignézni Justin szenvedését, se szembeszállni Nadine-nal, azzal az emberrel, aki boldoggá tette őt. Mert be kellett vallanom, én itt voltam neki, s fordítva is igaz volt mindez, de a mi kapcsolatunk csak baráti volt, s féltem, hogy ha jön valaki, akit megszeret, én már nem kellek neki. Fontos volt a számomra, nem akartam elveszíteni, még ha önös érdekek is hajtottak, gyenge pillanataiban.

- Mehetünk? – Nézett rám Justin nagy szemekkel. Én pedig meg sem bírtam szólalni, de tudtam, hogy most nekem kell őt bátorítanom. Ha mégis vele akarna lenni, támogatnom kell. Mindegy, hogy utána elveszíthetem.  Ezért vitt rá a lélek, hogy egy bólintást kicsikarjak a testemből. Muszáj volt. Amint Justin meglátta a helyeslő válaszom, elmosolyodott, s kipattant a kocsiból. Én is összeszedtem magam, kiszálltam, majd belé karolva tolakodtunk be a tömegbe. A könyvesboltban sem voltak kevesebben, mint kint, de ott legalább el lehetett férni, így nem kellett aggódnom a rosszulléteim miatt.

- Azt hiszem én körül nézek, jössz? – kérdeztem, de ő csak előre nézett. A terem közepén egy szőke hajú lány ült, miközben Leila és egy másik lány körbevette. Justin megfogta a kezemet, megszorította, majd az egyik falhoz húzott, pont úgy, hogy mind a két fél láthassa egymást. Elég jól csinálta, ezt be kellett látnom, talán a sztárélet hátulütője a bujkálás, de én nem szoktam meg, így az előttem kihelyezett emelvényről levettem egy szimpatikus borítójú könyvet, s azt kezdtem el nézegetni. Tüzetesebb olvasgatás után rájöttem, hogy az egyik kedvenc íróm legújabb kötetét sikerült megkaparintanom. Elmosolyodtam, majd idegesen felnéztem a barátomra, aki még mindig merev testtartással állt mellettem, s a kezemet szorongatta. Felsóhajtottam.  – Justin, figyelj rám egy picit. Ha szereted akkor ne engedd el. Ha fontos számodra szerezd vissza! Mindegy hogyan… - suttogtam magam elé. Fájtak ezek a szavak. Rettegtem ezektől a mondatoktól, de nem tehettem mást. Fontos volt a számomra, s ha őt Nadine teszi boldoggá félre állok.

- Ide jön… - motyogta. Éreztem a feszültségét.

- Zárd le – suttogtam a fülébe, miközben megöleltem. Ez volt az a mondat, ami engem is meglepett, de a szívemből jött. Azt akartam, hogy lezárja. Mindennél jobban. Nem akartam, hogy többet szenvedjen miatta. Elhúzódtam tőle, majd sarkon fordultam és elballagtam a könyvek irányába. Semmi keresnivalót nem éreztem Justin mellett abban a pillanatban.

*Nadine*

Ott ültem a könyvesboltban az asztal mögött és hitetlenkedve néztem az embereket, akik csak miattam jöttek oda el. Két hete jelent meg az első könyvem, amit a volt barátomnak írtam. Leírtam a megismerkedésünket, a kapcsolatunk első szárnycsapásait. Viszont akkor még nem tudtam, hogy el fog hagyni. Két hónap telt el, nekem viszont még mindig fájt. De megértettem Justint, túl sokat voltunk távol egymástól. Leila letett elém egy pohár kávét, én pedig hálásan rámosolyogtam a lányra. Kay sétált oda hozzám idegesen, kérdőn ránéztem.

- Eljött, itt van és nem egyedül... - motyogta dühösen.

- Ki van itt? - kérdezte Leila, de Kay nem tudott válaszolni, mert megelőztem.

- Justin - a falnál állt és engem nézett. Mellette egy barna hajú lány, aki szégyenlősen nézett körbe és szorosan fogta a kezében tartott Sparks könyvet.

- Valerie - bólintott Leila. Szóval ismerte a lányt. - Csak barátok.

- Hát persze... - morgott legjobb barátnőm. Nem gondolkoztam, csak felálltam és elindultam felé. Tisztán láttam a szomorúságot rajta. Amikor észrevették, hogy közeledem a barna hajú lány megszorította a kezét és valamit a fülébe suttogott. Aztán arrébb sétált. Justin még mindig a lány után nézett, de tudtam, hogy tényleg nincs köztük semmi. Láttam ahogyan rá nézett, fontos volt neki. De nem szerelemet láttam a barna tekintetben.

- Szia - suttogtam halkan, mire ő rám kapta a tekintetét és egy halvány mosolyt varázsolt az arcára. Hihetetlennek tartottam, hogy ő szakított, mégis én voltam az erősebb. Ott álltunk egymással szemben néma csendben. Annyi mindent akartam neki mondani. Elmondani, hogy fáj amit tett velem. Hogy haragszom rá, mert szeretem és vele akarok lenni. A képébe ordítani azt, hogy önző disznó, mert nem törődött velem és ide meri tolni a képét. Meg akartam kérdezni tőle azt, hogy miért jött el. Hogy mit akar tőlem. De egy hang se jött ki a torkomból. Lefagytam a közelségétől. Nem tudtam mi tévő legyek.

- Sajnálom - törte meg ő a csendet. Rákaptam a tekintetemet és könnyeket láttam csillogni szemeiben. Sajnáltam, hogy így lett vége a kapcsolatunknak. Megérdemeltünk volna egy happy endet. De a kezdet is nehéz volt, így a vége is.

- Tudom, de harcolhattál volna értünk, Justin. Megérdemeltem volna - suttogtam és sűrűn felfelé pislogtam, hogy ne sírjam el magam. Közelebb lépett és szorosan a karjaiba vont.

- Szeretlek - mondta lágyan. Rájöttem, hogy miért jött el. Leakarta zárni a múltat, hogy valaki mással újra kezdje. Talán pont ezzel a lánnyal, akit elhozott magával. Óvatosan elengedett és oda sétált a lányhoz. Aztán együtt kiléptek az ajtón.

- Örökre - suttogtam a hátának. Tudtam, hogy lehetek még boldog. De senkit se fogok úgy szeretni, mint őt. Viszont tisztában voltam azzal, hogy ez így jó. Mert tudtam, hogy neki így lesz a legjobb. Túl sokat voltunk távol egymástól. Boldogok leszünk mindketten, csak nem együtt. A mi könyvünk így teljes egészében véget ért, mindörökre.

8.

Sziasztok!

A következő fejezet még a héten várható! Jó olvasást! (: 

Flóraa&Vivi

8. fejezet

*Valerie*

„Április 8.”

„Justin szerencsés volt. Három lány is szerelmes volt belé. Az egyik az exe. A második lány mindent meg fogok tenni azért, hogy megszerezze őt. A harmadik még nem is tudja mit érezz valójában. Már csak az volt a kérdés, hogy Justin kit szeret.” - Leila King

Az elmúlt pár hétben teljesen a feje tetejére állt a világom. Hétköznaponként tanulás helyett Justinal vagy Melanie-val voltam. Hétvégente utcában lakó Andrews ikrekre vigyáztam. Akik a maguk 2 évével tüneményesek voltak. Nem csak jó gyakorlás volt ez, hanem pénzt is kerestem. De nem csak ezek miatt változott meg minden. Az iskolában mindenki rólam és Justinról beszélt. Az újságokban úgy szerepeltem, mint Justin Bieber új barátnője. Anyáék elkönyvelték, hogy lázadok. Mindenki azt hitte, hogy Justin miatt változtam meg. Pedig csak részben. Justin a jobbik felem, a barátom volt. Az autóban ültem és éppen úton voltam Justinhoz, mert be akart mutatni egy barátjának. Izgultam hiszen rengeteget mesélt már Leila-ról, és tudtam, hogy a lány ismeri Nadinet. Sőt tudomásom szerint a két lány jóban van. Leparkoltam a hatalmas ház előtt és félve szálltam ki a kocsiból. Miután becsengettem nyílt az ajtó és Melanie-t pillantottam meg. Meglepődtem hiszen Justin nem szólt, hogy ő is itt lesz. Nem igazán terveztünk hármas programokat. Ha Justin is ott volt Mel mindig ellenségesen viselkedett velem. Viszont ha csak ketten voltunk remek barát volt. Kezdtem úgy érezni, hogy Melanie többet érezz Justin iránt, ha pedig arra gondoltam, hogy ez kölcsönös összeszorult a torkom. Erre gondolni sem akartam.

- Gyere be, Leila már itt van. Viszont Justin nincs itthon, elment kínaiért - mondta és beléptem utána. Tudtam és Mel is tudta, hogy Justin csak azért hozz kínait vacsorára mert az a kedvencem. Ettől pedig zavarba jöttem. A nappaliban ott ült egy gyönyörű szép szőke hajú lány. Mosolyogva fogadott, ez pedig megnyugtatott.

- Örülök, hogy végre megismerhetlek. Leila King - nyújtotta a kezét, én pedig illedelmesen elfogadtam.

- Valerie Lee.

A kanapén ülve beszélhettünk, Leila nagyon kedves volt velem. De éreztem közte és Melanie közt a feszültséget.

- Mindjárt jövök - állt fel Mel és magunkra hagyott.

- Tudod rengeteget mesélt rólad Justin. Fontos vagy számára, csak ezt nem akartam Melanie előtt mondani. Oda van Justinért, csak ő ezt nem viszonozza - nem tudtam miért ossza ezt meg velem. Nem értettem mit akart ezzel. Hiszen én csak a barátja vagyok.

- Honnan tudod, hogy nem viszonozza? - szándékosan nem válaszoltam a mondat első felére.

- Justinak más tetszik - jelentette ki. Fura szúró érzést éreztem a szívemnél. Talán önző voltam, de nem akartam elveszíteni Justint. S tudtam, hogy ha barátnője lesz, rám már nem lesz szüksége.

Nem tudtam Leilanak válaszolni, mert Justin lépett be a nappaliba, Melanie-val a nyomában. Oda sétált hozzánk és egy puszit nyomott az arcomra.

- Hoztam édes-savanyú csirkét és sült tésztát. A kedvenced -   tette le elém a dobozokat, én pedig hálásan mosolyogtam rá.

 A földön ülve ettünk és beszélgettünk. Leila szeretettel mesélt vicces dolgokat Justinról. Irigyeltem, hogy ilyen jóban vannak. Nagyol jól éreztem magam, de Mel egész este nem szólt hozzám. Ez pedig zavart. Tudtam, hogy beszélnem kell vele, hiszen nem akartam elveszíteni a barátságát.

- Holnap lesz Nadine könyvének a dedikálása - mondta Leila. Rögtön Justinra néztem. Láttam rajta, hogy ez fájt neki. Hiszen idő közben kiderült, hogy Nadine róluk írt könyvet. Közelebb csúsztam hozzá és megszorítottam a kezét. Éreztetni akartam, hogy mellette vagyok.

- Eljössz velem? - kérdezte Justin, én pedig nem kaptam levegőt. Mit válaszolhattam volna? Egyszerűen nem tudtam mi lenne a legjobb neki, de szembe kellett néznem Nadine-nal és a múltjukkal, így csak bólintottam, a válaszom igen volt. Muszáj volt elmennem és támogatnom őt.

#1

Nagyon szépen köszönjük Bekka♥! (:

 Szabályok:
- Írj 11 dolgot magadról
- Válaszolj 11 kérdésre
- Tegyél fel 11 kérdést
- Küld tovább 11 embernek

/ Magamról - Vivi/
1. Két hét múlva érettségizem. S utálom ezt.
2. Nem tudok ötnél több tételt semmiből. Elég gáz, nem?
3. Imádom a 27 idegen igent.
4. Odáig vagyok a Marvel filmekért! Aki kitalálta őket egyszerűen király!
5. Húsvétra kaptam egy egeres-szeretlekes bögrét és imádom! Olyan édes *-*
6. Híztam az utolsó két hétben.
8. Rózsaszínű a szobám.
9. Ma megvertem anyuékat memóriakártyában.
10. Csokis habfürdőm van, sőt kb mindenem az.
11. Nem rég voltam egy hetet Erdélyben.

/Magamról - Flóraa/
1. Idén érettségizek.
2. ELTE egyetemre jelentkeztem.
3. Éppen a ház a tónál-t nézem, a regényt imádom.
4. Hatalmas Sparks rajongó vagyok.
5. Éppen vörösre vannak festve a körmeim.
6. Kaptam húsvétra egy Eminem lemezt.
7. Unalmamban való világot szoktam nézni.
8. A Grey's anatomy a kedvenc sorozatom.
9. Nyáron pestre költözök.
10. Lassan négy éve ismerem Vivit.
11. Éppen tejbe grízt eszek, kakaóval.

/Válaszok - Vivi/
1.Kedvenc számod?
Zene? Heart on Fire
2.Mit szeretsz a világon a legjobban?
Aludni. Amúgy pedig Esztit, Flórát,  a családomat, a szeretteimet!
3.Mit csinálsz most?
Válaszolgatok.
4.Szerelmes vagy?
Chh...Talán.
5.Kedvenc könyved?
Ha felkéne sorolnom itt ülnék pár órát...
6.Magassarkú vagy babacipő?
Magassarkú.
7.Kedvenc évszakod?
Nyár, imádom!
8. Szereted az állatokat?
Kicsinek leginkább, de amúgy igen.
9.Mi a véleményed a mostani Justin Bieberről?
Ezer éve nem tudom mi van vele, szóval passz.
10. Mióta blogolsz?
Lássuk csak 5 éve, azt hiszem.
11.Szoknya vagy nadrág?
Attól függ milyen kedvem van.

/Válaszok - Flóraa/
1.Kedvenc számod?
Eminem - Legacy
2.Mit szeretsz a világon a legjobban?
A szeretteimet.
3.Mit csinálsz most?
Tvzek.
4.Szerelmes vagy?
Igen.
5.Kedvenc könyved?
Sok van.
6.Magassarkú vagy babacipő?
Magassarkú
7.Kedvenc évszakod?
Nyár
8. Szereted az állatokat?
Igen
9.Mi a véleményed a mostani Justin Bieberről?
Semmi
10. Mióta blogolsz?
Régóta
11.Szoknya vagy nadrág?
Nadrág

/Kérdéseink/
1. Milyen ízű a kedvenc csokid?
2. Kedvenc parfümöd?
3. Napi szinten mennyit olvasol?
4. Elolvasod a kötelezőket?
5. Hány blogot olvasol most?
6. Volt aki nagy hatással volt/van rád írás terén?
7. Van példaképed? Ha igen kicsoda?
8. Nézed a Szulejmánt?
9. Nem unalmas a kérdésekre válaszolgatni?
10. Kedvenc sorozat/film?
11. Mit gondolsz a könyv adaptációkról?

/Akiknek küldjük/
georgia rose♡
Macy C. Morrow
Riley C.
Minirigó xX

7.

Sziasztok!

Rettentően sajnáljuk a kihagyásokat, de el nem tudjátok képzelni milyen fárasztó ez az egész. Magánéleti problémák, iskola, érettségi, barátok, s minden más. Viszont most ráértem, így jöttem. A következő fejezet hétfőn érkezik. Jó olvasást! (:

Vivi&Flóraa

7. fejezet

*Valerie*

„Március 22.”

„Amikor a kezeimbe esett, ott tört össze az életem is. Igazam volt: Justin jobban kedvelte, mint azt ők ketten sejtették. Nekem kellett egyedül megbirkóznom az ellenséggel, ő pedig a karjaimban feküdt, s Justin csókjára várt.” – Melanie Samantha King

Az iskolapadban üldögéltem, épp emelt szintű történelem órán, mikor a telefonom hangosan elkezdett szólni. Felsóhajtottam, elmotyogtam egy elnézés félét a tanárnőnek, kinyomtam a telefont, majd megkértem, hogy engedjen ki, mert fontos hívás. Mivel rólam volt szó, elég jó tanuló vagyok, így csak biccentett egyet és már vissza is tért a tananyaghoz. Gyorsan kisiettem a teremből, mielőtt valaki belém kötött volna, s újrahívtam Justint. Türelmetlenül doboltam a lábammal, a falnak dőlve. Utáltam, hogy kénye kedve szerint keresett az elmúlt két hétben. Ha gondolt egyet felhívott, mindegy milyen időpontban, ha nem ért rá akkor még csak keresni sem tudtam, mert a telefonja ki volt kapcsolva.

- Végre, azt hittem soha nem hívsz vissza – morogta. – Tíz perc és ott vagyok a sulidnál. Most végzel, ugye?

- Justin nem kell furikáznod, haza tudok menni busszal is… - sóhajtottam.

- Melanie találkozni akar veled, ha már én nem vagyok elég – mondta morcosan. Majdnem felnevettem a butaságán, de ma kicsit sem volt jó napom. Elegem volt az órákból, a diákokból, de legfőképpen haza nem akartam menni. Anyám minden egyes percben a nyomomban volt és árgus szemekkel nézte mit csinálok. Furcsának talált mostanában – pedig csak Justinnal barátkoztam – így elkönyvelte, hogy drogozom vagy bármi hülyeséget csinálok. Kár, hogy ezen már túl voltam, de nem akartam még neki elmondani.

- Figyelj, fél óra múlva végzem, ha az úgy jó. De nem vagyok hajlandó elmenni semmi olyan helyre, ahol téged felismerhetnek… Nincs sok kedvem a mai naphoz, Justin.

- Megértettem, fél óra múlva várunk, a programot pedig Mel intézi. Megfelel?

- Tökéletes, na ha nem probléma most már vissza mennék órára.

- Nem szívesen, de megengedem. Okosodj V. – Erre  a megszólításra megforgattam a szemeimet. Hihetetlen volt, hogy Justin Bieber ennyire hétköznapin is tudott viselkedni, de pont ezért bírtam. Kinyomtam a telefont, visszamasíroztam órára, majd húsz perc múlva ki a parkolóba. Nem vártam, hogy tényleg időben oda érnek, hiszen amióta ismerem Justint vagy késett, vagy lemondta. Egyszerűen lehetetlen volt vele bármit is tervezni, de meglepetésemre a fehér terepjáró ott parkolt, s amikor Mel meglátott kipattant a kocsiból. Elmosolyodtam, hiszen annyira felemelő érzés volt látni. Alig ismertem három hete, viszont lenyűgözött. Olyan életvidám volt, pozitívan látott mindent és eldöntötte, hogy segít nekem. Mindent megpróbált, hogy ne érezzem magam egyedül, pedig azt sem tudta mi a bajom. Kérdezgetni sem kérdezgetett, feltétlenül bízott bennem.

- Annyira örülök, hogy itt vagyok! – nevetett, majd a nyakamba ugrott. Felkuncogtam, a napokban elutazott Egyiptomba, fotózásra, így egyedül voltam. – Hallottam Justin sem ért rád, ezért gondoltam, hogy ma ott is aludhatnál nálunk. Legalább anyukád nyugiban hagyna.

- Nyugalom, Melanie.

- Bocsánat csak, hát… - nevetett. Bólintottam, hogy  értem, belé karoltam, majd elindultunk a kocsi felé. Sötétített ablakain nem láttam be, de tudtam, hogy Jus a volánnál vigyorogva néz minket, s azon gondolkozik hogyan érdemelt meg két ilyen remek barátnőt. Én sem tudom. – Igen, én is ezt gondolom.

- Mi? – kérdeztem vissza. Nem értettem mire válaszolt.

- Justin és a gondolataid. Tuti vigyorog – mosolygott rám. - Imád minket, bár talán téged kicsit jobban… - suttogta, bár ezt nem nekem szánta, mégis meghallottam. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Nem érettem. – Hagyd csak. Azt hiszem én sosem leszek elég jó neki. – Rántotta meg a vállát. Még mindig furcsán néztem rá. Én nem tetszem Justinnak, nincs köztünk semmi!

- Nem érted, mi csak barátok vagyunk. Egyáltalán nincs egymáshoz közünk.

- Ha ezt hiszed, elég naiv vagy – mosolygott rám gúnyosan. Ettől a kis gesztustól felfordult a gyomrom. Nem tudtam elhinni, hogy a megismert kedves lány egy pillanat alatt ilyenné tudott változni. A gyomrom bukfenceket vetett, meg kellett szorítanom a kezét, hogy el ne essek. Rám tört a jól ismert szédülés, bár egyáltalán nem érettem miért, hiszen az a tömeg ahol voltam megtartotta a tisztes távolságot. Az egész iskola kint volt a parkolóban, vagy az ablakokban, s minket néztek. Bár ez addig a pillanatig fel sem tűnt. Biztos voltam benne, hogy Melanie-t nézik, mert felismerték, de a megérzéseim párszor csaltak már, hiszen én sem ismertem fel az első találkozásunk során. Mellesleg még csak most fog megjelenni az első címlapfotója. – Jól vagy?

Csak egy bólintásra futotta tőlem, utána teljes erőmből Melbe kapaszkodtam. Alig bírt megtartani, de próbált elvonszolni a kocsiig, viszont mikor megláttam, hogy a sofőr felőli oldalon nyílik az ajtó összecsuklottam…

- Nem vagy normális, Justin! – ordított Mel. Erre a mondatra pattantak ki a szemeim. Kába voltam és ijedt, de tudtam, hogy ismét eljájultam. A kocsiban ültem, Justin elől ült, míg Mel mellettem kuporgott és a hajamat simogatta. – Hála Istennek! Komolyan mondom ha legközelebb elájulsz a kórházba viszlek, az volt a szerencséd, hogy Justin tudta, hogy el kell vinnünk a tömegből. – Intézte felém a szavait, de szemeivel Justint pásztázta. Felsóhajtottam.

- Csak fél perc volt – közölte Justin szárazon, miközben az arcomat fürkészte.

- Fél perc alatt mentettél ki a tömegből? – kérdeztem suttogva. Bólintott.

- Valami Brandon megállított, hogy ő átvesz, de Mel elintézte.

- Brandon? – kérdeztem ijedten. – Mit akart?

- Állította, hogy ő tudja mi a bajod és majd hazavisz. Mi folyik itt Valerie?

- Nem fontos, viszont ha nem bánjátok inkább pihennék egy kicsit.

- Otthon van valaki? – kérdezte Justin. Megráztam a fejem. A húgom a barátnőjénél tölti a hétvégét, míg a szüleim dolgoznak. – Akkor nem alszol otthon.

- Persze, hanem majd nálad. Álmodozz csak! – morogtam. Justinnak elképesztően hajmeresztő ötletei voltak, de a tiltakozásommal nem nagyon törődve indította el a kocsit és vitt el magához. Egész végig duzzogva ültem hátul. Mel meg sem mert szólalni, ő csak bámult ki a fejéből, hol rám, hol barátjára pillantgatva. Elképzelni sem akartam, hogy mi járhatott a fejében. Mikor megérkeztünk Justinhoz ő a saját kocsijával elhajtott, egy ölelés után. Fáradtnak és kimerültnek tűnt. Később kaptam tőle egy SMS-t, hogy ne aggódjak miatta is, muszáj volt hazajönnie és pihennie kicsit, ha beszélni szeretnék vele, holnap találkozhatunk, így élve a felajánlással, elfogadtam.

- Meddig nem beszélsz még velem? – kérdezte Justin, mire megráztam a fejem. Az ágyán ültem, rá se nézve válaszoltam neki. Nem azzal volt a bajom, hogy féltett, hanem a szobafogsággal. Egyedül is ellettem volna; otthon. – V, kérlek – sóhajtotta. – Valerie, megijedtem. Értsd meg, jó? Pár hét alatt ez már a sokadik rosszulléted. Valamivel elő kéne rukkolnod, hogy ne féltselek ennyire. Kedvellek, oké? Szóval megérthetnéd! – A végén már ordított, szem rebbenés nélkül néztem rá. Értettem, de még mennyire. Ha valakit meg lehet kedvelni rövid idő alatt, az Justin Bieber, kár, hogy erről nem tudok senkinek sem beszélni. Egyszerűen csak félek a lesújtó, s vádló tekintetétől… - Valerie! – kiabált rám, mire lehajtottam a fejem, s a takarót bámultam tovább. Nem akartam veszekedni vele, szükségem volt rá a továbbiakban is, viszont féltem, hogy ha kitálalok örökre elveszítem.  Hiszen mindenki oda van érte, bárkit megkaphat. Miért kellenék pont én neki ezek után is? Barátok? Mennek és jönnek… Talán épp ezért kéne beszélgetnem vele, de mire eldöntöttem ezt, Justin már mellettem ült és az arcomat simogatta. Vészesen közel volt az arca, alig mertem felnézni rá, mégis mikor megtettem gyönyörű szemeivel találtam szembe magam. Úgy ragyogtak, mint a csillagok. Azt hiszem akkor érettem meg, hogy ő is ugyanúgy gondolja mint én. Ez a titok dönti el mi lesz velünk. Én  pedig elhatároztam, ameddig lehet megtartom magamnak. Kell a barátsága. 

6.

Halihó drágaságaink!

Sajnáljuk az egy hónapos kihagyást, de elvoltunk havazva a szalagavatóval és az érettségivel. Nem ígérjük, hogy nem lesz még ilyen, de próbálunk pár napos késésekkel ide érni, szóval kérünk titeket legyetek türelmesek, igyekezni fogunk!

Vivi&Flóraa

6. fejezet

*Valerie*

"Március 14."

„Amikor megláttam kisírt szemeit legszívesebben lefejeltem volna azt aki bántotta. Egy olyan lány, mint ő nem érdemli meg, hogy fájdalmat okozzanak neki.  Ahhoz túl jó volt.”  - Justin Bieber

Miután Justin hazavitt azon a márciusi napon, valami megváltozott. De még mindig bizalmatlan voltam vele, egyszerűen csak féltem. Rettegtem, hogy megint én leszek kihasználva. De rá kellett jönnöm, hogy nélküle unalmasak a napjaim. Legszívesebben soha többé nem mennék iskolába, mert napok óta én vagyok a célpont, mert Brandon elmondta, hogy megfektetett. Minden szőke cica baba rajtam röhögött és úgy éreztem tök egyedül vagyok. Az sem segített a helyzetemen, hogy a tanácsadó felkért mondjam én a ballagáson a búcsúztató szöveget, amit mindig az évfolyam első mond. Tudtam, hogy akkor már nagy hasam lesz ezért is féltem.

Miután haza értem boldogan vettem tudomásul, hogy egyedül vagyok otthon, így bátran utat engedtem a könnyeimnek, kijött belőlem minden feszültség, minden fájdalom. A kétségektől remegtem és életemben először úgy éreztem jól esne egy ölelés. Soha nem éreztem még magamat ennyire egyedül, mint az nap. Ott ültem a fürdőben össze kuporodva,  könnyes szemmel és csak arra tudtam gondolni, hogy legszívesebben eltűnnék innen örökre. Könnyeim nem akartak elfogyni, a csengő pedig nem akart elhallgatni. Legszívesebben felüvöltöttem volna, hogy takarodjon. De nem tehettem. Így arcomat megtörölve álltam fel és mentem a bejárati ajtóhoz. Mikor kinyitottam Justint találtam ott, akire álmaimban sem gondoltam volna. A mosoly lehervadt a szájáról mikor megpillantott és hihetetlen de aggódást láttam a szemeiben. Ami annyira meg melengette a szívemet, hogy egy halvány mosoly játszott az ajkaimon.

- Mi a baj? - kérdezte csendesen és közelebb lépve végig simított az arcomon. Ellenkezni akartam de időt se hagyott rá. Egyik tincsemet arrébb tűrte én pedig zavarban voltam a közelségétől. - Ne mondd, hogy semmi. Ki bántott?

- Túl hosszú mese - ráztam meg a fejemet.

- A kocsiban elmondhatod míg oda érünk a mozihoz - karolta át lazán a vállamat. Nem tudom miért, de elmondtam neki, hogy napok óta bántanak, hogy a szurkoló csajok célpontja vagyok. Megrémített, mennyire őszinte vagyok. - S miért pont most? - kérdezte és megállt a pirosnál, érdeklődve nézte ahogyan nehezen veszem a levegőt.

- Brandon... - ejtettem ki azt a nevet ami örökre kisérteni fog, s a legrosszabb rémálmaimban szerepelni. - Az egyik buliban, ahol minden végzős ott volt, lefeküdtem vele és... ő elmondta. De az a vicc, hogy ez volt életem első bulija. Mostanában minden a feje tetejére állt. Eddig sem voltam senkinek sem jó, a barátaim elhagytak, miután… - nyeltem egy nagyot. – Miután kitudódott minden. Senki nem beszél velem, otthon a jó kislányt kell tettetnem, míg a szabadidőmben csak a tanulással foglalkozom. Nem tudom mit kéne kezdenem az életemmel. A legjobb az egészben, hogy pár napja még csak érdekelni sem érdekelt a zenéd, most meg melletted ülök a kocsidban és mesélek, mintha annyira jóban lennénk. Nem tudok kiigazodni magamon, azon pedig végképp nem, hogy a napokban miért érdeklődtél irántam.

- Ezt már megbeszéltük nem? Ne foglalkozz ezzel, itt vagyok és leszek is, segítek, ha tudok, jó? Próbálok barátokat szerezni, és most épp te vagy a jelölt, ne akard, hogy ez megváltozzon. Tudod nekem sem egyszerű minden.

- Értem, felfogtam. – Bólintottam feltett kezekkel. – Mit is nézünk a moziban? – kérdeztem mosolyogva.

- Igazából fogalmam sincs, gondoltam ne hozzám menjünk a zárt terembe, hanem emberek közé, de ha meglátnak lehet le kell mondanod róla.

- Valahogy túlélem, viszont nekem megfelelt volna egy otthon ülős este is. Az emberektől mostanában hánynom kell… - mosolyogtam kényszeredetten, Justin felnevetett. Pedig ha tudta volna, hogy halál komolyan gondoltam ezt az egészet, a tömegtől felfordult a gyomrom, az orvosom is eltiltott az embercsoportoktól, viszont ezt nem mondhattam Justinnak.

- Azt hiszem akkor kérek neked egy hatalmas popcornos dobozt, hátha szükséged lesz rá… - nevetett.

- Hálám örökké üldözni fog…

A mozibüféhez érve megkaptam a dobozom, plusz egy nachost, majd beültünk a terembe. Persze a leghátsó sorba, Justin sapkában a fején. Kicsit sem éreztem magam hülyén, hiszen illetlenség volt ez a részéről, de nem akartam belekötni a rejtőzködési módjába, ha neki így volt jó…

- Ugye nem romantikus vígjáték? – kérdeztem reménykedve. Justin először hülyén nézett rám, majd megrázta a fejét.

- Nem azért hoztalak el, hogy sírj, hanem, hogy jól érezd magad. Csak vígjáték, szóval nyugi – mosolygott. Megkönyebbülten fújtam ki a levegőt, s mosolyogtam rá. A villany hirtelen lekapcsolódott, majd a kivetítőn megjelent a legváratlanabb film cím, amit el sem képzeltem volna a jelen helyzetben. Hiszen már régóta nem is adták a mozikban.

- Nem hiába Justin Bieberrel jöttem moziba! – kacagtam fel. Hihetetlenül vicces volt, ahogy ott virított a vásznon a Másnaposok 2 első képkockája.

- Én mondtam, hogy jó lesz… Megérte a fáradságot! – vigyorgott. Majdnem újra elnevettem magam, de nem akartam, hogy az emberek ránk figyeljenek, így közelebb hajoltam hozzá, adtam az arcára egy  puszit, s megöleltem. Azt hiszem előnnyel és hátránnyal is jár, ha Justin Bieber a barátom.