26.

26. fejezet

*Justin*

„Augusztus 12.”

„Még Brandon is látta, hogy V nem boldog. Egy tuskó volt, de a gyermeke édesanyja igazán érdekelte.” – Leila King

Már egy hónapja egyedül élek, s új házakat nézegetek. Szeretnék tiszta lappal kezdeni, amiben jól érezheti magát a családom. Mindegy, hogy anyuékra, s a tesóimra gondolok e, vagy a barátaimra, munkatársaimra, netán Melanie-val közös gyermekünkre, de legfőképpen V-re és a két babára, az övére, s az enyémre, a mi gyerekeinkre. Csak tervezgetek, ülök itthon, dolgozom, Leila-ból sajtolom ki a V-vel kapcsolatos információkat, ami elég szánalmas. Hiszen Mel elhagyott, rám fogja bízni a gyerekünket, áldását adta Valerie-re, s én mégis csak vagyok, írogatok és ennyi.

- Justin! Most azonnal húzd ide a segged, mert elegem van belőled! – Leila olyan kedves az utóbbi időben velem, hogy nem tudom, milyenek lehetnének az ellenségeim, ha ők is itt lennének.

- Már megint mi van? – morogtam, miközben letrappoltam a nappalimba, ő csak ült a kanapé karfáján, s összefont karokkal nézett rám.

- Lehetnél kedvesebb is, basszus, hiszen minden kis infó érdekel V-ről, nem? – Nézett rám felhúzott szemöldökkel. Megadóan bólintottam, majd leültem mellé.

- Bocs, mondd csak.

- Tudod Justin nem igazán értelek, hiszen Melanie itt hagyott, lesz egy gyereked, amire igazából már rég felkészültél, hiszen V is terhes, mégis: itt ülsz, sajnáltatod magad, miközben a szerelmed éli az életét, nélküled. Mert te nem harcolsz érte. Itt hagyott, na és? Megpróbálta a gyermeke apjával, ahogy te is ezt tetted. Ennyi. Nem várhatod, hogy visszajön, s könyörögni fog. Neki már csak Brandon van, nem hagyhatja ott, főleg, ha nem is olyan rossz a helyzet.

- Mire akarsz kilyukadni, azon felül, amit már egy hónapja sulykolsz belém? – kérdeztem értetlenül. Ezt a szöveget már annyiszor hallottam, hogy nem értettem mi változhatott, amiért újra előadja ezt. Bosszúsan nézett rám, majd felállt, elém sétált és megtámaszkodott a vállaimon. A szemeimbe nézett és megrázta a fejét. Ideges volt, amiért nem fogtam fel, amit mondott.

- Ha most sem figyelsz fel a prédikálásomra, akkor befejeztem Justin. Szeretlek. Szeretem Valerie-t, a keresztlányomat is szeretem, de esküszöm, ha választanom kell, akkor nem jössz ki nyertesen. – Megütközve néztem rá. Keresztlánya? V-nek kislánya lesz? - V terhes, nem fogja ott hagyni Brandont, ha nem tudja, hogy ennyi idő után is szerelmes vagy belé. Kellemesen tölti az idejét, de nem boldog. Te tudod azzá tenni. – Vett egy mély lélegzetet, majd folytatta. – Tenned kell valamit, különben a hátralévő életét azzal fogja tölteni, hogy rajtad elmélkedjen, s a nem létező közös jövőtökön.

- Tudom, de a miként még hiányzik.

- Adj neki koncertet, rabold el, leszarom! Te vagy a kibaszott Justin Bieber! – üvöltötte el magát, a képembe mászva, ami miatt pislogni sem mertem. Kikelt magából, vörös fele majdnem lángra kapott, főleg, mikor az értetlen arcomra nézett. – Oké… V feleségül fog menni Brandonhoz! – suttogta ingerülten, majd eltávolodva tőlem, hadarni kezdett. – Tegnap este hívott fel, hogy elújságolja a dolgot és a segítségemet kérte az esküvő szervezésében. Próbáltam megkérdezni, miért mondott igent, de a válasza rövid volt: nem várhat örökké. Szóval csinálsz valamit, vagy békén hagyod, mert ő próbálkozik új életet teremteni magának és a lányának, amibe nem engedem, hogy belerondíts a későbbiekben. Ezért utoljára megkérdezem: még mindig szerelmes vagy Valerie-be, Nadine-ba, netán Melanie-ba? Mert elegem van. Már nem is tudom, kinek kellene szurkolnom, Jus…

Lesütött szemekkel néztem a lábaimat, de rájöttem, hogy Leila válaszra vár, így felé fordultam, megfogva a derekát magam mellé ültettem, majd elmosolyodtam.

- Én is szeretlek. Te vagy a világon a legjobb barát, köszönöm, hogy segítesz nekem és helyre teszel minket V-vel. Tudnod kell, hogy még mindig szerelmes vagyok belé. Nadine pedig… - sóhajtottam. Ajkaim kinyíltak, majd újra összezárultak. Be kellett csuknom a szemeimet, hogy ne lássa a könnyeket benne. – Nadine örökké a részem marad, nem tudom hátrahagyni, nem is akarom. Szeretem. Persze, hogy szeretem! Egy gyönyörű szerelem, ami bennem és benne él, de lezártuk. A mi történetünk úgy volt tökéletes, ahogy a könyvében elmesélte nekem.

- A könyv… Jaj, Jus… - sóhajtotta. – Mit fogsz tenni?

- Adj nekem egy kis időt, kitalálom! – Álltam fel, majd elkezdtem járkálni, amire Leila csak megforgatta a szemeit.

- Egy nap, s nem több. Ha holnap estig nem csinálsz valamit, vége. Ezt most én fogom kimondani, mind a kettőtök helyett, ha ez kell.

- Rendben van. – Bólintottam, ő is, majd egy puszi kíséretében távozott.

Órák óta a szobámban ültem és Nadine könyvét olvasgattam, miközben a halom papírt szorongattam a kezeim között, amiket V-nek írtam, hetekkel, napokkal ezelőtt. Nem akartam, hogy valaha is elolvassa őket, de Nadine olyan ötletet adott, akaratlanul is, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni, így nagy levegővétel után, letettem a könyvre a lapokat és azokat kezdtem olvasni.

Március tizedikén ismertelek meg, amikor beleájultál a kezeimbe. Mondhatnám, hogy meglepődtem, de inkább az indíték lepett meg, s nem a tett.

A naplómból idézve: „Rohadtul megijedtem, mikor hátrafordultam. Egy lány dőlt felém, s nem úgy nézett ki, hogy miattam ájult volna el. Így nem tehettem mást, utána kaptam, s a karjaimban tartottam. Ez volt a legkülönösebb érzés, mióta Nadine-t szerettem.”

Nadine? Szerelmes voltam belé, ahogy most beléd vagyok. Mégis más a kettő. Nem tudom elmagyarázni, csak gondolj vissza a könyvesboltra, mikor megláttál minket együtt. Boldogok voltunk? Nem, nem lehettünk azok, hiszen darabokra szakadtunk egymás miatt, ő itt volt, én pedig nem. Nem volt elég, mindent a szerelem sem győzhet le. Az én életstílusommal képtelenség volt lépést tartani, de a kedvedért ezzel is próbálok felhagyni. Meg kellett volna próbálnom miatta is, viszont nem tettem, már bánom, megérdemelte volna, hogy küzdjek értünk. Talán megtettem volna… Lehet, hogy ma is neki írnék és nem neked, de jöttél és elvarázsoltál. Nem fogok kliséket a papírra vetni, szóval egyenlőre: szép álmokat.

„Idegesített, de megakartam őt ismerni. Volt benne valami különleges. Talán a titok, amit rejtegetett előlem. Vagy éppen a bájos természete. Nem tudom, de abban biztos voltam, hogy Nadine ellentéte, mégis ő volt a szakítás óta az első lány, aki tényleg felkeltette a figyelmemet. A barátja akartam lenni, nem több és nem kevesebb.” – Ezt egy nappal a megismerkedünk után írtam fel, egy új lapra. Látod? Mély benyomást tettél rám.

„Úgy éreztem, hogy meghalok abban a pillanatban, amikor láttam, hogy megcsókolja őt az a tahó. Hiszen neki adtam a szívemet, s magával is vitte. Nadine után még egy lány törte össze.”

Szeretlek. Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek… Egyszerűen csak szeretlek azért amilyen vagy: kedves, édes, aranyos, cuki, erős, határozott… Micsoda vicc.

Szeretlek, mert ott voltál velem, amikor Nadine-nál maradt egy kis részem, s én összetörtem a könyvesboltból kijőve. Szeretlek, mert elfogadtad, hogy mindig is fontos lesz nekem. Szeretlek, mert támogatsz. Szeretlek, mert boldog pillanatokat okoztál nekem. Szeretlek, mert megpróbáltad Brandonnal, annak ellenére, hogy engem ezzel megbántottál. Szeretlek, mert a gyermeked az első. Szeretlek, mert hiába bántottalak meg, hiába terhes tőlem Mel, te még mindig szerelmes vagy belém. Szeretlek, mert a kislányunkat várod. Szeretnélek, ha elfogadnád az én gyermekemet a tiednek, nem viszonzás képen, hanem mert hozzám tartozik, ahogy ti is. Szeretnélek, ha besétálnál az ajtón. Szeretnélek, ha megbocsátanál nekem. Szeretnélek, mert szeretlek.

*

A borítékba csúsztatva a leveleket mentem le a nappaliba, s ültem le Nadine mellé. Mosolyogva nézett rám, miközben megfogta a kezeimet. Az ismerős érzés megnyugtatott, s be kellett hunynom a szemeimet, hogy tudjam, nem ez a valóság. Nem az ő keze, s nem az ő érintése. V-t szerettem, s ezt neki is tudnia kellett, de ettől egyikünknek sem lett könnyebb a múlt sebeit és érzéseit cipelni.

- Elmagyaráztad, milyen csókolózni azzal, akit az ember szeret. Azt mondtad, megszűnik az ember körül a világ. Nem látunk, nem hallunk, nem lélegzünk, nem gondolkodunk, nem emlékszünk – suttogtam, miközben a könnyes szemeibe néztem. – Igazad volt, akkor is és most is. Szeretlek, de V-t jobban szeretem, ő ott volt, mindig, amikor szükségem volt rá. Ott voltam, amikor neki volt szüksége rám, s ezt nálad soha nem éreztem igazán. Kellek, fontos vagyok a számára. Te önálló és független vagy, még a szerelmünk alatt is az voltál.

- Tudom, Jus, tudom. Igazából belé vagy szerelmes, hozzám csak az emlékek fűznek és az érzés, hogy mi lett volna ha… De ezzel semmi gond, Valerie okos lány, soha nem fogsz ki hülyét – nevetett fel, mire elmosolyodtam.

- Úgy érzem már lezártuk egyszer...mégis itt vagyunk.

- Mert kell a segítségem, amivel semmi gond nincs – nevetett fel, a kínjai az én szívemet is elérték. Justin Bieber ma eléggé egy hisztis, érzelgős marha vagy! De ha ez kell V visszaszerzéséhez, ez van. – Add a levelet, elviszem.

- Köszönöm – sóhajtottam, hiszen, amikor elmagyaráztam neki a helyzetet, s felmentem a levélért, had gondolkozzon az ötletemen, nem voltam benne biztos, hogy segít nekem. Megszorította a kezemet, majd elengedte, s a borítékkal együtt sétált az ajtóhoz.

- Szeretlek – suttogta a szemembe nézve, majd kisétált, hogy megmentse a szerelmi életemet, valaki mással.

25.

Sziasztok!

Nem kérünk bocsánatot, mert már tényleg nem tudunk hogyan. De tudnotok kell, hogy itt vagyunk, itt a fejezet, a következőket már írjuk. Most egyhuzamban meg is írjuk a befejező részeket. Csak annyit szeretnénk kérni, hogy tartsatok ki velünk a végéig, s ha tetszett hagyjatok nyomot magatok után. 

V&F

25. fejezet

*Melanie*

„Július 22.”

„Hálás voltam neki, előtte még a pokolba kívántam, de aztán feláldozta magát az én boldogságomért. S ezt soha nem fogom elfelejteni Melnek. – Justin Bieber”

Kínos csend volt, senki se beszélt csak csendben ette a vacsoráját. A szüleim izgatottak voltak a terhességem miatt, talán ők voltak az egyetlenek, akik örültek neki. Leila, Justin támaszaként volt jelen, de tudtam, hogy nem éppen kedvelte a fiút. A szőke lány teljes egészében Valerie pártját fogta. Justin utált, azt a kicsi szeretetét is elvesztettem, engem hibáztatott mindenért, pedig nem egyedül csináltam ezt a gyereket, hanem vele együtt. Majdhogynem egy hete laktam Justinnál. Ez volt minden vágyam, vele lenni. De nem mertem bevallani senkinek sem, hogy boldogtalan voltam és utáltam a jelenlegi helyzetet. Hiába éltünk együtt úgy viselkedett velem, mint egy idegennel. Alig láttam és észrevettem, hogy rengetegszer nézi a telefonját és néz ki a fejéből. Tisztában voltam vele, hogy V-re gondol, nevetségesnek tartottam, hogy beleszeretett a lányba, aki könnyedén sétált ki az életéből, hogy valaki mással legyen. De Justin még mindig utána epekedett. Utáltam az érzést, hogy legyőzött engem. Utáltam veszíteni, mindig én akartam az első lenni. Mindenben. Óvatosan letettem a villát a kezemből és megköszörültem a torkomat. A társaság minden tagja rám figyelt. Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem beszélni.

- Döntöttem – jelentettem ki egyszerűen. Aztán lassan elmosolyodtam az értetlen tekinteteket látva.

- Mégis miben? – kérdezte apám gyanakvóan.

- Nem fogok itt élni, haza költözök – kezdtem bele, a szüleim, sőt még Leila is közbe akart szólni, csak Justin hallgatott elgondolkozva. Egyenesen a szemébe néztem és úgy folytattam – miután megszültem a gyereket lemondók minden jogomról, ami az anyjaként ér és a teljes felügyeleti jogot Justinra bízom.

- De miért? – találta meg anyám a hangját, csak egy pillanatra néztem rá és láttam, hogy ideges. Megráztam a fejemet és újra Justinra vezettem tekintetemet.

- Az okok csak egy emberre tartoznak, szóval, ha megbocsátotok – álltam fel és intettem a fiúnak, hogy kövessen. 

Nem tudtam megszólalni, remegtem és szédültem. Utáltam magamat, gyűlöltem a tényt, hogy megsajnáltam Justint. Szántam őt, s mivel fontos volt számomra nem akartam őt így látni. Segíteni akartam neki, tisztában voltam azzal, hogy ezzel a tettemmel a saját boldogságomat és magamat ásom el. De tudtam, hogy én még újra tudom mással kezdeni valaki mással, viszont neki csak egy lány létezett a világon. S az a lány nem én voltam.

- Figyelj, gyors leszek, nem akarok nagy érzelmeket, nem az én világom. Tudod Bieber, rohadt nagy szerencséd van, hogy évekig barátok voltunk, mert másért nem tenném ezt meg. Keresd meg V-t és hozd rendbe a dolgokat, én kiszálltam az egyenletből. Nem leszek egy zavaró tényező az életedben – hadartam miközben körbe-körbe sétáltam. Aztán megálltam és mélyen a szemébe néztem. – Remélem, tudod, hogy elvárom, a gyerekünk legyen a legfontosabb neked. Én kiszállok az életéből, de neked mindig mellette kell lenned. Ezt az egyet kérem tőled. Szeresd őt.

- Köszönöm – suttogta, aztán szorosan a karjaiba vont. Viszonoztam az ölelését és elmosolyodtam. Remélem, eltudom majd őt felejteni. – Tényleg köszönöm Mel.

- Tudom – léptem el tőle, aztán egy kacsintás kíséretében otthagytam és szóltam a szüleimnek, hogy haza akarok menni.

***

Magabiztosan sétáltam az étterem végébe, ahol egy régen látott barna hajú lány ült. V, amikor meglátott felállt, én pedig meglepődtem. Nem azon, hogy a hasa jóval nagyobb lett, hanem azon, hogy szeme alatt karikák voltak, s nem volt ott az a jól ismert csillogás. Sápadt volt és talán boldogtalan. Egy pillanatra elszégyelltem magamat, mert ezt én okoztam. De aztán ez a gondolat el is múlt. Mikor oda értem csak lazán biccentettem neki és helyet foglaltam.

- Jó újra látni Valerie – mosolyogtam és levettem az arcomról a napszemüveget.

- Gondolom… - motyogta a lány.

- Komolyan gondoltam, ha hiszed, ha nem, egy rövid ideig tényleg a barátomnak tekintettelek. Csak aztán…

- Veszélyeztettem a helyedet – vágott közbe és kortyolt egyet az előtte lévő vízből.

- Nos, valahogy úgy. De a dolgok megváltoztak – kezdtem bele. Megint közbe akart vágni, de leintettem. – Nem a terhességemre gondoltam. Én nem fogok ráakaszkodni Justinra. Ha hiszed, ha nem, én azt akarom, hogy boldog legyen. Velem pedig nem az, csak veled.

- De én nem lehetek vele. Ez bonyolult. Szeretem őt, ezt mindenki tudja. Nevetségesen átlátszó vagyok. – Rántotta meg a vállát, majd folytatta, mintha egy betanult szöveget mondana el. - Viszont kedvelem Brandont, s akármennyire is fura, vele akarom felnevelni a gyerekünket. Kötelességből talán, de ezt érzem helyesnek. Soha se fogom úgy szeretni, mint Justint. De bízom abban, hogy kötődni fogok hozzá. Ezt akarom, ez az én döntésem. Én tiszteletben tartom azt, hogy külön nevelitek fel a ti gyereketeket, de én nem ezt akarom – a monológ végére könnybe lábadt a lány szeme. Nagyot sóhajtottam és tudtam nehezebb lesz megértetnem vele a dolgokat, mint hittem.

- Mi nem külön neveljük fel. Justin neveli fel a gyereket, egyedül, vagy akivel akarja. De én nem fogok részt venni az életében. Talán később meg fogom bánni, de már döntöttem. Nekem nem kell gyerek, nem állok készen rá. Justin pedig jó apja lesz. S tudom, hogy hülye gondolat volt tőlem, de bíztam benne, hogy te leszel az anyja. Azt akartam Valerie, hogy együtt neveljétek fel, a te gyerekeddel együtt. Tudom, hogy ez önzőség az én részemről, de tudom, hogy nálad jobb anyja nem is lehetne. Nem vagyok egy mintapéldánya az emberiségnek és ezt te is tudod.

- Túl sokat kérsz – sóhajtotta, aztán lehajtotta a fejét. Láttam, hogy gondolkozik. – Tudod, mennyire vele akarok lenni?

- Mi tart vissza? – húztam fel az egyik szemöldökömet.

- Félek – ismerte be kelletlenül. – Félek, hogy egyszer ráébred nem is vagyok olyan tökéletes, mint amilyennek lát. Félek, hogy megun, s talál nálam valaki jobbat. Félek, hogy elszúrom valami hülyeséggel. De a legjobban attól rettegek, hogy nem fog tovább szeretni.

- A félelem része az életnek. Kockázat nélkül nincs boldogság, drága kicsi V – mosollyal az arcomon néztem rá és álltam fel. – Mennem kell, de szorítok nektek, nem hiába voltam itt.

***

Kék ruhában sétálgattam az utcán és a kirakatokban lévő ruhákat néztem, amikor véletlenül neki mentem valakinek. Hagytam, hogy az idegen izmos karjaiban tartson. Aztán felnéztem és egy jóképű fiatal férfit pillantottam meg. Zöld szeme ragyogott a napsütésben, barna haja felzselézve meredt az ég felé. Egyensúlyomat visszanyerve álltam fel és úgy néztem újra végig a titokzatos idegenen. Egyszerű farmer, fehér póló kombinációt viselt. Karján egy színes tetoválás volt látható. Jó képű volt, én pedig túl feltűnően néztem végig rajta, mert amikor újra az arcára vezettem tekintetemet láttam, hogy mosolyog.

- Sajnálom és köszönöm – mosolyogtam rá és dobtam hátra a hajamat.

- Semmiség – vonta meg a vállát. Aztán egy pillanatra elgondolkozott és kinyújtotta a kezét. – Bryan vagyok.

- Melanie – fogadtam el a kinyújtott jobbot és ráztam meg. – Örülök, hogy megismerhettelek.

- Én is – felelte mosolyogva. Tetszett a mosolya, nekem is jobb kedvem lett tőle. – Meghívatlak egy kávéra, vagy valami másra?

- Egy jeges tea most jól esne – mosolyogtam rá. Akkor tudtam, hogy meg akarom őt szerezni. De nem csak egy éjszakára. Talán ideje lesz túllépnem Justin Bieberen, persze csak a kisbabánk születése után. Remélem.