3.

Sziasztok! Aki olvasta már valamelyik blogunkat, tudja, hogy elég gyakran játszunk olyat, hogy ha összejön valahány megjegyzés, akkor azonnal feltesszük a következő fejezetet. Megpróbálkozunk egy ilyennel, ha nem jön össze a megadott számú komment, az adott időpontban - oldalt fel van tüntetve - hozzuk a folytatást. Szóval 3 megjegyzés után, azonnal érkezik a 4. fejezet! (:

Vivi&Flóraa

3. fejezet

*Valerie*

„Március 11.”

„Idegesített, de megakartam őt ismerni. Volt benne valami különleges. Talán a titok amit rejtegetett előlem. Vagy éppen a bájos természete. Nem tudom, de abban biztos voltam, hogy Nadine ellentéte, mégis ő volt a szakítás óta az első lány, aki tényleg felkeltette a figyelmemet. A barátja akartam lenni, nem több és nem kevesebb.” - Justin Bieber

Az étkező asztalnál ültem és a matek házimat írtam, miközben Adrian a kanapén fetrengett és az idióta műsorait nézte. Dühös voltam a húgomra, megkértem, hogy ne üvöltesse a tévét, még sem figyelt rám. De tudtam, hogy nincs időm veszekedni vele, hiszen be akartam fejezni a tanulást mielőtt elmegyek a nőgyógyászomhoz.

Reggel felhívtam Melt és megnyugtattam, hogy ma megyek orvoshoz. Persze ő rögtön velem akart jönni, el sem hittem, hogy ismeretlenül is ilyen kedves velem. Természetesen nem fogadtam el a segítségét, nem akartam, hogy megtudja az igazat. Nem voltam kész arra, hogy elmondjam az embereknek. Brandonon kívül senkinek sem. Félek, félek a reakcióktól. De leginkább a szüleimétől. Hiszen ismerem őket, vallásosak és szeretnek szabályok szerint élni. Egy potya gyerek nem férne bele a tökéletes életükbe.

- Hallod Valerie csinálj már nekem kaját - kiabált a húgom. Felhúztam a szemöldökömet és megráztam a fejemet.

- Nem érek erre rá, csináld meg magadnak - szóltam vissza és újra kezdtem az egyenletet.

- Ne már, éhes vagyok - nyafogott, nem tudtam felfogni, hogy miként lett ilyen elkényeztetett és lusta. A szöges ellentétem volt, kicsit irigyeltem azért, mert tőle semmit se vártak el.

- Nem vagy már öt éves, egy szendvicset te is meg tudsz csinálni - szóltam oda neki és összeszedve a cuccaimat elindultam az emeletre. Hallottam ahogyan még utánam kiabált, valami igazán szépet de nem foglalkoztam vele, nem akartam.

A rajzfüzetemmel kiültem az ablakpárkányra, ami ülő részként van kialakítva, és értelmetlen mintákat rajzolgattam. A rádióból halkan szólt a zene, én pedig a rám váró nehézségekről gondolkoztam. Rá jöttem arra, hogy sosem voltam még szerelmes és talán egy hamar nem is leszek. Hiszen kinek kell egy olyan fiatal lány akinek gyereke van? Senkinek.

Hirtelen megcsörrent a telefonom én pedig leszálltam a párkányról és oda nyúltam érte. Csodálkozva néztem az ismeretlen számot, fogalmam sem volt róla, hogy ki keress.

- Halló? - szóltam bele, miután pár perc töprengés után felvettem.

- Mel mesélte, hogy ma mész orvoshoz. Gondoltam elviszlek - szólt bele egy dallamos hang. A szemöldököm az egekig szaladt és hirtelen düh kerített hatalmába.

- Justin? - kérdeztem, de biztos voltam benne, hogy ő az. - Köszönöm, de megoldom egyedül is. Nem vagyok már kislány.

- Ma is éppen olyan bosszantó vagy, mint tegnap - jegyezte meg én pedig felnevettem. Hiszen senki sem gondolta ezt rólam. Mindenki tökéletesnek hitt.

- Te pedig ma is zavarsz - mondtam és kinéztem az ablakon. Meglepődve figyeltem a fehér kocsit a házunk előtt.

- Én csak kedves akartam lenni - morogta. Elmosolyodtam és leszaladtam a lépcsőn. Belebújtam a tornacipőmbe és kinyitottam az ajtót. Éppen akkor szállt ki az autóból és egy halvány mosolyt küldött felém, viszont nem volt őszinte. Fájdalom volt a szemében.

- Te zaklatsz? - vontam fel a szemöldökömet és karba fontam a karomat. Megrázta a fejét és beletúrt a hajába.

- Nem. De Mel aggódik érted, mondjuk nem értem. Nem is ismer téged, de ő ilyen - rántotta meg a vállát a végén. - Figyelj nem várlak meg ha nem akarod, csak hadd vigyelek el és kész.

- Justin... ez nem jó ötlet - hajtottam le a fejemet és valami kifogáson törtem a fejemet. Mivel magán rendelőbe járok, rögtön levágná, hogy terhes vagyok.

- Hozhatnád a táskád és indulhatnánk - mondta és éreztem, hogy nem fogad el ellenállást. Anyám narancssárga Suvja kanyarodott be a sarkon én pedig összeszorítottam a fogamat.

- El kell tűnöd innen. De megígérem, hogy megiszok veled valamit, csak menj el - néztem rá könyörgően. Sóhajtott, de utána bólintott miközben beszállt a kocsijába és elhajtott. Megvártam anyát, aki leparkolt mellettem.

- Ki volt itt? - kérdezte gyanakodva.

- Az egyik iskolatársam. A leckét kérte el - vágtam rá és elszégyelltem magamat. Az elmúlt pár napban többet hazudtam, mint egész életemben. De láttam rajta, hogy elhitte azt amit mondtam, bízott bennem. Nekem pedig bűntudatom volt. Azokat az embereket verem át akiket szeretek. De van amit még anyám se értene meg, hiszen mindig is én voltam a szófogadó gyerek a családban. Akire büszkék voltak. Rettegtem, hogy mi lesz ha csalódnak bennem. Tudtam, hogy a kis babámmal az életem fenekestül meg fog változni.

- Ma lasagne lesz vacsorára - mondta miközben beléptünk a házba és a konyha felé indultunk. - Adrian halkítsd le a tévét, meg fogsz süketülni.

- Majd - vágta rá a húgom én pedig felsóhajtottam. Anyán láttam, hogy fáradt hiszen a kórházban dolgozott nővérként és ez igazán fárasztó munka volt.

- Most! - szólt erélyesebben, mire a húgom lejjebb vette a hangerőt. Oda pillantottam a tévére és akaratlanul is elmosolyodtam. Justin tegnapi koncertjéről volt beszámoló. Nekem pedig eszembe jutott az, hogy mennyire mesésen éreztem magamat ott, igazán boldog voltam. Ami ritkán történt meg. Tiszteltem és szerettem a szüleimet, viszont sosem voltam velük boldog. Túl sok volt az elvárásuk. Én pedig meg akartam felelni nekik. Talán pont ez volt a hibám, hiszen Adrian sosem akarta azt, hogy büszkék legyenek rá. Ő úgy élt ahogyan neki jó volt. Ezért pedig tiszteltem a testvéremet.

- Kicsim, apáddal tegnap beszélgettünk és arra a döntésre jutottunk, hogy érettségi ajándékként, ki veszünk neked New Yorkban egy lakást. Mit szólsz? - kérdezte kedvesen és láttam rajta az izgatottságot. Nekem pedig összeszorult a szívem.

- Az remek lenne - erőltettem az arcomra mosolyt. - Anya vacsora előtt el kell mennem a könyvtárba. Nem gond?

- Nyugodtan menj csak, késhetsz is. Fontos, hogy jó jegyeid legyenek. Holnap matek tesztet írsz, igaz? - simította meg az arcomat. Utáltam magamat azért, mert hazudok neki.

- Igen, de sietek ígérem - nyomtam egy puszit az arcára és kiléptem a házból. Küldtem egy sms-t mielőtt beszálltam volna a kocsiba, és eldöntöttem, hogy az orvos után rögtön lerázom magamról, örökre, Justin Biebert. Nem volt rá szűkségem, így is elég nagy bajban voltam. Nélküle is sok gondom volt.