15.

15. fejezet

*Valerie*

„Április 29.”

„Kellett nekem elhoznom Justin biztonságot nyújtó kezeiből...”- Leila King

Feszengtem, ideges voltam és rettegtem. Ott ültem a kényelmes bőrkanapén, mellettem egy idegen srác. Mosolygott, jó kedve volt, de nekem nem. Leila eltűnt, fogalmam sincs, hol lehet. Hiányzott Justin, nélküle elveszettnek éreztem magamat.

- Kérsz egy pezsgőt? – kérdezte a barna hajú fiú, ránéztem és csak megráztam a fejemet. Nem voltam hajlandó hozzá szólni. – Nem harapok.

- Csendben maradnál? – szóltam rá kissé gorombán. Nem volt kedvem erre az idióta kiállításra eljönni, de nem akartam megbántani Leilát, hiszen ez az új barátjának volt a kiállítása. Ő fényképezte ezeket a csodás képeket. Kedves gesztus volt, hogy magával hozott, de én csak a tegnap éjszakára tudtam gondolni, Justinnal áttörtünk egy falat, valami újat hoztunk létre. Annyira új volt számomra ez az érzés, biztonságban éreztem magam mellette, egyszerűen nem vágytam másra csak vele lenni.

- Ethan remélem nem untattad halára Valerie-t – mondta mosolyogva Leila és a kezembe nyomott egy pohár alma levelet, hálásan mosolyogtam rá és néztem fel a mellette álló fekete hajú fiúra.

- Max vagyok – nyújtott kezet, én pedig felállva viszonoztam azt. Összeillett a mindig vidám szőke lánnyal, irigyeltem őt a boldogságáért, a szerelemért. Én is akartam ezt az érzést, de hát hamarosan gyerekem lesz, s az egyetlen személy, akit szeretni akarok, és tudnék az még mindig az exét szerette. Mert nem mondta, ki de biztos voltam benne, hogy Justin Nadinet szereti, az ő szerelmük örök. Én pedig jelentéktelen voltam, hogyan is állhattam volna közéjük, engem sosem fog annyira szeretni, mint őt. Erre gondolva elkezdtem könnyezni. Elfáradt a lelkem, hajléktalan lettem, a családom kitagadt, s az egyetlen személy, akit szeretek nem viszonozza úgy az érzéseimet, ahogyan én szeretném.

- Szép vagy – mondta egy hang túlságosan közelről. Ethan belemászott az arcomba és úgy vigyorgott. Roppant idegesítőnek találtam. De jobban szemügyre véve helyes srác volt. Nem volt egy görög isten, de göndör barna haja, széles mosolya és csillogó kék szeme helyessé tette. Volt benne valami kisfiús báj, s ez aranyossá tette.

-  Bocs, de foglalt – mondta vigyorogva Leila, döbbenten néztem rá. Hogy mondhat ilyet? Hiszen Justinnak csak a barátja vagyok, nem akar tőlem semmit.

-  Oh, hát ezt sajnálom – mondta, aztán egyszer csak meglepődve bámult Leilára. – Várj, neked Bieber a haverod nem?

-  A legjobb barátom Ethan – javította ki a lány őt. Max átkarolta a lányt és egy puszit nyomott az arcára, igazán édesek voltak. De akkor minden szerelmes párt rühelltem, fogalmam sem volt róla miért vagyok ennyire negatív.

-  Aha, akkor te Bieber csaja vagy – mutatott rám – Kár, pedig ritkán lát az ember ennyire tiszta lányt.

-  Nem vagyok a csaja, a nője, a barátnője, a szerelme vagy nevezzük bárminek is – mondtam kissé ingerültebben, mint kellett volna. – Én csak egy barát vagyok, vagy talán az sem.

-  V, de hát… - kezdte volna, de belé fojtottam a szót.

-  Szálljatok már le erről a témáról. Nadine, Mel és te is erről dumáltok, hogy mennyire összeillünk blablabla. Felvilágosítalak téged, hogy rohadtul nincs köztünk semmi. Én csak egy játékszer vagyok – üvöltöttem, s elsírtam magam. Ez már mélyen bennem volt, muszáj volt kitörnie. Nem foglalkozva a többiekkel, rohantam ki a galériából.

Leültem egy közeli padra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Bántani akartam Justin, persze hogy akartam. Senki se tudta, hogy miért haragszom rá, hiszen nem ők aludtak mellette az éjszaka, nem ők hallották, hogy egyfolytában Nadine nevét suttogja miközben engem ölelt. Úgy éreztem valami elkezdődött kettőnk között, de naiv voltam.  Sosem voltam az a bosszúálló típus, de most vágytam rá.

-  Mi a baj? – kérdezte Leila kedvesen és végig simított a hátamon. Megráztam a fejemet, nem akartam beszélni vele. Hiszen ő első sorban Justin barátja és nem az enyém.

-  El kell mennem, meg mondanád Justinnak, hogy Brandonnál leszek? – kérdeztem mosolyogva, hamisnak éreztem magamat. De tudtam, hogy erre az egyre Justin ugrani fog, bár nem hittem, hogy valójában ott leszek.

-  Ez jó ötlet? – kérdezte, de nem válaszolva a kérdésére, intettem le egy taxit. Bemondtam a címet, aztán vártam, hogy felvegye a hívott fél a telefont.

-  Igen? – szólt bele egy igen kíváncsi hang. Tudtam, hogy őrültség, amit teszek, de muszáj volt. Lépni akartam.

-  Brandon, én vagyok – mondtam halkan, ideges voltam. Remegtem és izzadtam. Nevetségesen nézhettem ki.

-  Mit akarsz? – kérdezte, kedvesnek nem mondható hangom. Sóhajtottam.

-  Nem tölthetném nálad az éjszakát? – kérdeztem, nevetségesnek éreztem magam.

-  Hm, egy feltétellel.

-  Mi lenne az? – kérdeztem, miközben kifizettem a taxist, aztán leültem a régi iskolám elé.

-  Családi össze jövetel van nálunk, apám szülinapja – mondta, s éreztem a hangján, hogy vigyorog – ki akarom borítani.

-  S ehhez én, hogy kellek? – kérdeztem, mert nem értettem én, hogy jövök a képbe.

-  Itt van a főnöke és a lánya. Össze akar vele hozni apám, de a csaj bűn ronda. Hát ezért kellesz.

-  Rendben van – sóhajtottam.

-  Oh, és Valerie te nem a vendég házban fogsz aludni, hanem az ágyamban, velem – mondta, én pedig akkor jöttem rá, hogy baromi nagy hülyeséget csináltam.