Prológus

Prológus

*Valerie*

"Március 10."

"Ő egy senki volt a számomra, csak egy egy éjszakás kaland. Könnyen kiverhető a fejemből, mégis megrázott, hogy lesz egy gyerekem, akit még csak ismerni sem fogok. Nem baj, leszarom." - Brandon Mead

Könnyes szemmel ültem felhúzott térddel az ágyon. Fejemet ráhajtottam és gondolkoztam. Próbáltam mérlegelni a dolgokat. A helyzet jó és rossz érveit próbáltam össze rakni. De mind hiába mindennek, tanácstalan voltam. Nem tudtam, hogy rossz vagy jó hírnek fogadjam ezt az egészet. Ez a dolog önmagában is csodás, soha se féltem attól, hogy egy nap gyerekem lesz, akkor se ha még nem fejeztem a gimnáziumot. Végzősként nehéz lesz szembe nézni azzal a ténnyel, hogy gyereket várok, de ha már így alakult, megpróbálom szeretni a gyerekemet. Tudom, hogy szeretni fogom. Nálam senki se fogja jobban megbecsülni. Mert már most ő a mindenem. De mit fogok csinálni? Hogyan mondom el Brandonnak, hogy egy buli utáni éjszakából kicsit több lett a kettőnk kapcsolata? Hogy fogom elmondani a szüleimnek, főleg az anyámnak, hogy unokájuk lesz? Hogyan fogok szembe nézni velük? Mi tévő leszek? Félek az emberek reakciójától, mert igen is büszke leszek arra, hogy egy új élet növekszik bennem, de attól még fájdalmat okozhatnak a pletykák és a vélemények. De legjobban anyám véleményétől rettegek. Mit fog gondolni, hogy nem vártam a házasságig a szex-xel? Lehet, hogy rá akar majd venni az abortuszra? De én abba soha se mennék bele, azt hiszem... Mert ő lesz a fiam, vagy lányom. Akit szeretni fogok amíg csak élek.

Halk kopogtatásra figyeltem fel, felemeltem a fejemet és letöröltem arcomról a könnyeket.

- Igen? - kérdeztem rekedt halk hangon.

- Kicsim - lépett be az ajtón anyám, aztán elhallgatott. - Te sírtál? Valerie mi a baj? Történt valami?

- Nem semmi - ráztam meg a fejemet, leült mellém és még mindig aggódva méregetett.

- Olyan sápadtnak tűnsz, biztos minden rendben van? - nézett rám és reménykedett hátha valamit ki tudsz szedni belőlem, de még nem voltam képes elé állni az igazsággal...

- Persze anya, csak fáradt vagyok. Hosszú volt a nap. - Ráztam meg a fejemet.

- Jaj kicsim, nem kell ilyen sokat tanulnod. Szórakozz kicsit, biztos felvesznek az egyetemre és szeptembertől a Columbiára fogsz járni - mosolygott, végig simított az arcomon aztán felállt és ott hagyott.

- Szórakoztam eleget - sóhajtottam és hátra dőltem, kezembe vettem egy párnát és az arcomba nyomtam. Elgondolkoztam, nagyon kis esélyt látok arra, hogy a Columbiára fogok járni, nagyon kis esélyt látok arra, hogy egyáltalán egyetemre fogok e járni. Mert ha ténylegesen meg tartom a babát kötelességeim lesznek. De fogalmam sincs mihez fogok kezdeni. Rettegek, hogy anyámék kiraknak itthonról és az utcára kerülök. Féltem, hogy az életem fenekestül meg fog változni. Én leszek a fekete bárány a családban, ha kiderül minden. Pedig eddig én voltam a kedvenc, aki jól tanul, aki mindig szót fogad és mindent jól csinál. A húgom pedig, aki úgy öltözik mint egy prosti, aki nem biztos, hogy befejezi a gimit, akire nem büszkék a szüleim. De ez meg fog változni, én leszek akit letagadnának és Adrian lesz az a lány akit szeretni fognak. Féltem a változástól, nem akartam. Mindez csak azért, mert egy fiúnak sikerült rábeszélnie arra, hogy lefeküdjek vele. Csak én lehetek akkora szerencsétlen, hogy az első alkalommal mikor lefekszek valakivel rögtön teherbe esek. Nem voltak barátaim akiktől tanácsot kérhettem volna, nem volt senkim aki segíthetett volna. Szerencsétlen vagyok.

Felültem és a telefonomért nyúltam. Egy egyszerű üzenetet írtam Brandonnak, hogy egy óra múlva Disneyland előtt várom, talán azért oda beszéltem meg a találkozott, mert kis koromban sokat jártunk oda a családommal, megnyugvást adhat. Felkeltem és a fürdőszobába indultam, hogy egy kicsit rendbe szedjem a külsőm. Miután sikeresen embert varázsoltam magamból, köszönés nélkül léptem ki az ajtón és ültem be a kocsimba. Rádiót bekapcsoltam és hagytam, hogy a zene belopózzon az agyamba és megnyugtasson. Túlságosan zaklatott voltam és ideges. Izgultam, féltem és fogalmam sem volt róla, hogyan fogom az egészet elmondani Brandonnak. Hogyan mondom el egy olyan srácnak, akinek még soha se volt kapcsolata, hogy gyereke lesz? Ilyen helyzetben az lenne a helyes ha elhallgatnám örökre előle? Hirtelen megszólalt egy kellemes hang és feljebb csavartam a hangerőt. Justin Bieber hangja annyira ellazított, míg énekelt elfelejtettem minden bajomat és örömömet. Nem létezett semmi és senki, csak a hangja és én. Kerestem egy parkolót és elindultam a tömegben. Néztem ahogyan a kisgyerekek fogják a szüleik kezét és csillogó szemekkel nézik a hatalmas parkot. Elmosolyodtam és óvatosan végig simítottam a hasamon, ebben a pillanatban fogadtam meg, hogy ha majd három éves lesz elfogunk jutni erre a helyre. Ahogy közeledtem a bejárat felé, megpillantottam a fiút. Szőke haja szokásosan tökéletesen állt, farmert, lila pólót és egy fekete DC cipőt viselt. Nagy levegőt vettem és elindultam felé. Rám kapta zöld szemeit és egy mosolyt küldött felém. Ellenállhatatlan volt, másnak. Nekem nem, én utáltam őt. Nagyon utáltam, gyűlöltem azért amit tett velem, mert bíztam benne, hogy jó anya leszek, attól még nem biztos, hogy fel vagyok rá készülve.

- V, minek köszönhetem a meghívást? - kérdezte és bele nézett mélyen a szemembe. Beletúrtam hullámos hajamba. Lenéztem a cipőmre, hezitáltam. Megint felnéztem és tudtam, muszáj lesz már elmondanom.

- Emlékszel arra a bulira a múlt hónapban? - kérdeztem.

- Nem felejtem el azt az éjszakát, soha. - kacsintott, felfordult a gyomrom. Fogalmam sem volt, hogyan voltam képes lefeküdni vele.

- Igen, én se - mondtam gorombán. Érdeklődve leste arcomat. - Mert teherbe ejtettél.

- Mi? - nyögte ki és idegesen pásztázta arcomat. Szeme le - s feljárt arcom és a hasam közt. Láttam a zavart az arcán, tisztán látszott.

- Jól hallottad.

- Nem, te nem lehetsz. Nem szedsz tablettát? - kérdezte idegesen és ökölbe szorította a kezeit.

- Te barom, mégis hogyan szedtem volna? Mielőtt berángattál a szobába mondtam, hogy szűz vagyok - nem hittem el, hogy engem hibáztat a történtekért.

- Tudod mit? - vakarta meg a fejét. - Nem akarom, hogy bárkinek is elmond, hogy az én gyerekem. Nem érdekel, hogy megtartod vagy sem. Azt csinálsz vele amit akarsz, egyáltalán nem izgat. Annyit teszek meg, hogy íratok apámmal egy csekket szép nagy összeggel, oda adom neked. De utána felejts el.

- Örömmel elfelejtelek. Remélem tisztában vagy azzal, hogy kettőnk közül nekem változik meg az életem nem neked. Te mindig is apuci kicsi fia maradsz - mosolyogtam rá gúnyosan.

- Hülye kurva - morogta és hátat fordítva nekem indult el. Sóhajtva néztem fel az épületre. Hezitáltam, nem tudtam, hogy bemenjek e. De ha már itt vagyok, illene bemenni vagy nem? Akarom, élvezném. Mosolyogva fogtam meg a hasamat és tudtam, hogy apa nélkül is tökéletesen felnevelem őt.

A bejáratnál beálltam a sorba és vártam, hogy bejuthassak. Egy fiatal srác volt a kasszánál. Rám mosolygott és a kezembe nyomta a karszalagot. Viszonzás képen visszamosolyogtam és elindultam befelé. Hatalmas mosollyal az arcomon lestem minden négyzetcentiméterét a parknak. Most már tudom miért imádja ennyi ember ezt a helyet, köztük én is. Csodálatos, elragadó és fantasztikus volt az egész. Meseországban jártam. Ahol nem voltak gondok, csak nevetés, boldogság és tökéletes élet. Remek menedéket nyújtott számomra Disneyland.