24.

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönjük a támogatásotokat, sokat jelent számunkra! Reméljük a történet maradék pár fejezete is tetszeni fog mindenkinek! Amint befejeztük a történetet, közzéteszünk egy meglepetést, reméljük azt is lelkesen fogadjátok majd. 

V&F

24. fejezet

*Valerie*

„Július 12.”

„Rettenetes volt nézni, ahogy próbálkoznak új életet élni, egymás nélkül. Valahol mélyen ez elborzasztott.” – Leila King

Az elmúlt két hónapban rengeteg minden történt velem, az újságok Justinnal és a leendő gyerekével voltak tele. Megpróbáltam a médiát kizárni az életemből, mert fájt amiket róla írtak. Nem az fájt a legjobban, hogy gyereke lesz, hogy összeköltözött Melanie-val. Ezekért talán büszke voltam rá, hiszen vállalta a felelősséget tetteiért. De amiket róla össze-vissza írtak, hazugságok voltak. Azt írták, hogy ez egy újabb kísérlet arra, hogy magára vonja a figyelmet, azt írták biztosan megőrült a hírnévtől. De a legnevetségesebb állítás az volt, hogy azért történt ez vele, azért csinálja ezt, hogy bosszút álljon rajtam. Rajtam akivel csak pár hétig látták együtt. Nevetségesnek éreztem, hogy én is belefolytam ebbe az egészbe. Leila szerint Justin teljesen megváltozott, meg sem ismeri, pedig ő látta már a legrosszabb formájában is. A lány pedig a legjobb barátom és legfőbb támaszom lett. Majdnem mindennap velem volt, ő volt az egyetlen ember akinek elmondhattam kétségeimet, félelmeimet és aki előtt nem kellett megjátszanom a szerelmes, boldog kismamát. Mert ezt tettem. Brandon barátnője voltam, minden hétvégén a családjával vacsoráztam, elmentem a kosár meccseire, szurkoltam neki. Az se érdekelt, hogy a volt iskolatársaim bámulnak és mutogatnak. Brandont se érdekelte. A meccsei végén mindig büszkén jött oda hozzám és csókolt meg. Pedig az iskolatársaink és a tanárink is azt gondolják, nem vagyunk normálisak, bolondok és felelőtlenek. S tényleg azok is voltunk, de megpróbáltuk vállalni a tetteinkért a felelősséget. Emlékszem a legtöbb lány kiakadt, hogy Brandon apa lesz és pont tőlem, de amitől a legjobban kikészültek az volt, hogy Brandonnak életében először komoly kapcsolata van. A szőke hajú srác rengeteget változott, odaadó, aranyos és hűséges srác volt. Mindenki azt mondja megváltoztattam. A nagymamája hálás volt nekem. De bűntudatom volt, hiszen a kapcsolatunkban én voltam a rossz zsaru. Mert amikor nem volt velem, Justin képeit néztem, rá gondoltam és sírtam. De amikor velem volt se voltam jobb, hiszen csókjai közben azt képzeltem, hogy Justin birtokolja az ajkaimat, hogy ő ölel magához. Szánalmas voltam, itt volt egy srác, aki velem akart lenni, engem akart, szeretett, azt akarta, hogy egy család legyünk a gyerekünkkel. De én egy másik srácra gondoltam egyfolytában, aki apa lesz. Egy másik nőtől. Bűnös voltam és önző. Úgy éreztem kihasználom az embereket, kihasználtam régen Justint, most pedig Brandon. Leilat rávettem arra, hogy hazudjon a legjobb barátjának. Nem engedtem neki, hogy elmondja még mindig szeretem őt, könyörögtem mondja neki azt, hogy boldog vagyok. De ez hazugság volt, nem voltam boldog, magányos voltam és összezavarodott. Biztonságra vágytam, de tudtam Brand hiába próbálkozik olyan keményen, mellette sosem fogom biztonságba érezni magamat.

A tükörbe néztem magam és én magam is meglepődtem a látványomon. Barna hajam hullámos, lágy loknikba omlott a vállamra, elegáns fehér, ezüst smink volt rajtam. Egy hosszú, tört fehér ruhát viseltem aminek a dekoltázsa alatt egy ezüst gyöngyökkel díszített csík volt. Karomon pedig egy hasonló gyöngyös karkötő villogott. Szépnek gondoltam magam, gyönyörű voltam. Hasam már hatalmas volt, így a ruha csak még jobban kiadta. De szépnek gondoltam magam.

-  Köszönöm – fordultam Leila felé, aki egyedül csinálta a hajamat és a sminkemet is, sőt ő maga vette meg a ruhámat is.

-  Te leszel a legszebb lány a végzős bálodon – mosolygott kedvesen. Odament a táskájához és kivett egy dobozt. A kezembe nyomta én pedig kérdőn néztem rá.

-  Nos tudom, hogy nem vagy mennyasszony, de azt szokták mondani, hogy kell az esküvőre valami új, valami kölcsön és valami kék. A ruhád az új, a karkötőd a kölcsön, ez pedig legyen a kék – mosolygott és kinyitotta a dobozt. Eltátottam a számat, egy gyönyörű nyaklánc volt benne, amin egy apró kék virágos medál volt.

-  De miért? Én nem… - mondtam, meghatódtam.

-  Nem tőlem van – motyogta halkan. – Vedd búcsú ajándéknak. Azt akarja, hogy boldog legyél. Brandonnal, vagy nélküle, de minden jót kíván neked.

-  Szóval tényleg vége? Vegyem úgy, hogy ez a végleges búcsúnk? – kérdeztem zavartan és a kezemben tartott nyakláncot néztem. Nem értettem a cselekedeteit. Tudtam, hogy Leilát állandóan rólam kérdezi és még így is gondoskodik rólam, de nem akart beszélni velem, s találkozni sem.

-  Azt akarja, hogy felejtsd el és kezd új életet. Legyél boldog, büszke anya – mondta és óvatosan rám tette az ékszert. Nagyot sóhajtottam és bólintottam egyet.

-  Lassan le kéne mennünk, szerintem Brandon már rég minket vár – mosolyogtam halványan és felvettem a táskámat, hogy elindulhassak.

-  Várj, hadd készítsek rólad egy képet, biztos látni szeretne – mondta aztán készített egy utolsó képet rólam, Justinnak. Búcsúként.

A zsúfolt terembe ültünk egymást mellett Brandonnal, a kezemet szorította és egy percre se mozdult mellőlem. Már egy órája ott voltunk, de nem tudtam rá venni magam, hogy táncoljak. Brandonnak azt mondtam, hogy a tömeg miatt nem tudok. De hazugság volt, nem akartam. Végig Justin járt a fejembe, pedig az iskola leghelyesebb sráca ült mellettem.

-  Mondtam, hogy menj táncolj a barátaiddal, hiszen ez az utolsó bálod – mondtam mosolyogva. Megrázta a fejét és ivott egyet a pohár puncsából.

-  Ahogy neked is ez az utolsó, vagy veled táncolok vagy senkivel – mondta és egy puha puszit nyomott az arcomra.

-  Nem csak az utolsó, de az első is – motyogtam, aztán hirtelen a színpad felé kaptam a fejemet ahogy megjelent az igazgató. Tudtam, hogy a bálkirálynő és bálkirályt fogják kihirdetni. Brand is a jelöltek között volt. S persze a menő lányok.

-  Úgy is fogsz ma még velem táncolni – motyogta sunyin és ő is a színpad felé nézett. Kérdőn néztem rá, nem értettem. De éreztem, hogy tervez valamit.

-  Tisztelt diákok, tanárok és vendégeink! Mély tisztelettel jelentem be a Hamilton High School idei tanévének végzős bálkirálynőjét és bálkirályát – mondta ünnepélyesen, s kinyitotta az egyik borítékot. – A bálkirály pedig… Brandon Mead!

-  Gratulálok – mosolyogtam és a színpad felé löktem vigyorgó barátomat, aki még egy utolsót rám kacsintott. Megráztam a fejemet és a távolodó alakját néztem. Néztem ahogyan ráteszik a műanyag koronát, a kezébe nyomják a játékjogart.

-  A bálkirálynő pedig, a szavazatok 80 %-ával pedig… Valerie Lee! – ijedten s meglepődve néztem körbe. Aztán találkozott a tekintetem Brandonéval. Aki mosolyogva azt tátogta: Ez az ajándékom! Felnevettem, csak elintézte, hogy táncoljak vele. Kissé ijedt is voltam, de szerintem mélyen legbelül boldog. Ha csak egy kis időre is, de úgy éreztem magam, mint egy átlagos gimnazista lány. Nem egy terhes tinédzser voltam. A színpadon a fejemre tették a koronát és a kezembe adtak egy csokor virágot. Brandon óvatosan megfogta a kezemet és levezetett a színpadról. Ahogy a dal elindult a tömeg szétnyílt és középen teret csináltak nekünk. Szorosan karjaiba vont, s jobbra-balra lépkedtünk a zene ütemére. Az első közös táncunk jutott eszembe, ahol minden elkezdődött közöttünk.

-  Mondtam, hogy táncolni fogsz ma még velem – motyogta a fülembe és egy puszit nyomott a fülem mögé.

-  De hogy és miért? – kérdeztem és egy percre az irigykedő lányokra lestem. De nem akartam velük foglalkozni.

-  Miért? Mert megérdemled, gyönyörű, vicces, kedves lány vagy. Különleges vagy, te vagy a világom lerombolója. Mindent megváltoztattál – suttogta halkan én pedig lélegzet visszafojtva hallgattam. – Szeretlek Valerie.

Ledöbbentem, nem tudtam semmit se mondani, hazudni nem akartam. Ezért csak álszenten lábujjhegyre ereszkedtem és megcsókoltam. Mocskosan és bűntudattal áztatva csókoltam őt.

A bál után valami megváltozott bennem. Máshogy kezdtem nézni Brandonra, ő volt a jó és én a rossz. Elegem volt Justinból. Utálni akartam, elfelejteni. Brandoné akartam lenni, lelkileg és testileg is. Ezért döntöttem. A szobám árnyékában, az ágyamon hevesen csókoltuk egymást. Valami mást éreztem, mint az első alkalommal. Akkor rossznak éreztem magamat, de most. Jónak, éreztem minden tettünket. Lágyan simogatott és csókolt. Én pedig elvesztem. Véglegesen. Hagytam had tegyen, amit akart, s így történt az, hogy lefeküdtem vele. Felejteni akartam, de csak még mocskosabbnak éreztem magamat.

23.

23. fejezet

*Justin*

„Május 08.”

„Szerintem ez rossz ötlet. Bárki, bármit mondd, előre látom mi lesz ennek a vége: mind a ketten összetörnek. Ők nem élhetnek egymás nélkül. Valamikor ezt be kell látniuk.”

- Leila King

Elgondolkodva álltam meg Melanie-ék háza előtt. Otthon lakott a családjával, így nem csak vele kellett szembeszállnom, hanem velük is. Akkorra csomó volt a torkomban, hogy alig bírtam nyelni. Nem akartam Mel-t a nyakamba varrni, komolyan olyan dolgokat mondott Valerie-nek… Soha nem gondoltam volna, hogy megutáltathatja velem magát, pedig én tényleg kedveltem, a barátom volt, nem olyan közeli, mint Leila, de bármit megtettem volna érte is. Hülyeség volt pont vele vigasztalódnom, már beláttam. Az utolsó csepp a pohárban a médiával való szövetsége volt, nem tudom miként képzelte, hogy mindenkinek kiadta én csináltam fel. Miért nem lehetett kussban maradni, s velem megbeszélni? Nehéz lett volna? Gondolom igen…

Amire felsétáltam a lépcsőn, már az ajtóban álltak, mind a hárman. Melanie vigyorogva várt, majd a karjaimba vetette magát. Megkövülten álltam, néztem a szüleire, de ők is elmosolyodtak. Aha, szóval örülnek, hogy a drága kislányuk terhes lett tőlem, mellesleg egy ribanc. Hurrá!

- Ő... Jó napot kívánok! – mosolyodtam el kényszeredetten.

- Szia Justin. Gyere csak be, nyugodtan menjetek fel, beszélgessetek. Mi elmegyünk, de örömmel várunk holnap vacsorára, hogy mindent meg tudjunk beszélni. – mosolyogtak ránk. Kirázott tőlük a hideg, pedig kedves emberek voltak. - Sziasztok, gyerekek! – integettek, majd ki is mentek. Felsóhajtottam, közben követtem az emeletre a lányukat.

Még nem tudtam, hogy helyesen cselekszem e. Annyira idegen volt tőlem, hogy Melanie-val képzeljem el a jövőm, meglepetésszerű lesz mindenhol vele lenni…

- Justin annyira örülök, hogy eljöttél! – mosolygott, miközben lehuppant az ágyára. Feszülten álldogáltam előtte. – Ülj le nyugodtan.

Azt tettem amit mondott, majd várakozóan néztem rá, de nem akart megszólalni, így én törtem meg a csendet.

- Figyelj, egyszer fogom elmondani, nem mintha lenne választási lehetőségünk, miután ennyire felelőtlenek voltunk.

- Ez a legjobb dolog, ami történhetett velem, nem gondolom, hogy felelőtlenség lett volna. Mind a ketten élveztük – vigyorgott. – Szó szerint.

- Tudnod kell, hogy én megbántam. Kurvára nem kellett volna megtörténnie, na mindegy. Nagyon szeretni fogom a babát, mert az én gyerekem lesz, nem fontos ki az anyja, akkor is az enyém. Nem ezzel a felelősséggel van bajom.

- Hanem velem – nevetett ki. – Kérlek Justin, ezer éve ismerjük egymást. Tudtam, hogy a gyereket imádni fogod, én pedig nem kellek majd mellé, viszont ezt megelőztem. Szóval muszáj lesz helyesen cselekedned.

- Remélem tudod, hogy nem vagyok az az ember, aki nem is próbálta volna meg veled. Beszéltem tegnap Scooterrel, szerinte jó lenne ha hozzám költöznél, így megelőzhetjük a többi pletykát, kellene pár közös kép, 10-én pedig interjút adunk, hogy mennyire boldogok vagyunk és blablabla… Nevetséges, viszont így a helyes és én nem akarok olyan lenni, mint Brandon. Szóval jó lenne, ha összepakolnál, holnap pedig segítek átpakolni hozzám. Remélem így megfelel…

Annyira iszonyodtam ettől az egésztől. Régen mindegy volt kivel, mikor és hol szexeltem. Most csak V érdekelt, el sem tudtam képzelni, hogy mással legyek, ami vicces, hiszen soha nem voltunk úgy együtt. Valami megcsillant, majd el is halványult, mert elcsesztem.

- Tökéletes, alig várom! Hidd el jó lesz Justin. Velem annyit dughatsz, amennyit akarsz, megadok neked mindent, amire szükséged lehet. Kezdve a gyerekünkkel.

- Tudod, bármennyire is iszonyodom attól, hogy veled legyek, a baba semmiről sem tehet, őt már alig várom, de tisztázzuk, hogy nem kell semmi tőled. Csak viselkedj, maradj csendben és ne keverd a szart.

- Ne beszélj velem így! – kiáltott fel hisztérikusan. Nem igazán érdekelt volna, ha nem épp az én gyerekemmel terhes.

- Úgy beszélek veled, ahogy megérdemled, de nyugodj meg, nem kell idegeskedned. Leila szerint nem kellene ezt csinálnom, úgy is szerethetem a gyerekem, ha nem élek veled. Én megpróbálom ezt nem így felfogni, szóval jó lenne, ha nem csesznéd el. Különben repülsz. Ezt jól jegyezd meg.

- Ne felejtsd el Justin, hogy ez a gyerek az enyém is. Ha oda kerülne a sor, hogy bíró válasszon kettőnk közül én kerülnék ki győztesként. Anyáék támogatnak anyagilag. Itthon tudok vele lenni, 24 órában, míg te koncertezel a világ végén – fenyegetett.

- Ne akard, hogy ide jussunk, mert bármire képes vagyok a gyerekeimért. Ugyanis bárhogy tepersz, bármit mondasz, csinálsz, nekem ő a második babám. Valerie-é az első, mindegy mi történt.

- Nem tekinthetsz olyan csecsemőt a tiednek, akinek van saját apja! Ne legyél nevetséges! Ő viszont a tied, a véredből, szóval jó lenne, ha ezt felfognád végre.

- Nem hiszem, hogy menni fog, szóval élj ezzel a tudattal. Ha nem megy, akkor a szülés után hagyd, hogy én neveljem őt.

- Azt lesheted Justin. Bármit megteszek, hogy együtt maradj velem. 

22.

22. fejezet

*Valerie*

„Május 07.”

„Utáltam magamat abban a pillanatban. Nekem kellett a hírhozónak lennem. Én láttam hogyan szenved egy ártatlan lány Justin baromsága miatt. Sosem gondoltam azt, hogy meg tudnám szakítani a kapcsolatot Justinnal, de abban a pillanatban inkább Valerie barátja akartam lenni és nem az övé.” – Leila King

Egy gyönyörű és hatalmas szoba közepén álltam. A bútor bolt ma hozta ki a rendelt dolgokat. Meghatódtam a kiságyra tekintve. Brandon nagymamája szeretettel fogadott engem, amit még a saját szüleimtől se kaptam meg. Kaptam egy új ágyat, szekrényt és rengeteg baba holmit. Köztük játékokat és kis ruhákat is. Hasamon már látszott a terhesség nyoma, hiszen lassan öt hónapos terhes leszek.

-  Tetszik kedvesem? – kérdezte a hátam mögül Brandon nagymamája.

-  Igen, nagyon szépen köszönöm Mrs. Mead – fordultam felé könnyes szemekkel. Boldog voltam, hogy valaki itt van nekem a nehéz helyzetben. Pár hónappal ezelőtt nem sejtettem, hogy Brandon és az ő családja fog segíteni. Hiszen meglepő volt, de a fiú ebben a pár napban, ami az első randink után következett állandóan velem volt. Iskola után rögtön átjött, ha pedig nem tudott velem lenni állandóan hívott, vagy üzenetekkel bombázott. Próbált megfelelni, láttam rajta az erőlködést, hogy meg akar változni, fel akar nőni és jó apa akar lenni. Hálás voltam érte.

-  Szólíts csak Nagyinak, hiszen a családom része leszel – mondta aztán lágyan átölelt. Már most a szívembe fogadtam a szeretni való idős hölgyet. A saját nagymamámra emlékeztetett.

-  Életem két legkedvesebb hölgye – jelent meg az ajtóban Brand vigyorogva. – De Nagyi ez az ágy nem túl kicsi? Nagyon össze kell bújnunk ahhoz, hogy elférjünk.

-  Brandon – szóltam rá nevetve. El se hiszem, hogy ezt a nagymamája előtt mondta.

-  Oh, kedvesem itt aztán te nem alszol, maximum a kanapén – legyintette meg óvatosan unokáját és hagyott minket magunkra.

-  Miért nem vagy suliban? – kérdeztem döbbenten, amikor az órára lestem, hiszen még csak alig múlt 11 óra.

-  Szerinted hagytam volna, hogy egyedül pakolj? Segítenem kell – nézett körbe a szobába és megakadt a szeme a kiságyon. Közelebb sétált hozzá és elgondolkodva méregette. – Lassan kezdem felfogni, hogy valóban szülők leszünk.

-  Brandon, kérdezhetek valamit? – suttogtam halkan, féltem a szemébe nézni. Tudtam, hogy muszáj vele őszintén beszélgetnem.

-  Persze – mondta, aztán kézen fogva lehúzott az ágyra. Mély levegőket vettem, mert nem tudtam hogyan kezdjek neki.

-  Miért gondoltad meg hirtelen magadat? Hiszen nem akartál se rólam, se a gyerekről hallani – kérdeztem halkan és inkább a kezemet néztem.

-  Fura igaz? Egy tuskó hirtelen elkezd teperni. Valerie én megőrültem, amikor láttam, hogy Bieber van veled. Mindenhol ott volt ahol te is. Elválaszthatatlanok letettek. Én pedig féltékeny voltam. Utáltam annak a gondolatát is, hogy Bieber neveli fel a gyerekemet. Ezért hetek óta azon kattogtam, hogyan kerüljek kapcsolatba vele. De tudtam, hogy ha csak hívlak valószínűleg fel se veszed nekem. Ezért amikor hívtál meglepődtem, de örültem is. Úgy gondoltam itt a lehetőségem – hadart, ezért oda kellett figyelnem arra, hogy mit mond. Meglepődtem szavain, nem tudom milyen válaszra számítottam, de erre biztos nem. Természetesen nem vártam azt, hogy szerelmet vall. De fájt belegondolni, hogy csak Justin miatt van mellettem. Justin pedig iszonyatosan hiányzott. Szerelmes voltam belé, de biztos voltam abban, hogy Jus sosem érzett úgy irántam. Nadine helyét senki se tudja elfoglalni a szívében. Még én sem. Főleg Melanie nem. Ezért se bántott annyira, hogy lefeküdtek. Bár nem is esett jól, de tisztában voltam vele, hogy Justinnak az a lány semmit nem jelentett.

-  Ez… - motyogtam. – Őszinte volt.

-  Valerie figyelj, nem kell kedvesnek lenned. Tudom, hogy mit érzel iránta. A hülye is rájönne elég csak az arcodra nézni, amikor szóba jön. A múltkor is, amikor elmentem érted és megkértél, hogy csókoljalak meg. Tudom, hogy azért volt, mert ő is látott minket. Ezért se próbálkozom. Az a barom elcsavarta a fejedet – magyarázta. Tényleg ennyire kiismerhető lennék? Minden érzelmem az arcomra van írva? Szánalmas voltam. Itt volt egy srác, aki korántsem volt tökéletes, de velem akart lenni és a gyerekemmel. De közben ez másikért tepertem, aki az exét szerette. Ha nem lennék, ez még anélkülis bonyolult lenne. De ettől csak egy katasztrófa lett minden.

-  Nem fogom tagadni Brandon. Tényleg szeretem őt. De én… Jó anya akarok lenni és jelenleg a kis tökmag a legfontosabb számomra. S te vagy az apja veled akarom felnevelni – suttogtam és óvatosan megöleltem. Szorítottam őt, ahogyan csak tudtam, hátha ettől elfelejtem Justin.

Késő délután mikor Brandon haza ment az ágyon feküdtem és azon agyaltam, hogy milyen is lesz a jövőm Brandonnal. Megszületik a kicsi, mi pedig talán összeköltözünk. Lehetünk együtt boldogok. S talán egyszer bele tudok majd szeretni és elfogom felejteni Justint. A telefonom csöngése hirtelen megijesztett. Ránéztem a képernyőre, amin Leila neve villogott. Meglepődtem nem tudtam mit szeretne.

-  Igen? – szóltam bele halkan.

-  Tudnánk találkozni? – kérdezte sietve, hangokat hallottam a háttérben, lélegzet visszafojtva vártam hátha meghallom az ismerős édes hangot is. De csalódnom kellett. Leila nem vele volt.

-  Persze, gyere hozzám – mondtam aztán lediktáltam a címet és lementem a nappaliba, hogy ott várjam.

Negyed óra múlva csengettek az ajtón. Kinyitottam és ott állt a szőke hajú lány. Arcán aggodalom ült. Úgy éreztem, hogy aggasztja valami. S azt is tudtam, hogy nem ok nélkül keresett meg.

-  Úgy hiányoztál – mondta és szorosan átölelt. Elmosolyodtam és viszonoztam ölelését. Nekem is hiányzott. Leila személyében igaz barátra találtam. – Hogy vagy? A babával minden rendben? Kié ez a ház? Az istenért mindent mesélj el!

-          Lassíts egy kicsit – nevettem fel. – Mindketten jól vagyunk Leila, a ház pedig… Brandon nagymamájánál élek.

-          Ez meglepő, szóval komoly? Tényleg vele neveled fel. De ő… eddig nem is akarta – mondta, éreztem egy kis szemrehányást a hangjában.

-          Ő az apja, ezért joga van hozzá, hogy velünk legyen.

-          Rendben, értem én. Viszont amiről beszélni akartam az elég nehéz… Mert tudom, hogy nem foglalkozol a sztár hírekkel – motyogta halkan, én pedig megijedtem. Tudtam, hogy kiről lesz szó. De féltem mit is akar elmondani nekem. – Melanie terhes. És az apja…

-          Justin – vágtam rá gyorsan. Megszédültem. Úgy éreztem, hogy felfordult velem a világ. Döbbenetembe csak tátogni tudtam. Alig kaptam levegőt és féltem, hogy pánikrohamom lesz. El sem hittem, hogy igaz az, amit hallok. Sorszerű lenne, hogy mind a ketten ilyen fiatalok leszünk szülők? S mind a ketten mástól. Kezdtem úgy érezni, hogy mi nem is egymásnak valók vagyunk.

-          Valerie én… - kezdte halkan, de megszakítottam és könnyezve borultam a nyakába. Eddig bírtam, úgy sírtam, mint egy kis gyerek, akitől elvették a kedvenc játékát. Égetett és mart. Ki akartam tépni a szívemet a helyéről.