17. fejezet
*Justin*
„Április
29.”
„Amikor
megláttam nem akartam elhinni. Semmi rossz szándék nem volt bennem, én aztán
nem akartam kihasználni, de erre vártam, a barátságunk kezdete óta, s most
megkaphattam. Így pedig rajtam, s rajta is segíthettem. Csak ez számított.” – Melanie Kelsey
Hajamat markolva bámultam a tükörbe. Nem
tudtam mit kezdhetnék magammal, hiába hívtam V-t, nem vette fel a telefont, nem
válaszolt az üzeneteimre. Pedig kerestem, s mindhiába. Leilával rengetegszer
próbálkoztunk, ő is rettenetesen kiakadt Valerie-re. Alig vártam, hogy ideérjen
végre, s elmesélje az egész történetet, ugyanis nem volt hajlandó a telefonban
erre, így csak még jobban a kétségbeesésbe kergetett. Féltettem V-t mindentől,
mindenkitől, de legjobban attól a szemét baromtól, aki képes volt vele lefeküdni,
teherbe ejteni, s ott hagyni. Az ilyen nem is ember…
- Justin! Megjöttem! – kiabált fel
legjobb barátnőm. Felsóhajtottam, egy pillanatra még megnéztem saját elkínzott
arcomat, majd elengedve a hajam, futottam le a lépcsőn.
- Mondd már! Mit keres azzal a
seggfejjel! Egyáltalán hogy engedhetted el? Normális vagy? Hiszen tudod, hogy
terhes! Az a barom bánthatja is! – ordítottam a képébe. Egy pillanatra csak
pislogott rám, majd felpofozott. Abban a másodpercben hátrébb léptem,
ledöbbenve álltam vele szemben. – Mit csinálsz?
- Nem vagy normális Justin! Higgadj le!
– kiabálta. – Én is aggódom érte, de nem vagyok az édesanyja, nem mondhattam
meg neki mit csináljon, mellesleg tud vigyázni magára, nem kislány. Hívtam, nem
vette fel, de haza fog jönni. Csak nyugodj meg. Azzal nem mész semmire, ha
zaklatod. Hányszor kerested már telefonon, ebben a bő egy órában?
- Elég sokszor, viszont meg kell
értened, miért is aggódom… - suttogtam. Be kellett látnom, hogy kicsit hülye
voltam, amiért ennyire felidegesítettem magam. De aztán belegondoltam, hogy az
a barom most vele van, rányomulhat, megígérheti, hogy családot alapítanak,
bármit, amivel ismét az ágyába csalhatja, és ismét felforrt az agyvizem. – A
kurva életbe! Nem hiszem el, hogy ennyire idióta… Miért ment el? Meséld el!
Most!
- Figyelj Justin, én nem akarok ebbe
beleszólni, szóval beszéld meg inkább vele, ha visszajön.
- Leila, én szeretem ezt a lányt. –
Néztem rá nagy szemekkel, ő csak elmosolyodott, majd leült a kanapéra, s
megpaskolta a combját. Belefektettem az ölébe a fejem, s várakozóan néztem rá.
- Szóval… Ott hagytam Ethannel, majd
amikor visszamentünk Maxxal, V ideges volt, szóltam is a srácnak, hogy foglalt,
mire szóba jöttél, hogy a te barátnőd. V kijelentette, hogy talán még csak nem
is a barátod, hogy nincs kettőtök között semmi, elsírta magát, majd közölte,
hogy adjam át, Brandonnál lesz. Ekkor hívtalak téged. Innen pedig tudod.
Nem tudtam megszólalna, lehunyt szemeim
előtt csak ezek a szavak csengtek, próbáltam feldolgozni a hallottakat, de nem
ment. Olyan volt ez mint az előbbi arculcsapás: kijózanító. Fájtak a szavai,
egyszerűen csak aludni akartam, örökre. Olyan volt, mintha rám feküdt volna egy
elefánt, kemény és halálos. Az arcomon egy könnycsepp gördült le, le akartam
törölni, viszont Leila megelőzött. Kinyitottam szemeimet, ránéztem, ami kár
volt, arca sajnálatot tükrözött. Nem akartam ezt. Azt hittem Nadine után újra
érezhetek ilyet, boldog lehetek. Kár volt álomvilágba ringatnom magam.
- Felhívom – motyogtam. Felültem, előhalásztam a
telefonom, s tárcsáztam. Nem vette fel, így újrapróbálkoztam. Másodszor
sikerült, esélyt sem adtam, hogy beleszóljon. - Na, végre! – szóltam bele
ingerülten. – Jól vagy?
- Jól –
mondta csendesen.
- Hol
vagy? – kérdeztem. Reménykedtem, hogy volt annyi esze, s mégsem ment el ahhoz
az idiótához.
- Ott
ahol Leila mondta.
- Te
teljesen megőrültél? Tényleg annál a taplónál vagy? Hogy merészeltél ilyet
tenni velem? Hm? Hogy volt bőr a képeden ezt tenni velem az éjszaka után? Miért
játszol velem? – A végén már üvöltöttem. Tudtam, hogy nem kellett volna, de
képtelen voltam visszafogni magam. Idegesített, hogy ennyire semmibe vette, ami
nekem fontos volt.
- Fogd
be! – mondta a kelleténél kicsit hangosabban. – Nem kötelességem beszámolni
neked arról, hogy hol és kivel vagyok. Justin nem én játszom veled, hanem te
velem. Azóta ezt teszed, hogy megismertél.
- De
miért pont vele? Hát nem bántott eleget? – kérdeztem kétségbeesetten. Nem
érdekelt volna ha mást választ, de ne azt a férget. Ő már tönkretette az egész
életét…
- Ő a
gyerekem apja és nem te – mondta. Nekem pedig elakadt a szavam. Ezek után nem
volt mit mondanom. Felajánlottam a szerelmemet, a szeretetemet a babának,
felneveltem volna sajátomként, mégis megtagadta tőlem. Nem voltam elég jó a
számára… – Szia Justin. – Ezzel letette a telefont. Összeroskadva ültem Leila
mellett, aki meg sem mert szólalni, egyenletesen simogatta a hátam, de így sem
tudtam megnyugodni.
- Menj el,
kérlek – suttogtam. Nem figyeltem mit csinál, csak annyit érzékeltem, hogy
becsukja maga mögött az ajtót.
Egy ideig még ott ültem, majd fogtam
magam, megkerestem a whiskey-t, s beültem vele a fürdőkádba. Ez volt az
egyedüli mentsváram, muszáj volt valamit kezdenem magammal. A jövőképemet
szétrombolták a mai nap egy pillanat alatt. Hiába próbáltam koncentrálni
bármire, hívott Scooter, az esti koncert miatt, de lemondtam, elmagyarázva neki
mi a helyzet. Megértette, bár egyszer sem találkozott senki V-vel, amit kicsit
bántam, viszont nem akartam belevonni a híres életbe, míg ennyire rosszul
viselte a tömeget. Mennyire jól is tettem, így nem kell majd a szánalmat
kiolvasnom minden munkatársam szeméből.
Az italt csak folyattam magamba,
kellemes megkönnyebbülést hozott a napom további részére, míg valaki nem
csengetett. Tudtam, hogy ha Leila lenne, bejönne, Melanie kereshetne még,
viszont ha tényleg ő az, betalál. Nem foglalkoztatott senki élete igazán.
- Jus! – kiabált valaki a földszintről.
Mel hangja volt, elmosolyodtam, kiszálltam a kádból, bár majdnem visszaestem.
- Fürdőőőő! – ordítottam, majd
megpróbáltam megállni, viszont nem sikerült, így helyet foglaltam a kád előtti
szőnyegen. Alig vártam, hogy eltereljem a gondolataimat Valerie-ről, ehhez
pedig Mel kellett, ha a pia nem tudott segíteni rajtam. Bódult voltam, talán
részeg is, mégsem tudtam kiverni egy nevet a tudatomból: Valerie…
- Justin, mi a… - kezdett bele barátnőm,
viszont amikor meglátott elállt a szava. Sosem látott meztelenül, na nem mintha
most annyira bánta volna. Közelebb sétált, beletúrt a hajamba,, maga felé
fordította az arcomat. – Mit csinálsz, Justin?
- Felejtek – motyogtam elakadó nyelvvel,
majd lerántottam magamhoz, s az ölembe húztam. Igen ez kellett nekem, ugyanaz
mint régen: egy nő teste, csak a teste, s semmi más.
