2015. augusztus 18., kedd

18.

18. fejezet

*Valerie*

„Április 30.”

„Megszereztem amit akartam. Örömmel vigyorogtam Valerie képébe… Méghozzá meztelenül, vagyis majdnem.” – Melanie Kelsey

Reggel tényleg Brandon ágyában keltem, ahogyan azt előre megmondta, de ő a földön aludt mellettem. Éjszaka sokáig beszélgettünk és megismertem egy olyan arcát, ami ritka és nem sokaknak mutatja meg. Megismertem az igazi Brandont, komoly dolgokról beszélgettünk. Két felnőtt beszélgetett a jövőről.
Lehunytam a szememet és visszaemlékeztem a tegnapi beszélgetésre.

-          Azt hiszem meg kéne próbálnunk együtt – mondta halkan.
-          Mit? – kérdeztem és a takaró szélével játszottam.
-          A gyereknevelést, de előtte talán elmehetnénk egy igazi hivatalos randira – mondta én pedig sápadtan és döbbenten néztem rá.
-          Komolyan gondolod? – kérdeztem suttogva, Brandon sokszor tényleg egy féreg volt, de nem felejthettem el, hogy ő a gyerekem apja. Lehet, hogy az ő kék szemeit örökli, az ő szőke haját, az ő édes mosolyát. Felsóhajtottam.
-          Komolyan Valerie – motyogta aztán felült mellém az ágyra és komolyan nézett rám. – Randizunk, nézünk buta romantikus filmeket, együnk közös pizzát és igyunk egy pohárból. Sétáljunk kézen fogva meg minden ilyen nyálas cuccot csináljunk. Ismerjük meg egymást, aztán legyünk mi a világ legjobb szülői.
-          Brandon ez… – nevettem fel, aztán könnyezve öleltem át a fiút. – Ez király lenne!

Kézen fogva, mosolyogva és boldogan mentünk le az étkezőbe. Ott ültek a szülei, a kishúga és a nagymamája. Brandon mamája rám mosolygott aztán a hasamra nézett egy pillanatra. Döbbenten néztem rá, mire csak kacsintott egyet. Tudta! Brandon elmondta neki, nem hittem el.
Éppen szedtem egy kis tojást amikor Brandon hirtelen megszólalt.
-          Apa leszek – mondta lazán, sápadtan néztem rá és majdnem elejtettem a villámat, édesapja félre nyelt, édesanyja pedig sikoltott egyet halkan.
-          Jól hallottam? – kérdezte az apja és rögtön rám nézett, hát igen nem hülye ez már biztos.
-          Igen apa – mosolygott, aztán az asztal alatt megszorította a kezemet.
-          Mr. és Mrs. Mead, tudniuk kell, hogy nem akarom kihasználni önöket, még a pénzük sem érdekel – mondtam halkan.
-          Úgy van, Valerie nem pénzéhes, mint a főnököd lánya – kotyogott közbe, mire hitetlenkedve néztem. Hát direkt csinálja? Miért akarja feldühíteni az apját. Én csak eszköz voltam neki erre?
-          Valerie, okos lánynak tűnsz nekem – kezdte az édesanyja, aztán rám nézett könnyes szemmel. – Én melletted állok, segítek neked, mert szerintem te most meg vagy ijedve.
-          Köszönöm – motyogtam, aztán eszembe jutott, hogy az anyám nem állt mellettem, de egy mondhatni idegen nő segíteni akar nekem.
-          Kincsem – szólított meg a nagymamája mire ránéztem. – Brandon mesélte nincs hol laknod, ezért amíg a fiam felfogja, a dolgokat költözz hozzám.
-          Komolyan megtenné értem? – kérdeztem és úgy éreztem, hogy álmodok vagy valaki viccel velem.
-          A déd unokámat várod, amivel engem igazán boldoggá teszel – mosolygott aztán elém tett egy pohár teát, hogy igyam, meg míg forró. Kedves asszony volt.
-          Ne menjek veled? – kérdezte már kint sokadszorra Brandon, mire csak megráztam a fejemet. A taxi dudált egyet, mennem kellett.
-          Ezt egyedül kell elintéznem – mondtam egy halvány mosoly kíséretében.
-          De délután az enyém – vagy vigyorgott.
-          Igen csinálhatunk együtt nyálas dolgokat – nevettem, aztán beszálltam a taxiba, hogy elmenjek Justinhoz. Féltem az újra látástól. De ezt kellett tennem, le kellett zárnom a dolgokat, mert ha még mindig hozzá húzz a szívem, nem tudok valami újat elkezdeni Brandonnal.
Remegő végtagokkal szálltam ki a kocsiból és indultam el a bejárati ajtóhoz. Nem mertem csak úgy benyitni, ez már nem az én otthonom volt. Megnyomtam a csengőt és vártam.
-          Mit keresel itt? – hallottam meg a döbbent kérdés, amikor ajtót nyitott.
-          Csak a cuccaimért jöttem – feleltem halkan és besétáltam mellette az előszobába.
-          Na, mi van ennyire jól sikerült a tegnapi nap, hogy már hozzá is költözöl? – kérdezte felvont szemöldökkel. Nem ismertem rá. Gúnyos volt és hideg.
-          Nem – válaszoltam halkan. – Egyszerűen csak új életet kezdek nélküled.
-          Mi van? – nevetett fel erőltetetten, aztán beletúrt a hajába. – Te menekültél el V.
-          Előled – suttogtam lehajtott fejjel. Képtelen voltam a szemébe nézni.
-          Előlem? Az istenért Valerie, én felajánlottam a szerelmemet, megtettem volna érted mindent. A karrieremet kockáztattam volna, de nem érdekelt, mert megígértem, hogy felnevelem veled a gyerekedet. Hogy szeretni fogom, a sajátomnak mondtam volna. Mit vársz még tőlem? Miért őt választod? – ordított velem, de a végére elfogytak a szavai és csak halk, kétségbe esett suttogás lett belőle.
-          Akarod tudni a miérteket? Tényleg? – kérdeztem dühösen. Akkor és ott valami elpattant bennem. Éreztem, hogy pillanatokon belül robbanni fogok.
-          Igen!
-          Szerinted nekem milyen érzés volt egy romantikus, csodálatos este után úgy feküdni melletted, hogy egy folytában az exed nevét suttogod? Engem öleltél, de rá gondoltál. Brandon legalább tiszta lapokkal játszik. Lehet, hogy egy tahó volt, de változni akar. Miattam, értem! Nem csak kelléknek használ – üvöltöttem a képébe, könnyeim patakokba folytak. Hányingerem volt és folyt rólam az izzadság.
-          Naiv vagy – rázta meg a fejét, mondani akart még valamit, de félbe szakítottak minket.
-          Jó a műsor, de nem lehetne halkabban? – Melanie a lépcső tetején állt, takarót tekert maga köré. Vörös haja kócos volt és a győztesek mosolyával bámult rám.
-          Összeszedem a cuccomat és már itt sem vagyok – motyogtam és kikerültem Justin. Menekülni akartam, régen ez a hely az egyetlen menedékem volt, most már ez volt a poklom ahol lassan elégek.