2014. június 18., szerda

Új blog



Bevezető:
Mit csinálnál akkor ha az életed szabályokból és megjátszásokból állna? Megszöknél vagy megszoknád? Trinky Dallas tökéletesnek tűnő életet él, mégis boldogtalan és magányos. A mindennapjait csak a bulizás tölti ki. De a lány önkéntlenül is egy párkapcsolatban találja magát. Előre elrendezett szerelme lesz, együtt kell lennie Justin Bieberrel. Ez a történet a viharos érzelmekről szól. Két ember változásáról. Egy lány megmutatja ki ő valójában, de a végén mégis az ő szívét törik össze. Olvasd el Trinky és Justin történetét egy kamu kapcsolatról.

2014. június 15., vasárnap

14.

Sziasztok! (:
Na jó remélem tudjátok mennyire megleptetek?! Ma délelőtt a mailemben jártam, s folyamatosan érkeztek az új értesítők a megjegyzéseitekkel kapcsolatban, kb másfél óra leforgása alatt összehoztátok a következő fejezetet. Nagyon szépen köszönjük! Örülünk mikor ilyenkor vagy épp egyből jönnek is az észrevételek. Viszont most nem lesz játék, elfogytak az előre megírt fejezeteink, s érettségizünk jövőhéten. Maradjunk annyiban, hogy én beszartam - Vivi. Szóval a fejezet max 23-án jön, s ezért elnézéseteket kérjük. Jó olvasást!

Vivi&Flóraa


14. fejezet

*Valerie*

„Április 29.”

„Boldog volt. Valerie valami újat adott neki. Szükségük volt egymásra.” - Leila King

 Éjszaka ott ültem a konyhában egy bögre kakaóval. Jól esett az éj csendje. Élveztem, hogy magányosan gondolkozhatok. Össze voltam zavarodva. Tudtam, hogy amit Justin iránt érzek az több, mint barátság. Na de szerelem? Honnan is tudhattam volna mikor sosem voltam szerelmes. De ha vele voltam jól eső bizsergést éreztem. S a lelkemben dúló vihar is megszűnt. Megnyugvást hozott az életembe. Az életem romokban hevert, s én csak Justinra számíthattam. Ez pedig megijesztett. Nem tudtam mi tévő legyek. De menekülni akartam. Megijedtem a saját érzéseimtől.
Hirtelen egy kéz simult a vállamra, megugrottam egy kicsit. Ránéztem Justinra aki halványan elmosolyodott.
- Nem tudsz aludni? - kérdezte, miközben leült mellém. Megráztam a fejemet.
- San Fransiscoba költözök - böktem ki hirtelen. Több reakciót is felfedeztem a vonásaiban. Egyszerre volt rémült és szomorú. Talán őt is bántotta a gondolat, hogy távol kell tőlem lennie.
- Miért? - kérdezte csendesen, s a kezemen lévő ezüst karláncot piszkálta.
- Ott él a nagymamám, talán ő befogad.
- Nem akarom, hogy elmenj - szuggerált kitartóan. Alig kaptam levegőt a szemében látott kimondatlan érzelmektől.
- Nem akarok rajtad élősködni - suttogtam, felállt és maga felé fordított. Közel állt hozzám. Éreztem a szapora lélegzet vételét.
- Nem élősködnél. De nem mehetsz el. Rettegek, hogy mi lenne velem nélküled. Szükségem van rád Valerie - suttogta és közelebb hajolt. Lehelete az arcomat simogatta. Egyik kezemet arcára tettem és úgy néztünk farkas szemet egymással. Gondolkodás nélkül csókoltam meg őt. Édes volt, mint a méreg. Kínzott a vágy. Lassú volt és gyengéd. Érzelmekkel fűtött csók. Gyönyörű volt, mint a zivatar utáni szivárvány.
- Nem hagylak itt - suttogtam ajkaiba. Még szorosabban vont a karjaiba. Elfeledkeztem az időről, s minden másról is. Jó érzés volt vele lenni.
- Justin olvasol fel nekem Nadine könyvéből? - kérdeztem halkan.
- Miért foglalkozol azzal? Az a múltam. Valerie, éppen azon dolgozom, hogy felépítsem a jövőmet, veled - kedvesen nézett rám és egy apró de annál édesebb puszit kaptam a számra.
- Köszönöm - suttogtam könnyes szemekkel. Hülye hormonok!
- Mit? - Egy hajtincsemmel játszott szórakozottan.
- Hogy vagy nekem - motyogtam a nyakába.
- Én butusom - kuncogott és felkapott a karjaiba. Nevetve ütögettem a vállát, de ő meg sem állt a szobájáig. Ott le tett az ágyra és szorosan mellém bújt. Ott feküdtünk össze ölelkezve, lábaink össze gabalyodtak. Mi pedig csak a sötétségbe burkolóztunk. Egy pillanatra felült és az éjjeli szekrény fiókjából elővette a kék borítójú könyvet.
- Melyik részt szeretnéd hallani? - kérdezte kedvesen, nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy egy pillanatra megsimította a hasamat. Ezen csak mosolyognom kellett.
- Te választasz - mondtam és jobb kezét össze kulcsoltam a sajátommal.
- Téged választalak - motyogta, én pedig hevesen dobogó szívvel néztem a barna szempárba.
- Esőben szeretnék csókolózni, reggelit enni vacsorára. Gumicukrot enni hamburgerrel - hadartam.
 - Mi? - kérdezte  de láttam, hogy nevet rajta.
- Őrült akarok lenni. Hülyeségeket csinálni. Meztelenül úszni, békát enni és oroszlánt simogatni. Ki akarom élvezni a fiatalságomat. Félévem van rá - mondtam szórakozottan, láttam rajta, hogy elgondolkozik.
- Minden vágyadat teljesítem. Bármit megteszek a boldogságodért - felnevettem és az ölébe mászva puszilgattam az arcát, ő csak kuncogott lelkesedésemen.
- Imádom mikor ilyen kislányos vagy - megfogta a tarkómat, s így csókolt meg.
- Justin - néztem rá nagy szemekkel, mire csak kérdőn felhúzta a szemöldökét. - Aludhatok veled?
- Ezt kérdezni se kell, Angyalom - leoltotta a villanyt és védelmezően ölelt magához. Jó érzés volt a karjaiban elaludni. Aznap este elfelejtettem a szüleimet, s mindenkit a világon. Csak mi léteztünk.

Reggel nevetésre ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemeimet és Leilával találtam szembe magam. Justin még békésen aludt mellettem. Elmosolyodtam az éjszaka emlékétől. Szorosan ölelt magához, így mozdulni se tudtam. De örültem, hogy álmában is ennyire ragaszkodik hozzám.
- Siess, a konyhában várlak - kacsintott rám a lány.
- Mi volt olyan vicces? - kérdeztem már a konyhába belépve, s ültem le a lány mellé.
- Mesélj!
- Nincs mit - pirultam el Justin ajkaira gondolva. Boldog voltam.
- Hát persze. De remélem tudod, hogy rám mindig számíthatsz - nézett rám komolyan. Hálás voltam neki. Mindenért. - Inkább engem keress ha bármi bánt, mint Melaniet. Nem bízom benne.
- Nem kedveled? - kérdeztem. Kíváncsi voltam. Melanie-val kettős érzéseim voltak. Kedves volt, de gonosz is. Bizar egyveleg.
- V, az a lány évek óta bele van zúgva Jusba. Engem is megfenyegetett már. Sőt mielőtt először találkoztam veled, elejtett egy olyan mondatot, hogy egy hazug pénzéhes lány vagy. Ő már akkor tudta, hogy nektek egymás mellett van a helyetek. - Hirtelen ötlettől vezérelve öleltem magamhoz a lányt. Ő tényleg igaz barát volt.
Ahányszor szerzek egy barátot rögtön szerzek rengeteg ellenséget is. Nehéz helyzetben voltam. De Justinért megérte.

2014. június 10., kedd

13.

Sziasztok lányok! (:
Amint megláttam tegnap este -  na jó éjfél volt már -, hogy összejött a három megjegyzés, tudtam egyből idevezet az utam reggel. Köszönjük szépen. Ez a játék ismét áll, de most négy megjegyzéssel. A folytatás kész van, itt lapul a wordben. Jó olvasást kívánunk! 

V&F

13. fejezet

*Valerie*

„Április 28.”

„Láttam a tekintetében, hogy rájött. De azzal is tisztában voltam, hogy megijesztettem, még ha nem is konkrétan fogalmazva, akkor is szerelmet vallottam neki. Vissza kell fognom magam, s az érzéseimet is.” - Justin Bieber

Három nappal később képes voltam kikelni Justin ágyából, addig ő etetett, ő vitt ki a mosdóba a kezében, ugyanis annyira elhagytam magam, hogy még erre sem voltam képes. Nem is hittem, hogy menni fog e egyáltalán a járás, a beszéd, amíg Mel be nem lépett a szobába, s elküldte Justint. Persze ő nem akart menni, de Melanie rábeszélte, hogy hozzon nekem valami ebédet, hátha a kedvenc kajám majd felvidít. Persze jól tudta mindenki, hogy ez nincs így, viszont Jus nem mondott le erről az opcióról sem, így fogta magát és kettesben hagyott minket. Tudtam, hogy ma nem fogja megjátszani a kedves és tökéletes barátnőt, hanem kimutatja a foga fehérjét, látszott a viselkedésén. Tudtam, hogy nem rossz ember, de azzal is tisztában voltam milyen is ő valójában, hogy kell neki Justin, bármi áron, s azt a stratégiát folytatja, ahol az ellenségeit közelebb engedi magához, mint az igazi barátait. Csak pislogtam rá, vártam mikor kezd bele, s jól tippeltem, azonnal hozzá is fogott.
- Na ide figyelj, nem tudom mi a bajod. Tényleg, mert Justin nem volt hajlandó elmondani, de azon nyomban kapd össze magad, mert kiborítottad Just ebben a pár napban is, rohadtul elegem van, hogy úgy táncol ahogy te fütyülsz. Nem tudom mi van köztetek, de régebb óta vagyok a barátja, harcoltam Leilával is, hidd el téged is legyőzlek. Szóval kelj ki abból a kibaszott ágyból, menj el fürdeni, ha nem akarod, hogy én ráncigáljalak ki, tudod megteszem. Bármit megteszek azért, hogy ő jobban érezze magát. Kedves ember voltam eddig is, nem féltékenykedtem, vagyis próbáltam. Megértem, hogy beleszerettél, hiszen ő Justin Bieber, jó fej, vicces és iszonyat helyes. De ha meg is akarod tartani, akkor nyomás ki onnan. Talán megkedveltelek annyira, hogy ne tépjem ki az összes hajadat, ha téged választ, de akkor mutasd meg, hogy megérdemled őt, különben hidd el nem akarod tudni mi lesz a következménye ha nem… - mondta. A hangja nyugodt volt, egyáltalán nem mutatott semmi érzelmet, olyan semleges arckifejezést öltött magára, amitől felállt a hátamon a szőr. Lehet, hogy igaza volt, de nem bírtam nem sajnálni magam. Nem voltam elég erős, hogy mindennel szembe tudjak nézni. Fájt a család elvesztése, még a húgom is hiányzott, pedig elég szemtelen volt egész életében, hogy ne így legyen. Mégis, ahányszor csak rájuk gondoltam könnyek szöktek a szemeimbe, s nem tudtam nem elsírni magam. A mellkasom összeszorult, míg a légzésem felgyorsult. Most is elkezdtem zihálni, Mel azt hitte miatta, így oda ült mellém, s átölelte a vállam. - Fejezd be az önsajnálatot V, ha Jus fontos neked akkor kelj ki innen, s készülődj össze, hogy amire visszaér mosolyt csalj az arcára. Mostanában csak te vagy rá képes. Tegnap meglátogatta Leila, s vele is összeveszett, annyira aggódott miattad. De nyugi, kibékültek. Most viszont Csillagom nyomás fürdeni, veszek elő valami ruhát neked… - mosolygott.
- Nincs - motyogtam. Még én sem hallottam a saját hangom, így nem csodáltam, mikor Mel felhúzott szemöldökkel nézett rám. Száraz volt a torkom, így megköszörültem, s újrapróbálkoztam. - Nincs itt ruhám - suttogtam. Megértően bólintott.
- Veszek neked valamit, addig fürödj meg. Sietek - mosolyodott el, majd felállt, s kiment a szobából. Én csak néztem utána. Nem értettem a helyzetet, nem tudtam eldönteni, hogy most kedves volt, vagy a legundokabb ember a világon, de segített. Igaza volt, nem engedhetem meg, hogy Justin miattam szenvedjen, hiszen annyit segített nekem, most is befogadott, elhozott magához, s gondoskodott rólam. Felsóhajtottam, megtámaszkodtam az éjjeliszekrényben, s felkeltem az ágyból. Először majdnem visszaestem, annyira megszédültem, de pár perc után sikerült lassú lépésekben, kapaszkodva eljutnom a fürdőig, ahol egy kád vízben merültem el. Megmostam a hajam, megszárítottam, bekentem magam testápolóval, majd törülközővel bebugyoláltam magam. Átsétáltam Jus gardróbszobájába, kerestem magamnak egy pólót és egy bokszert, majd visszafeküdtem az ágyba. Lassúnak és nehéznek éreztem magam, olyan volt mintha a lelkemre nehéz kövek csimpaszkodnának, amik továbbterjednek a végtagjaimra is. Megkönnyebbülten vettem a kezembe Nadine könyvét, amit a kórházban adott oda nekem. Az utolsó fejezetnél jártam, alig bírtam letenni ahányszor Justinnál voltam. Már haza akartam vinni, de nem volt kedvem, hogy a szobám falaiba is beférkőzzön ez a szerelem. Olyan volt az egész könyv, mintha átéltem volna. A szerelmük maga volt a tűz, az a szenvedély, odaadás és szeretet, amit én is érezni akartam. Átakartam élni valakivel. Tudtam, hogy a szívem talán Justint választaná erre, de ezt a gondolatot azonnal elűztem onnan. Így inkább csak itt olvastam a történetüket. Nem is értettem miképp lehetett vége. Szívbemarkoló volt a könyv befejezése. Tudtam, hogy nem happy end, mégis reménykedtem az utolsó sorig. Megakartam mutatni a kedvenc részemet benne Justinnak, amikor hazaér, így megjelöltem egy papírzsepivel, majd lehunytam a szemeimet és vártam, hátha Mel vagy Justin végre visszaér. Amikor barátnőm belépett a szobába felhúzott szemöldökkel nézett rám, s megcsóválta a fejét.
- Nem azt mondtam, hogy fürödj meg?
- Át is öltöztem - mosolyogtam rá félszegen. Megkönnyebbülten felsóhajtott, majd kipakolta az új ruhákat mellém. Fekete farmernadrágot vett, egy királykék pólót, ami elég kivágott volt, de jól állt így örömmel vettem fel. Úgy néztem ki mint egy csinos nő, megöleltem Melt, megköszöntem, mire ő csak megdicsért milyen szép vagyok. Rám adta a farmer mellényt is, sőt a fekete magas sarkú félcipőt, majd elköszönt, mert megbeszélése volt a menedzserével.
Justin a nappaliban vártam, így amikor hazaért meglepődött, de azonnal lepakolt és a karjai közé vont. Mosolyogva nézett rám, s egy pillanatra sem engedett el. Az ölébe húzott, nem engedte, hogy máshol egyek, majd így kellett a Tv-t is néznem. Nem kérte, hogy beszélgessek vele, nem akarta, hogy öntsem ki a szívem, nem kért semmire. Ő csak boldog volt, hogy nem a plafont bámulom és sírok.
- Köszönöm Justin - szólaltam meg egy idő után. Megrázta a fejét, még szorosabban ölelt magához, majd adott egy puszit a hajamba.
- Haza kéne menned összepakolni a dolgaid, ha anyukád tényleg komolyan gondolta a tegnap előtti mondandóját.
- Hidd el, komolyan mondta. De ha lehet akkor csak holnap menjünk. - Nem akartam hazamenni, féltem. Nem voltam benne biztos, hogy a szüleim szemébe tudnék nézni. - Mutatni akarok neked valamit - sóhajtottam. Kikeltem az öléből, majd megfogva a kezét felhúztam az emeletre. Lefeküdt az ágyra, a támlának dőlt, s oda húzott maga mellé, átölelte a derekam, így tartott maga mellett. Jólesően bújtam hozzá, majd kinyitottam Nadine könyvét.
- Elolvastad? - kérdezte szomorúan. Bólintottam. - Nem akartam, hogy megtudd. Nadine és én is lezártuk ezt.
- Justin te szereted, még mindig. Nem baj ha fáj valami, az csak azt jelenti, hogy érző ember vagy.
- Nem - sütötte le a szemét. - Az azt jelenti, hogy nem tudok továbblépni. Pedig lassan, talán csigatempóban, de érzem a változást. - Nézett rám nagy szemekkel. Tudtam, hogy rám célzott. Megsimogattam az arcát, majd adtam egy puszit neki.
- Sajnálom, hogy letámadtalak nálunk, nem lett volna szabad. Egy ilyen szerelem sosem fog elmúlni, hiába leszek itt én.
- Ez a szerelem gyönyörű volt, de káros, mind a kettőnknek. Tudtuk ezt, mégis belefogtunk, hidd el már nem vagyok belé szerelmes, lezártam. De mégis fontos a számomra.
- Justin, amikor találkoztam vele, látszott, hogy ő is szenved még. Nem értelek titeket…
- Szerelmes voltam belé, viszont már mást is szeretek. Lehet még nem annyira, de érzem, hogy ez nem lesz fájó, nem olyan lesz, mint ami elsöpör a Föld színéről, hanem ami megnyugvást és békét hoz nekem. Olyan, amibe elmenekülhetek mindenki elől, ahol csak mi ketten leszünk és a szerelmünk. Nem pusztító, hanem örökké tartó. A két szerelem más, s mindegyik örökké tart, csak az egyiket el kell felejteni, míg a másikat meg kell tartani. Ezt érzem. - Nagy szemekkel néztem rá. Megértettem, vagyis próbáltam. Viszont meg is ijesztett, a tekintete tisztán elárulta, hogy rólam beszél, én vagyok az új szerelem, a jövő. Amitől megrémültem. Kétségbeesetten kutattam valami után, ami elterelheti erről a figyelmünket, de maradtam az eredeti ötletemnél. Felolvastam a kedvenc részemet a könyvből.
Felálltam és közelebb sétáltam hozzád, nem mozdultunk. Egymással szemben álltunk és figyeltük, hogy mi lesz a másiknak a következő lépése.
- Mond el az igazat, hogy mit akarsz tőlem, mert már magam se vagyok abban biztos, hogy csak a szexet akarod - suttogtam. Azaz éjszaka volt az áttörés a kapcsolatunkban. Itt változott meg minden. Már nem volt olyan, hogy te és én. Hanem csak az létezett, hogy mi. Mert szavakkal akkor nem mondtuk ki mit érzünk, de a tetteink bizonyították.
- Fogalmam sincs. Őrülten kívánlak. De meg akarlak ismerni, tudni akarom mi a kedvenc filmed. A kedvenc dalod, kikért rajongsz. Tudni akarom a legféltettebb titkodat, a vágyaidat. Meg akarlak védeni - mondtad halkan. Tudtam, hogy igaz amit mondasz. Láttam a szemedben.  Komoly voltál. Nem tudtam mit mondani, ezért csak közelebb léptem hozzád és ajkaimmal a tiédre tapasztottam. Ez nem olyan volt mint az eddigiek.  Sokkal több érzelem volt benne, sokkal vadabb. Akartalak, megvesztem érted abban a pillanatban.
Amikor befejeztem Justin csak nézett rám, eltorzult arccal. Tudta, hogy mi a folytatás, az egészet átélte, s neki ez a részlet talán még fájóbb volt, mint nekem.
- Azt hiszem itt dőlt el az, hogy szurkoljak nektek - mosolyogtam rá. De ő csak az arcomat kémlelte, tarkómra vezette az ujjait, majd közelebb húzva magához, ajkait az enyémekhez nyomta. Olyan édesen csókolt, hogy az egész testem beleremegett. Amit az agyam tagadott, azt testem és a szívem örömmel fogadta.

2014. június 7., szombat

12.

12. fejezet

*Valerie*

„Április 25.”

„Láttam őket minden egyes nap, tudtam, hogy jól kijönnek egymással. Ebbe még beletudtam törődni, de abba nem, hogy a lányom becsapott, s tönkretette a családot, amit nagy nehézségek árán összefoltoztam.” - Diana Lee

Amióta rosszul lettem, s a kórházban kötöttem ki, nem jártam iskolába. Beszéltem az igazgatóval, hogy magántanuló szeretnék lenni a maradék időben, míg le nem érettségizek. Persze nem volt elragadtatva az ötletemtől, hiszen hiába tudta mennyire jó tanuló vagyok, félt, hogy elkallódom. Megnyugtattam, hogy erről szó sincs, viszont az egészségem szempontjából elengedhetetlen, hogy otthon maradjak, nyugodt környezetben. Talán ez volt a legnagyobb probléma, mert hiába nem jártam suliba, a körülmények nem sokat javultak. Anyám folyton megjegyzéseket tett a külsőmre, szerinte folyamatosan hízom, s kerekedik a hasam, próbáltam rávenni, hogy ez csak a rendes étkezés jele, amit Justin erőltet, de nem nagyon hitte el, így inkább állandó jelleggel ott hagytam, ha belekezdett a mondandójába. A húgom hozzám sem szólt, levegőnek nézett, úgy gondolta, hogy elvonom róla otthon a figyelmet, ami nem volt igaz, bár tény, hogy vele negyed annyit sem veszekedtek mint velem.
Justin minden egyes nap meglátogatott, elvitt ebédelni vagy éppen átvitt magához filmet nézni. Amikor először találkozott a szüleimmel apa örömmel látta, bár anya mérges volt rá. Nem akart egy fiú mellett tudni minden egyes nap. Viszont muszáj volt megszoknia, s az elmúlt pár napban már azt vettem észre, hogy kezdi megszokni a jelenlétét. Jus egyre kevesebb helyre vitt, ahol észrevehették volna. Először nem is értettem miért, majd kicsit jobban utána olvastam a neten, s mindent megtaláltam, amire szükségem volt. Azt híresztelik rólunk, hogy együtt vagyunk, vagy ha nem is akkor azzal vannak elfoglalva, hogy Jus drogozik, iszik, s nem törődik a rajongóival. A Tv-ben olyan riportot is láttam, ahol azt fejtegetik ismét együtt vannak Nadine-nal. Itt volt az a pont ahol nem akartam többet tudni a médiáról. Felesleges volt, csak felzaklatott, hogy mennyire félreismerik Justint. Felsóhajtottam, majd megsimogattam a kis hasamat, egy pillanatra elbóbiskoltam a fotelben, de a húgom hangjára felébredtem.
- Justin! - sikított. Igazából hiába a sok találka vele, Adrian nem szokott hozzá, hogy ismeri Justin Biebert. Elmosolyodtam, majd felkeltem a kényelmes fotelből, s elindultam a beszélgető páros felé. - V alszik, ha van kedved eljöhetnél velem meginni egy kávét, amíg felkel.
- Fent vagyok, de köszi Adri - mosolyogtam. A közbeszólásomat csak Justin díjazta, a húgom gyilkos szemekkel méregetett. Eltátogtam neki egy bocsit, majd Jus kezét megfogva felhúztam a szobámba. - Kikészít, nem hiszem el, hogy rád hajtott… - sóhajtottam, majd lehuppantam az ágyamra, ahogy Jus is.
- Nem mindegy? Nem jön be. - Rántotta meg a vállát lazán. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Mi az, hogy nem tetszik a húgom? - kérdeztem felháborodottan. Nem értettem, hiszen gyönyörű volt, szebb mint én valaha is voltam.
- Te sokkal szebb vagy… - suttogta. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Hogy mondhatja ezt? Bár kétségkívül nagyon jól esett, éreztem, ahogy az arcom egyre pirosabb és pirosabb lesz. Jus is észrevehette, mert egyik kezével elsimította a hajamat onnan, de keze arcomon maradt. Le kellett csuknom a szemeimet, annyira jól esett ez a gyengéd simogatás. Lehajtottam a fejemet az ágytakaróra, hagytam, hogy folytassa. Tudtam, hogy nem kellene ennyire gyengédnek lennie hozzám, de nem tudtam elutasítani. A szívem a torkomban dobogott, a légzésem szaggatottá vált, mikor közelebb csúszott hozzám, s felső testével felém hajolt. Nem láttam, de éreztem a közelségét. - Valerie… - motyogta. Éreztem, hogy egyre közelebb van hozzám, éreztem a leheletét az arcomon, a kellemes súlyt a mellkasomon, minden porcikáját. Tudtam, hogy mit akar, tudtam mit akarok… Mégsem mertem megtenni.
- Justin - suttogtam. Kinyitottam szemeimet, mire ő észbekapott, amint belenézett íriszeimbe.
- Sajnálom, jobb ha megyek. -  Nézett rám bűnbánóan, mire egyből megbántam, hogy leállítottam. Szomorúságot láttam a tekintetében, a legrosszabb pedig az volt, hogy tisztán éreztem, amit ő. Én is ugyanúgy akartam azt a csókot. Lefeküdt mellém, a bal oldalára fordult, s így várta, hátha mondok még valamit. Megrémültem, hogy itt hagy, így, gondolkozva, hogy mi lett volna ha…
- Ne! - kiáltottam fel kétségbeesetten. Megragadtam a kezét, s megrántottam. Justin nem esett rám, nem is mozdult. - Gyere vissza, kérlek - motyogtam elpirulva. Belenézett a szemembe, de elhatároztam, hogy nem fogok meghátrálni. Nem mozdult, nem csinált semmit. - Akkor ne, majd én.
- Valerie, nem hiszem, hogy… - kezdett bele, valószínűleg egy kioktatásba. Talán úgy kezdte volna, hogy mi lenne ha közelebb hajolna, de nem érdekelt. Elegem volt. Akartam azt a csókot. Közelebb éreztem magamhoz mint bárkit eddig valaha. Nem csak lelkileg, de testileg is. Amire észbekapott már felette is voltam, s ajkaimat rányomtam övéire. Először meglepődött, viszont szépen lassan kapcsolt, egyik kezét a derekamra simította, míg másikkal a hajamba túrt és így húzott magához még közelebb. Ajkai elnyíltak, bebocsátást engedve nyelvemnek. Olyan édesen csókolt, olyan mámorítóan, hogy észre sem vettem, mikor nyílt a szobám ajtaja, csak arra figyeltem fel, hogy anyám felvisít. Egyből elhúzódtam Justintól, riadtan néztem anyámra, aki már csak a fejét rázta.
- Kicsim, csak szólni akartam, hogy egy fiú keres, lent vár a nappaliban. - Már fordult ki a szobából, mikor visszanézett a válla felett. - Amúgy szia Justin.
- Csókolom - köszönt ő is, de lehajtotta a fejét. Anyám lement, míg én még mindig a fiút néztem. - Anyukád utál, most már biztos.
- Dehogy, csak meglepődött.
- Én is - nevetett. Én is elkuncogtam magam. - Menj le, itt megvárlak.
- Sietek - mosolyogtam rá, majd lesiettem a nappaliba, de ott olyan ember várt, akit eddig sikerült elkerülnöm. - Szia Brandon - suttogtam falfehéren. Mit akar itt? Jézusom! Kétségbeesetten néztem rá, reméltem nem itt akar anyám előtt beszélgetni, bár nekünk semmi közünk nem volt egymáshoz. - Miért jöttél? - kérdeztem, bár nem voltam benne biztos, hogy hallotta. A szavak alig akartak kijönni az ajkaimon. Nem jó dolog anya előtt beszélgetni vele, végképp nem ilyenkor, ugyanis vacsoraidő van, így apa is nemsokára haza fog érni.
- Megakartam kérdezni hogy vagy. Hallottam, hogy a kórházban voltál talán két hete, érdeklődni jöttem mi van a babával.
- Mi? Tessék? - kérdeztük egyszerre anyával, bár más-más szándékkal. Én azért mert pofátlanul érdeklődik, s leleplezett anya előtt, míg ő a döbbenettől sokkosan. - Miről beszél ez a fiú, Valerie? - kérdezte már majdnem kiabálva.
-Anya, megmagyarázom, várj egy kicsit… Brandon csak félrebeszélt - hazudom, de tudom, hogy elég rosszul. Anya lesápadt, le kellett ülnie. - Nem hiszem el, hogy képes voltál erre! Minek kerestél? Nem azt mondtad, hogy nem érdekellek, ahogy a baba sem? Mindent tönkretettél, most már végleg. Senki nem tudta itthon, erre jössz és elcseszel nekem mindent! Tudod mit? Takarodj, most rögtön! - ordítom neki kétségbeesetten. Tudom, valahol a tudatom mélyén, hogy nem szabadna felhúznom magam a kicsi miatt, de olyan erővel tört rám a düh, hogy a könnyeim is kijöttek. - Nem hallottad, menj innen! - kiabáltam. Ő csak vigyorogva állt előttem, mire meglöktem. Abban a pillanatban jelent meg Justin a lépcsőn. Tudta mi a helyzet, biztos voltam benne, hogy hallotta. Amint leért fogta Brandont, s kidobta.
- Ribanc! - kiabált még vissza, bár már nem érdekelt. Csak az édesanyám, aki olyan csalódással nézett rám, mint eddig soha senki. Leültem mellé, megfogtam a kezét, de elrántotta.
- Azt akarom, hogy elmenj innen és soha többé ne gyere vissza - mondta a szemembe nézve. Egy csepp érzelem sem mutatkozott sem a szemében, sem az arcán. Amikor ezeket a szavakat mondta már a csalódás is eltűnt a vonásaiból.
- Anya, ne, kérlek, én nem akartam - zokogtam. Persze őt egy cseppet sem érdekelte, ott hagyott egyedül. Felhúzott lábakkal ültem, míg Justin át nem ölelt, majd az ölébe húzott. Csak sírni tudtam, próbáltam megszólalni, próbáltam nem összetörni, de nem ment. Anya örökre megutált, egyedül maradtam egy gyerekkel, Brandon magamra hagyott, s ezelőtt egy kis idővel még Justinnal csókolóztam. Egyszerűen szörnyen éreztem magam. Az életem romokban hevert. Elkell költöznöm otthonról, itt kell hagynom mindent, ami biztonságot jelentett nekem egész életemben. Lehet, hogy sokat veszekedtem mostanában anyuval, de ők voltak a mentsváraim egy nehéz nap után. Én itt akarok maradni, suttogtam magamnak újra és újra. Utáltam az egész helyzetet. Fájt a félelem, fájt a csalódás, amit okoztam, minden egyes porcikám megfájdult, de a legjobban a szívem roppant bele, elvesztette az otthonát, örökre. Legalább is abban a pillanatban nem reménykedhettem a jobb jövőben.