21.

Sziasztok! 

Nem tudjuk ki van még itt, ki nincs, egyszerűen csak szeretnénk megírni a történetet, úgy ahogy az elején gondoltuk, de ennek ellenére mindig jól esik, ha hagytok magatok után egy kis életjelet! 

A történet harminc fejezetből fog állni, van már előre írva pár. Sajnálom, hogy Justin szemszögei ennyire rövidek, de szerintünk szükség van rájuk. Jó olvasást! :)

21. fejezet

*Justin*

„Május 07.”

„Alig vártam, hogy felkeressen és a nyakába ugorhassak. Ez lesz életem legboldogabb napja, hiszen nem rázhat le, akkor a média darabokra szedné. Így leszünk mi egy igazi nagy boldog család.” – Melanie Kelsey

- Én nem ejtettem senkit teherbe – suttogtam, majd újra elismételtem kicsit hangosabban.

- Akkor húzz ki a való világba drága barátom, mert Melanie mindenkinek ezt újságolja, és a sajtó is közölte a kellemes meglepetést! Ne akard, hogy elmondjam Valerie hogy érzi magát, te idióta.

- Miről beszélsz Leila? – kérdeztem kitárva az ajtót előtte. Ő csak halványan elmosolyodott, majd kikerülve engem belépett, s meg sem állt a kanapémig, ott kényelembe helyezte magát, megvárta még mellé ülök, nézett rám még pár másodpercig, fürkészően, majd sóhajtott egyet. – Tudod Justin én nagyon szeretlek téged, el sem tudom képzelni, hogy a híres fejedet ne lássam huzamosabb ideig, de nagyon mérges vagyok rád. Sőt, ez nem is fejezi ki, amit érzek. Nagyot csalódtam benned, nem csak azért, mert bezárkóztál és megbántottad V-t, de ez a Melanie-s ügy kész vicc. Te tényleg lefeküdtél vele? Mert ha igen és én tőle tudtam meg, akkor menten belehalok a szégyenbe helyetted is!

- Leila, én… - kezdtem bele, de félbeszakított.

- Csak költői kérdés volt Bieber, ugyanis tudom, hogy igen, a legszebb az egészben, hogy nem tudtam mit csináljak. Hozzád, vagy Valerie-hez menjek előbb, de gondoltam neki nagyobb szüksége van rám, így őt választottam. Én mondtam el neki, Justin! Én! Nekem kellett közölnöm egy terhes kismamával, hogy a férfi akibe szerelmes, nem csak félredugott, még teherbe is ejtette azt a nőt.

- Hogy van? – kérdeztem suttogva. A torkomon akadt minden magyarázkodás, engem csak az érdekelt mit hisz el V.

- Próbál nem rád gondolni, miközben majd belehal. Reméli te felelősségteljesebb leszel, mint anno Brandon és vállalod a felelősséget a gyermekedért.

- Én… Biztos igaz ez? Mármint nem védekeztünk, ez oké, de nem lehet másé? Vagy egyáltalán terhes?

- Sajnálom, tényleg. Én voltam nála is, csináltattam vele tesztet, ami pozitív lett. Mellesleg jóban voltunk, még ha felszínesen is, tudtommal nem volt mással mostanában. Csak nézett téged, te nem láttad meg, így próbált Valerie-vel jóban lenni, hátha lesz egy alkalma, lett. Szóval igen Justin, esélyes, sőt kizárásos alapon ezer százalék.

Én csak néztem rá nagy szemekkel, nem bírtam megszólalni, sőt, abban sem voltam biztos, hogy pislogni tudtam e. Rosszul voltam, ennél pocsékabbul nem érezhettem volna már magam, ezt ő is észrevette és amikor tudatosult benne, hogy mindent elmondott, ami jelenleg fontos, a nyakamba borult.

- Justin, mit fogsz most tenni? – kérdezte könnyes szemekkel. Annyira aranyos volt, hogy velem együtt aggódott. Ő volt a legjobb barátom, komolyan. Még Ryan sem hiányzott abban a pillanatban, pedig ő a világ legjobb barátja, legalább is fiúban.

- Nem tudom. Beszélni akarok Melanie-val. Megpróbálok vele értelmesen kommunikálnia, ha ez menne, már annak nagyon örülnék. Meglepő, hogy nem állított még be.

- Miattam, közöltem vele, hogy tartsa a száját előtted, ameddig fel nem keresed. Különben kikürtölöm, hogy egy szajha.

- Köszönöm, te vagy a legjobb – mosolyogtam rá. Hálás voltam neki, mindenért.

- Szerintem beszélned kellene anyudékkal.

Bólintottam, mert igaza volt. Bele sem mertem gondolni, hogy Scooter mit gondolhat most rólam, a többiekről nem is beszélve…

Amire végeztem a telefonálással este lett, komolyan annyit magyarázkodtam, hogy a végére alig maradt hangom. Leila ez alatt az idő alatt itt maradt, és kitakarított, ugyanis elmondása szerint rettenetesen büdös, és gusztustalan volt minden.

Amikor rávetettem magam a kanapéra Leila felnevetett. Lehunyt szemmel mosolyodtam el erre a hangra. Szerettem megnevettetni, jó érzés volt, hogy nem mindenkit borítottam ki teljesen.

- Na ki mit mondott? Az feltűnt, hogy mindenkinek szépen elmesélted, hogy véletlen volt, és vállalod a következményeket, meg ilyesmi, de kíváncsivá tettél, Bieber.

- Holnap beszélnem kell Melanie-val, ide kell költöznie, csinálunk pár közös képet, megosztjuk őket, aztán hétfőn adunk egy interjút valamilyen internetes magazinnak.

- Jó ötlet ez? Már nem azért mintha annyira értenék a médiához, Scooter ebben király, szóval ne érts félre, de én nem hiszem, hogy össze kellene költöznöd vele. Úgy is lehetsz jó apuka, ha nem leszel együtt Mellel.

- Én nem akarok olyan lenni, mint Brandon.

- Te soha nem leszel olyan, mint ő.

20.

20. fejezet

*Justin*

„Április 30. – Május 07.”

„Apuka lesz. Ez a mondat valahol mélyen összetört bennem valamit, talán a szívemet.”

– Valerie Lee

Hogy tehettem ezt? Hogy lehettem ekkora tuskó? Azt még meg tudta volna emészteni, ha Nadine emlegetem álmomban, de hogy itt találta Melanie-t, azt már biztos, hogy nem. Nem is értem magam, hisz fájdalmat okoztam neki és magamnak is. Az egész kurva élet rettenetesen fájt. Én szerettem ezt a lányt, s nem érdekelt Nadine, vagy Mel, csak ő. Viszont ezt elcsesztem. Nem is tudom magamnak megmondani mennyire.

Tehetetlen dühömben a hajamat markolásztam, s csak néztem magam elé. Szörnyen éreztem magam, s amit Melanie nyújtott, az nem vigasz volt, hanem egy csepp öröm, mégis szégyelltem magam érte. A barátom volt, és ezzel bebizonyítottam V előtt, hogy nem számít semmi, még a barátság sem szent számomra.

Nem tudtam megvárni, míg az egyikük lejön az emeletről, így felmentem utánuk. Féltem, hogy veszekedésbe torkollik a kettejük közötti barátság is. Jól tippeltem, egymással szemben álltak, nem vettek észre, így csendben hallgattam mit mondanak, de V monológjának a végére értem csak fel.

- …Hanem azért megyek el, mert a gyerekem apja mellett akarok lenni. Egy családot akarok, hírességek nélkül akarom élni az életemet.

- Mit mondtál nekem? – kérdezte vészjóslóan Mel, felemelte a karját, hogy megüsse V-t, de gyorsan elkaptam a karját. Valerie felnézett rám, én pedig csendben vártam. Nem tudtam mit kezdhetnék ezzel a lánnyal. Fogalmam sem volt mivel sérthette meg Melanie-t, viszont nagyon is sikerült neki. Ennyire mérgesnek még soha nem láttam.

- Itt van a csávód – vetettem oda Valerie-nek és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment is, közben Mel is lelépett. Nem is figyeltem másra, csak a szobában maradt lányra, de annyira eltökéltnek tűnt, s amikor rám nézett szikrázott a szeme. Megrettentem, hogy itt hagy egyedül. Mégis végignéztem, ahogy kihúzza a bőröndöket, fel akartam ajánlani a segítségem, de tudtam, előbb halna meg, minthogy elfogadja.

Megálltam az ablakban, s csak néztem, ahogy az a seggfej mosolyogva segített neki, miközben még simogatta is! Nem tudtam mit képzel magáról, de ha azt hitte, hogy jobb nálam, akkor nagyon is tévedett. Én voltam, aki a terhes barátnőjét hazavitte Disneyland-ből, mert ő otthagyta, én voltam az, aki törődött vele, befogadta, s féltette, aki felajánlotta, hogy segít felnevelni a gyereket, csak mert belezúgtam az édesanyjába. Én és nem ő!

Idegesen bámultam őket, mígnem azon kaptam magam, hogy rohanok a bejárati ajtóhoz. Az a szemét barom megcsókolta! Az én házam előtt csókolózott. Ez olyan kép volt, amit nem tudtam kiverni a fejemből…

A magam iránt érzett szánalom felülírt engem. Mindenki keresett, a menedzserem, édesanyám, a barátaim, de senkivel sem akartam beszélni, így elszigetelődtem. Senki sem érdekelt, csak V, ő viszont Brandon nyavalyás hülyeségeit hallgatja, miközben rám gondol. Ezt tudtam, láttam rajta, hogy fáj neki, amit tettem, akaratlanul is. Így reménykedéssel töltöttem a napjaimat, néha zenéltem is, vagy csak feküdtem és olvastam, ezzel csak azt érve el, hogy még nyomorultabbul érezhessem magam.

- Justin azonnal nyisd ki ezt a kurva ajtót, különben kiszedetem a zárat! – dörömbölt Leila az ajtón. Azt sem értettem hogyan jutott be a birtokra, de rá kellett jönnöm, hogy ez a lány mindig mindent tud rólam, így a jelszóval védett kapu nem okozhatott neki akadályt. Fejemet rázva nevettem fel akaratosságán. Hihetetlen volt. Nem elég, hogy éjjel nappal csörgött a telefonom, még meg is jelent a küszöbömön. – Hallod! Nyisd ki! Elegem van! Justin! – kiabált. Belül jólesett a törődése, de nem akartam vele beszélni. – Bieber, utoljára mondom! Ha nem nyitod ki, nem kell attól félned, hogy bárkit még egyszer teherbe ejtesz!

Ebben a pillanatban, erre a mondatra megdermedtem. Elindultam kinyitni az ajtót, tudnom kellett mi történt a saját életemben, míg én távol voltam. Mert bármilyen nevetséges nekem nem szükséges ott lennem, ahhoz, hogy az életem pörögjön tovább.

- Én nem ejtettem senkit teherbe – suttogtam, majd újra elismételtem kicsit hangosabban.

- Akkor húzz ki a való világba drága barátom, mert Melanie mindenkinek ezt újságolja, és a sajtó is közölte a kellemes meglepetést! Ne akard, hogy elmondjam Valerie hogy érzi magát, te idióta.

19.

Sziasztok!

Nincs mentségünk, tényleg. De megírjuk, befejezzük a történetet. Reméljük valaki még olvassa! A következő fejezetek megvannak. Szóval jó olvasást hozzá! :)

19. fejezet

*Valerie*

„Április 30.”

„Úgy éreztem, hogy meghalok abban a pillanatban, amikor láttam, hogy megcsókolja őt az a tahó. Hiszen neki adtam a szívemet, s magával is vitte. Nadine után még egy lány törte össze.” –Justin Bieber

Bementem a vendégszobába és elkezdtem összepakolni a cuccaimat. Remegtem az idegtől, legszívesebben sírni támadt volna kedvem. A tudat az, hogy Justinnak csak ennyit jelentettem égetett és mart. El se hittem, hogy ilyen egyszerűen Mel karjaiba kereste a megnyugvást. A kezembe fogtam Nadine könyvét és elgondolkozva néztem. Kevés idő alatt annyi minden változott meg, megint felfordult az életem. Visszatettem az éjjeli szekrényre a könyvet. Elővettem a telefonomat és küldtem egy üzenetet Brandonnak, hogy jöjjön értem. Vele akartam tölteni a napom többi részét. Elfelejtve minden mást. Főleg Justin csókjait, mosolyát és minden kedves emlékemet akartam kitörölni az emlékezetemből.

Az utolsó ruhadarabot hajtottam össze amikor Mel besétált a szobámba és könyörtelenül rám nézett.

-  Én figyelmeztettelek, hogy a megbántod velem lesz gondot. Én nem tudtam eddig a titkodról, bár ha jobban bele gondolok, azt hiszem Justin sajnált téged, mert kölyköd lesz – nézett rám gonoszan. El sem hittem, hogy ezt a lányt a barátomnak tartottam. Ijesztőnek tartottam és legszívesebben elrohantam volna – Miután elmész innen mindenkinek jobb lesz. Justinnak és nekem is. Bár téged egy kicsit sajnállak, hiszen mihez fogsz most kezdeni? Egyedül maradtál kicsi, drága, naiv Valerie.

-  Te vagy a naiv – néztem kihívóan a szemeibe. – Azt hiszed Justin többet akar majd tőled? Eddig se akart téged, szerinted majd pont ez után fog téged választani? Hagyj, mondjak el neked valamit. Én elmegyek, nem fogom többet felkeresni Justint, de nem azért, mert ő akarja ezt vagy, mert neked jobb így. Hanem azért megyek el, mert a gyerekem apja mellett akarok lenni. Egy családot akarok, hírességek nélkül akarom élni az életemet.

-  Mit mondtál nekem? – kérdezte vész jóslóan, felemelte a karját, hogy megüssön, de egy kéz megakadályozta ebben. Felnéztem Justinra aki csendbe nézett rám, egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Annyira, szánalomra méltó volt. A fájdalom a szemeiben, nekem is fájdalmat okozott.

-  Itt van a csávód – vetette oda nekem és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment. Minden szó nélkül léptem ki a szobából, utána a két bőröndöt magam után húzva hagytam el Justin Bieber otthonát. Brandon mosolyogva lépett ki az autóból és vette el tőlem a csomagokat. Berakta őket a csomagtartóba és óvatosan megsimogatta a fejemet. Éreztem egy égető tekintetet magamon. Hátra fordultam és megpillantottam az ablakban álló Justint. Felidegesített, olyan birtoklónak tűnt, mintha senki se szerethetne engem rajta kívül.

-  Csókolj meg – mondtam Brandonnak, aki először meglepődött aztán elvigyorodott. Teljesítette a kérésemet és egy hosszú, szenvedélyes csók részese lehettem.

Brandon először elvitt a nagymamájához ahol ki tudtam pakolni utána közölte, hogy elmegyünk az első randinkra. Izgultam és ideges is voltam egyben, de egyáltalán nem vártam lelkesen. Talán egy kissé képmutatónak tűnhettem, de én tényleg egy család akartam lenni vele. De nem tudtam kiverni fejemből a bánatos barna szemeket. Szorongtam az érzéseimtől.

-  Ez hülyén fog hangzani, de ez lesz életem első randija – vallotta be Brand, én pedig elmosolyodtam. Ilyenkor annyira más embernek tűnt, talán kissé ártatlannak is.

-  Nekem is, szóval ne félj. Ezen a terepen mindketten tapasztalatlanok vagyunk – mondtam, miközben ránéztem. Szexi volt vezetés közben, nekem pedig melegem lett. Biztosan a hormonok miatt vagyok ilyen. Megállt a piroson és egyik kezével megfogta az enyémet. Filmekbe rengetegszer lehetett azt látni, hogy a szerelmes párok még az autóban se engedik el egymás kezét. Tényleg furán éreztem magam. Jól esett érintése és a törődése, de nem tudta felejtetni velem az elmúlt pár hónapot ahol helyette Justin volt velem. Utáltam, hogy nem tudom kiverni a fejemből.

A tengerparton sétáltunk egymás mellett, kínos volt a hangulat. Egyikünk se tudta mi tévő legyen, hogy mi lenne a helyes. Brandon hirtelen megfogta a kezemet és úgy mentünk tovább. Arcárról letörhetetlen volt a mosoly, én pedig éreztem, hogy vörösödöm.

-  Eszünk egy fagyit? – kérdeztem és szememmel egy bódét kezdtem keresni.

-  Persze, gyere – húzott maga után és a kínálatot kezdte nézni. – Mit kérsz?

-  Egy gombóc málnát és egy csokit – soroltam és közben megakadtam egy ízesítésen. Tudtam, hogy kinek a kedvenc fagyija a rágógumis. – Egy rágógumi ízesítésűt is kérek.

-  Én egy citrom, eper, vaníliát kérek – sorolta a rendelését. Miután megkaptuk a hideg finomságot leültünk egy közeli padra, ami pont a tengerre nézett. Romantikus volt, én pedig boldog voltam vele, de akkor is arra tudtam gondolni, hogy Justin lefeküdt Mellel. – Remélem lányunk lesz.

-  Tessék? Miért? – kérdeztem halkan ő pedig elmosolyodott.

-  Legyen olyan szép, ártatlan, kedves, mint te. Örökölje a mosolyát tőled és ne legyen olyan féreg mint én – mondta halkan és óvatosan átkarolta a vállamat.

-  Nem vagy rossz ember Brandon. Na, jó csak egy kicsit. De majd én megjavítalak – nevettem halkan, nem akartam komoly témákról beszélgetni, mert csak félig voltam ott lélekben.

Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy mennyivel lenne más a gyerekem élete ha Justinnal nevelném fel, amikor valami hideget éreztem meg az arcomon. Meglepődve néztem rá Brandonra, aki egyszerűen rám kent egy kis fagyit. Felnevettem és belemártottam az ujjamat a barna csokiba és egy szívet rajzoltam Brand arcára. De ő még egy adat fagyit juttatott az arcomra. Ezt addig folytattuk, amíg nem lettünk tiszta ragacsosak.

-  Itt még tiszta vagy – jegyezte meg és az ajkaimra kent a fagyijából. Hitetlenkedve néztem rá, már éppen le akartam nyalni ajkaimról, amikor oda hajolt hozzám és egy rövid, de annál édesebb csókot lehelt ajkaimra.