5.

5. fejezet

*Valerie*

"Március 11."

„Találtam egy olyan embert aki mellettem van és nem kell azon gondolkoznom, hogy mit mondjak neki, hogy ne tűnjek bunkónak. Vele önmagam lehettem, régóta először.” - Justin Bieber

Leültem a kanapéra tisztes távolságra tőle és feszengve néztem rá. Új volt nekem ez a helyzet, hiszen sosem voltam az a lány aki könnyen barátkozik. Igazság szerint barátim se nagyon voltak, csak egy két felszínes ismerős akikkel az iskolában beszélgettem. Komoly arccal nézett engem, mintha megakarna fejteni. Azt hiszem egy kérdőjel voltam számára, úgy ahogy ő is nekem. Nem tudtam hogyan álljak hozzá, mert elmondta ő nem kikezdeni akar velem, de mégis úgy éreztem piszkosak a szándékai. Na meg én titkolóztam előtte, hiszen nem akartam közel engedni magamhoz. Nekem olyan ember kellett akire mindenben számíthatok, s ő nem lehet az. Mert nem olyan.

- Mesélsz magadról? - törte meg a köztünk felálló percekig tartó csendet. Lassan bólintottam egyet és összeszedve a gondolataimat kezdtem neki. De tudtam nem leszek hozzá teljesen őszinte.

- Nem vagyok valami nagy szám, így rövid leszek. Sosem voltam különleges vagy éppen népszerű lány a suliban. Mindig az voltam akit kihasználnak és eltaposnak. Nincsenek igazán barátaim, nem vagyok az a barátkozós típus. De az életem mindig is arról szólt, hogy megfeleljek. Megfeleljek otthon a szüleimnek, így én lettem a szófogadó, visszahúzódó lány. Aki minden kérést teljesít. Aki házimunkát végez, időre otthon van. Az iskolában a tanároknak akartam, így lettem stréber. Mindig is kitűnő tanuló voltam, sosem kaptam még négyest. A tanárok elkezdtek tisztelni és szeretni, így az iskolatársaim meg utálni. Mert mindig velem pedáloztak a tanárok. Én voltam a példa, a minta diák. S ez által szépen lassan én lettem az elnyomott, csendes lány. Akit mindig mindenki bánt. De az az igazság, hogy meguntam azt, hogy mindig én vagyok a felnőttek számára a tökéletes, aki mindig mindent helyesen csinál. Időközben elvesztettem önmagam és boldogtalanná váltam. Hiszen nem nagy buli tök egyedül lenni mindennap - motyogtam halkan és én magam is meglepődtem azon mennyire őszinte voltam, a titkomon kívül mindent elmondtam neki. S ez megrémisztett. Levetkőztem Justin előtt, úgy éreztem magam, mintha teljesen meztelenül állnék előtte. Vártam mikor nevet fel és mondja azt, hogy egy lúzer vagyok és hagyjam békén. De nem ezt tette. Ehelyett közelebb ült és átölelt.

- Egyszer tehetnél valamit magadért, hogy lásd milyen az amikor azért cselekszel, mert te úgy érzed azt jónak. Hogy lásd milyen az amikor te uralod az életed - mondta csendesen és éreztem a leheletét a fülemnél, ahogyan suttogott bele. Mintha egy titkot osztana meg velem.

- Egyszer tettem és mindent elrontottam - motyogtam és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Nem kérdezett rá, mert látta rajtam, hogy ez egy fájó pont. Pedig biztos kíváncsi volt, ezért pedig mérhetetlenül hálás voltam.

- Mesélj a volt barátnődről - kértem csendesen és nehezen de kibújtam az öleléséből. Túl intimnek találtam a helyzetet és zavarba ejtett. Hiszen Brandonon kívül még sosem voltam ilyen közel egy fiúhoz sem.

- Nadine utált engem, legszívesebben a pokolra kívánt volna. Az elején megakartam őt szerezni, azt akartam, hogy egy legyen a sok közül. De nehezebbnek tűnt, mint hittem volna és szépen lassan beleszerettem. Nehéz volt a kapcsolatunk, sokat küszködtünk, de ő sosem panaszkodott. Mégis én adtam fel és szakítottam vele - hadarta el, nem zengett ódákat, de én megértettem a lényeget.

- S amikor rád támadtam rá emlékeztettelek - jegyeztem meg, mire halványan elmosolyodott.

- Pontosan. De te más vagy, mint ő. Teljesen más. Te nem utálsz, te félsz. S nem tőlem, valami egészen mástól, amire nem tudok rájönni.

- Talán nem is baj - mondtam és felálltam. - Megmutatod a palotádat?

- Meg - nevetett és kézen fogva körbe vezetett az egész házon, ami hatalmas volt. A mi házunk kétszerese lehetett. Pedig sosem voltam szegény, de ez még nekem is sok volt. Utoljára hagyta a zene szobát. Hangszerekkel volt tele, az egyik sarokban egy füzetet láttam ledobva, közelebb sétáltam hozzá és ahogyan felemeltem rájöttem mi az.

- Szabad? - kérdeztem és a reakcióját lestem. Elgondolkozott a válaszon, de aztán lassan bólintott egyet. Leültem a földre és elkezdtem olvasni a dalszöveg darabokat. Az egyik igazán megtetszett, így bátorkodtam hangosan felolvasni azt miközben végig éreztem magamon az ő tekintetét.

- Kint vagyok a peremen, és a nevemet kiáltom. Akárcsak egy bolond, s majd kiköpöm a tüdőmet. Néha, amikor becsukom a szemem, úgy teszek, mintha jól lennék. De ez sohasem elég. Mert a visszhangom, a visszhangom. Az egyetlen hang, mi visszaválaszol. Az árnyékom, az árnyékom. Az egyetlen barátom - éreztem ahogyan közelebb ült és elvette tőlem a füzetet. Lerakta a földre, aztán mélyen belenézett a szemembe. Ott valami megremegett bennem és megváltozott. Mert áttörtünk egy falat kettőnk között és elindultunk a barátság útján. Hiszen ő nem akkor nyílt meg előttem mikor mesélt az exéről. Hanem akkor mikor elolvastam a dalszöveget. Mert Justin hiába volt körbevéve emberekkel magányos volt akárcsak én. S éppen ugyan úgy egyedül érezte magát, szűksége volt valakire aki fogja a kezét. Szűksége volt rám, nekem pedig ő rá. Ez ilyen egyszerű volt, s nem is kellett túl magyarázni. Nekünk csak kellett egy társ aki nem engedi, hogy a szakadékba zuhanjunk. 

4.

Sziasztok! 

Nagyon örültünk a három megjegyzésnek, bár pontosan nem tudom mikor láttam meg őket a hétvégén, mert nem voltam itthon, így csak most tudtam hozni a folytatást. De ennek ellenére, előbb, mint az adott időpont. Holnapra boldog névnapot kívánunk a Vivieneknek! (:

Vivi&Flóraa

4. fejezet

*Valerie*

„Március 11.”

„Nem tudtam miért bízok meg benne. Talán mert hasonlít a modora Nadine-éra, de nem ez volt a fontos. Hanem, hogy nem küldött el melegebb tájakra, pedig a régi szerelmem, megtette volna. Ő utált. Valerie viszont döntésképtelen velem szemben, s ez érdekelt. Megakartam fejteni.” – Justin Bieber

Tíz perc múlva ott vagyok a házatok előtt, felveszlek. JB

Az üzenet Justintól jött, én pedig épp ekkor léptem ki az orvosi épületből. Még el kellett mennem a gyógyszertárba, pár vitamint kiváltani, de ezen kívül sem lett volna jó Bieber időpontja. Felsóhajtottam, visszaírtam neki, hogy találkozzunk inkább valahol, majd kiváltva a gyógyszereimet betévedtem egy Plázába. Lassan és óvatosan lépkedtem a kirakatok között, nem akartam sehova sem bemenni, egyszerűen csak jól esett sétálgatni, anélkül, hogy valakinek hazudnom kellett volna. Persze vigyáztam, hiszen az orvosom a lelkemre kötötte, hogy ne menjek egyedül nagy tömegbe, mert ha meleg van, rosszul lehetek, s ez nem tesz jót nekem, sem a babának. De muszáj volt kicsit kiszellőztetnem a fejem, mielőtt Bieberrel találkoztam volna. A fiú kedves volt, mégis bunkó és ha ez még nem lett volna elég, több törődést mutatott felém, mint a barátaim mostanában.

A táskámban a telefonom elkezdett pityegni, így tudtam, hogy valaki keres.

Egy pezsgő belefér? Elmegyek érted, csak írd meg hol vagy, s a többit bízd rám.

Az üzenetéből átjött, hogy nem tűr ellentmondást, így beletörődően írtam vissza a helyeslő válaszom. Amint elküldtem jött is a válasz, miszerint kér öt percet és a parkolóban találkozunk. Nem tudtam, hogy érhetett öt perc alatt ide, de tényleg ott volt.

- Jól vagy? – kérdezte, amint kiszállt a kocsiból. Az én oldalamhoz sétált, s megállt előttem, alig tíz centire. – Eléggé zavartnak tűnsz.

Az is voltam. El sem tudta képzelni mennyire. Ott állt előttem, pár centire, éreztem a kellemes parfüm és öblítő illatát, a haja tökéletes összevisszaságban meredezett a fején, míg karjai a derekamra simultak. Egy pillanatra le kellett hunynom a szemeimet, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. Valamiért, vagyis inkább valaki miatt megszédültem. Rettenetes volt ebbe belegondolni. Nem akartam, hogy ezt váltsa ki belőlem.

- Semmi bajom! – csattantam fel idegesen. – Mehetünk? – Kezdtem el fészkelődni a karjai között. Irritált, hogy a kezei rajtam vannak, pedig nem is kedvelem őt. Értette a célzást, így elvette rólam végtagjait, majd kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, s míg én beültem ő megkerülte a kocsit, majd beszállt mellém. – Hova viszel? – kérdeztem érdeklődve. Ő csak rám vigyorgott és az útra szegezte a tekintetét. – Vissza kell hoznod, mert a kocsim itt van.

- Sietsz haza? – kérdezte, mit sem törődve a mondanivalómmal. Felsóhajtottam.

- Anya úgy tudja, hogy könyvtárban vagyok, szóval igen.

- Aludhatnál nálam – kuncogott.

- Jó vicc, még ha össze lennénk bilincselve sem aludnék veled – morogtam.

- Nem azt mondtam, hogy aludj velem – nevetett. – De örülök, hogy megfordult a fejedben.

- Na jó, figyelj Justin. Én nem azért találkoztam most veled, mert annyira de nagyon kedvellek. Egyszerűen csak megígértem. Jól vagyok, az orvos is ezt mondta, szóval vissza is vihetsz, így megspórolunk még pár kellemetlen pillanatot a másiknak.

- Nem tudom mennyire leplek meg, de én kifejezetten bírom, hogy nem kedvelsz. Szeretnék veled barátkozni. Hasonlítasz valakire, akit régen nagyon szerettem.

- Ugye nem fiú volt? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Bármennyire viccnek szántam, azért élveztem a megnyúlt képét, mikor meghallotta a kérdésemet.

- Most csak szórakozol, ugye? - kérdezte mogorván. Felnevettem, egy pillanatra felé nyújtottam a kezemet, hogy hozzáérjek a vállához, bocsánatért, de amint tudatosult bennem, mire készülök, visszahúztam, s az ölembe ejtettem a másik mellé.

- Nálad nem lehet tudni, te vagy a híres Justin Bieber, tudod én nem ismerlek. Elég bunkó voltál tegnap… Kitudja, talán azért mert nem bírod a csajokat.

- Nem vagyok az! Egyszerűen csak irritálsz! – emelte fel a hangját, amint megállt a kocsi egy óriási kapu előtt. Várt, míg kinyílik előtte, majd behajtott az óriási udvarra. Beállt a ház aluljáróban található garázsába, s felém fordult. Várta a válaszom.

- Figyelj nem tudom mi az ami egyforma bennem és a volt csajodban, igazából nem is érdekel nagyon, de az annál jobban, hogy miért hoztál haza. Nem ismerlek két napja, s te már elhozol a házadba! Honnan tudod, hogy nem kürtölök mindent szét a médiának?

- Mert már rég megtehetted volna. Amúgy sem értelek, te sem úgy nézel ki mint aki kedvel engem.

- Miért kerestél, ha irritállak? – kérdeztem gúnyosan. Teljes testemmel felé fordultam. Kíváncsi voltam a válaszára, érdekelt.

- Amint említettem, hasonlítasz valakire a múltamból. Ő is ellenséges volt velem, az elején. De abban nem vagyok biztos, hogy te az vagy, egyszerűen csak kétségeid vannak velem szemben – magyarázta. A hangja magabiztos volt, de az arca elárulta, hogy feleannyira sem érzi magát biztosnak a mondandójában. Elmosolyodtam rajta, majd megrántottam a vállam. Igaza volt, talán szimpatikus volt, de nem akartam közel engedni magamhoz. Persze más okból, mint ő azt valaha is gondolhatná.

- Bemegyünk? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Megforgatta a szemeit, majd bólintott. Érdekes estének néztem elébe, amikor a fiú arcát láttam. Érdekelt mit rejt a múltja, mit rejt az a bizonyos lány, aki hasonlít rám. Ugyanakkor rettegtem, hogy ha most kiszállok tényleg megkedvelem, s a barátom lesz. Nekem egy családra van szükségem, nem barátokra, főleg nem olyanokra, akik bajt hoznak a fejemre. Mégsem bírtam megállni, mikor Justin kinyitotta nekem az ajtót, rászorítva a kezére, szálltam ki a fehér kocsiból. Azt hiszem itt fordult meg az életem, ki tudja merre. 

3.

Sziasztok! Aki olvasta már valamelyik blogunkat, tudja, hogy elég gyakran játszunk olyat, hogy ha összejön valahány megjegyzés, akkor azonnal feltesszük a következő fejezetet. Megpróbálkozunk egy ilyennel, ha nem jön össze a megadott számú komment, az adott időpontban - oldalt fel van tüntetve - hozzuk a folytatást. Szóval 3 megjegyzés után, azonnal érkezik a 4. fejezet! (:

Vivi&Flóraa

3. fejezet

*Valerie*

„Március 11.”

„Idegesített, de megakartam őt ismerni. Volt benne valami különleges. Talán a titok amit rejtegetett előlem. Vagy éppen a bájos természete. Nem tudom, de abban biztos voltam, hogy Nadine ellentéte, mégis ő volt a szakítás óta az első lány, aki tényleg felkeltette a figyelmemet. A barátja akartam lenni, nem több és nem kevesebb.” - Justin Bieber

Az étkező asztalnál ültem és a matek házimat írtam, miközben Adrian a kanapén fetrengett és az idióta műsorait nézte. Dühös voltam a húgomra, megkértem, hogy ne üvöltesse a tévét, még sem figyelt rám. De tudtam, hogy nincs időm veszekedni vele, hiszen be akartam fejezni a tanulást mielőtt elmegyek a nőgyógyászomhoz.

Reggel felhívtam Melt és megnyugtattam, hogy ma megyek orvoshoz. Persze ő rögtön velem akart jönni, el sem hittem, hogy ismeretlenül is ilyen kedves velem. Természetesen nem fogadtam el a segítségét, nem akartam, hogy megtudja az igazat. Nem voltam kész arra, hogy elmondjam az embereknek. Brandonon kívül senkinek sem. Félek, félek a reakcióktól. De leginkább a szüleimétől. Hiszen ismerem őket, vallásosak és szeretnek szabályok szerint élni. Egy potya gyerek nem férne bele a tökéletes életükbe.

- Hallod Valerie csinálj már nekem kaját - kiabált a húgom. Felhúztam a szemöldökömet és megráztam a fejemet.

- Nem érek erre rá, csináld meg magadnak - szóltam vissza és újra kezdtem az egyenletet.

- Ne már, éhes vagyok - nyafogott, nem tudtam felfogni, hogy miként lett ilyen elkényeztetett és lusta. A szöges ellentétem volt, kicsit irigyeltem azért, mert tőle semmit se vártak el.

- Nem vagy már öt éves, egy szendvicset te is meg tudsz csinálni - szóltam oda neki és összeszedve a cuccaimat elindultam az emeletre. Hallottam ahogyan még utánam kiabált, valami igazán szépet de nem foglalkoztam vele, nem akartam.

A rajzfüzetemmel kiültem az ablakpárkányra, ami ülő részként van kialakítva, és értelmetlen mintákat rajzolgattam. A rádióból halkan szólt a zene, én pedig a rám váró nehézségekről gondolkoztam. Rá jöttem arra, hogy sosem voltam még szerelmes és talán egy hamar nem is leszek. Hiszen kinek kell egy olyan fiatal lány akinek gyereke van? Senkinek.

Hirtelen megcsörrent a telefonom én pedig leszálltam a párkányról és oda nyúltam érte. Csodálkozva néztem az ismeretlen számot, fogalmam sem volt róla, hogy ki keress.

- Halló? - szóltam bele, miután pár perc töprengés után felvettem.

- Mel mesélte, hogy ma mész orvoshoz. Gondoltam elviszlek - szólt bele egy dallamos hang. A szemöldököm az egekig szaladt és hirtelen düh kerített hatalmába.

- Justin? - kérdeztem, de biztos voltam benne, hogy ő az. - Köszönöm, de megoldom egyedül is. Nem vagyok már kislány.

- Ma is éppen olyan bosszantó vagy, mint tegnap - jegyezte meg én pedig felnevettem. Hiszen senki sem gondolta ezt rólam. Mindenki tökéletesnek hitt.

- Te pedig ma is zavarsz - mondtam és kinéztem az ablakon. Meglepődve figyeltem a fehér kocsit a házunk előtt.

- Én csak kedves akartam lenni - morogta. Elmosolyodtam és leszaladtam a lépcsőn. Belebújtam a tornacipőmbe és kinyitottam az ajtót. Éppen akkor szállt ki az autóból és egy halvány mosolyt küldött felém, viszont nem volt őszinte. Fájdalom volt a szemében.

- Te zaklatsz? - vontam fel a szemöldökömet és karba fontam a karomat. Megrázta a fejét és beletúrt a hajába.

- Nem. De Mel aggódik érted, mondjuk nem értem. Nem is ismer téged, de ő ilyen - rántotta meg a vállát a végén. - Figyelj nem várlak meg ha nem akarod, csak hadd vigyelek el és kész.

- Justin... ez nem jó ötlet - hajtottam le a fejemet és valami kifogáson törtem a fejemet. Mivel magán rendelőbe járok, rögtön levágná, hogy terhes vagyok.

- Hozhatnád a táskád és indulhatnánk - mondta és éreztem, hogy nem fogad el ellenállást. Anyám narancssárga Suvja kanyarodott be a sarkon én pedig összeszorítottam a fogamat.

- El kell tűnöd innen. De megígérem, hogy megiszok veled valamit, csak menj el - néztem rá könyörgően. Sóhajtott, de utána bólintott miközben beszállt a kocsijába és elhajtott. Megvártam anyát, aki leparkolt mellettem.

- Ki volt itt? - kérdezte gyanakodva.

- Az egyik iskolatársam. A leckét kérte el - vágtam rá és elszégyelltem magamat. Az elmúlt pár napban többet hazudtam, mint egész életemben. De láttam rajta, hogy elhitte azt amit mondtam, bízott bennem. Nekem pedig bűntudatom volt. Azokat az embereket verem át akiket szeretek. De van amit még anyám se értene meg, hiszen mindig is én voltam a szófogadó gyerek a családban. Akire büszkék voltak. Rettegtem, hogy mi lesz ha csalódnak bennem. Tudtam, hogy a kis babámmal az életem fenekestül meg fog változni.

- Ma lasagne lesz vacsorára - mondta miközben beléptünk a házba és a konyha felé indultunk. - Adrian halkítsd le a tévét, meg fogsz süketülni.

- Majd - vágta rá a húgom én pedig felsóhajtottam. Anyán láttam, hogy fáradt hiszen a kórházban dolgozott nővérként és ez igazán fárasztó munka volt.

- Most! - szólt erélyesebben, mire a húgom lejjebb vette a hangerőt. Oda pillantottam a tévére és akaratlanul is elmosolyodtam. Justin tegnapi koncertjéről volt beszámoló. Nekem pedig eszembe jutott az, hogy mennyire mesésen éreztem magamat ott, igazán boldog voltam. Ami ritkán történt meg. Tiszteltem és szerettem a szüleimet, viszont sosem voltam velük boldog. Túl sok volt az elvárásuk. Én pedig meg akartam felelni nekik. Talán pont ez volt a hibám, hiszen Adrian sosem akarta azt, hogy büszkék legyenek rá. Ő úgy élt ahogyan neki jó volt. Ezért pedig tiszteltem a testvéremet.

- Kicsim, apáddal tegnap beszélgettünk és arra a döntésre jutottunk, hogy érettségi ajándékként, ki veszünk neked New Yorkban egy lakást. Mit szólsz? - kérdezte kedvesen és láttam rajta az izgatottságot. Nekem pedig összeszorult a szívem.

- Az remek lenne - erőltettem az arcomra mosolyt. - Anya vacsora előtt el kell mennem a könyvtárba. Nem gond?

- Nyugodtan menj csak, késhetsz is. Fontos, hogy jó jegyeid legyenek. Holnap matek tesztet írsz, igaz? - simította meg az arcomat. Utáltam magamat azért, mert hazudok neki.

- Igen, de sietek ígérem - nyomtam egy puszit az arcára és kiléptem a házból. Küldtem egy sms-t mielőtt beszálltam volna a kocsiba, és eldöntöttem, hogy az orvos után rögtön lerázom magamról, örökre, Justin Biebert. Nem volt rá szűkségem, így is elég nagy bajban voltam. Nélküle is sok gondom volt. 

2.

2. fejezet

*Valerie*

„Március 10.”

„Ez a lány más volt mint a többi. Talán egyvalakihez tudtam volna hasonlítani, de ő már rég elveszett a számomra. Nadine csak az emlékeimben maradhatott az enyém.” – Justin Bieber

Zsibbadtak a végtagjaim, a kezeim nehezek voltak, a szempillámról már nem is beszélve. Úgy éreztem magam, mint akin áthajtott egy úthenger, de erre egyáltalán nem emlékeztem, inkább csak az maradt meg a fejemben, hogy az a kedves lány, Mel, a kezemet szorítja, s próbál megtartani. Én pedig úgy éreztem magam, mint aki nyomban ott esik össze.

- Valerei, kérlek. A francba! Tudtam, hogy nem kellett volna hagynom a sorban álldogálni, hiszen láttam, hogy rosszul van. A francba! – morogta valaki a fülembe. Már majdnem felnevettem a bosszúságán, mikor értelmezni kezdtem a mondanivalóját. Igaza volt, nem kellett volna ott maradnom, de az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Én ennek éltem mindig is, s nem a mai nap akartam ezt megszegni.

- Megnyugodnál? Ki ez a lány egyáltalán Mel? – suttogta egy férfihang. A szememet jobban összeszorítottam, bántotta a fénysugár. Felsóhajtottam, majd kinyitottam őket. Melanie és Justin Bieber állt mellettem. A fiú a lányt ölelte. Úgy néztek ki mintha ismerték volna egymást, elég régről. Nem vették észre, hogy őket nézem, így tovább figyeltem a beszélgetésüket.

- Megakartalak lepni, így eljöttem a koncertedre, ez a lány pedig ott állt előttem, nem tűnt idegesnek, de előre hátra dőlt, folyton. Megijedtem, hogy nekem esik.

- Ja, nem neked, hanem nekem. De ez a lány…

- Igen, Justin. Gyönyörű, de nem neked való. Ő kedves, és jószívű, legalább is ezt szűrtem le a kis párbeszédünkből. Viszont beteg lehet. Mikor ér már ide az orvos? – idegeskedett újra. Idejét láttam közbelépni, így megköszörültem a torkom. – Na végre! – sóhajtott fel a lány. Halványan rámosolyogtam. A kezemért nyúlt, majd rászorított.

- Ne aggódj, semmi bajom. Sajnálom a kellemetlenséget, tényleg. Nem kellett volna sorba állnom.

- Beteg vagy? – kérdezte idegesen, összeráncolt szemöldökkel.

- Nemsokára itt az orvos – közölte velem Justin, komor arccal. Megráztam a fejem, nem akartam, hogy megtudják az állapotomat. Nem szégyelltem a terhességem, de nem is akartam világgá kürtölni.

- Nem kell, remekül vagyok.

- Fejezd be! Aki az előbb Justin Bieber karjaiba esett, az ne akarja nekem beadni ezt! – fuldoklott a méregtől, pedig alig ismert. Jól esett a törődése, viszont egyáltalán nem értettem miért teszi. Egy idegent is féltek, persze, de ennyire talán nem.

- Elmegyek. Köszönöm, hogy elkaptál Justin. Mel, neked a kedvességed, de mennem kell.

Nagy nehezen felültem. A hasam ismét elkezdett szúrni, de feleannyira sem éreztem magam olyan rosszul, mint a sorban állásnál. Megkönnyebbülve felsóhajtottam. Keresztbe fontam a karjaimat, majd felálltam. Bizakodóan rájuk mosolyogtam, s elindultam a vár kijárata felé. Úgy tudtam, hogy innen is vezet kijárat Disneylandből, így magabiztosan mentem előre, de egy kéz utánam kapott. Megragadta a csuklóm, s visszarántott. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom, a karjaiba estem, ismét. Justin mosolygott rám, ezer wattos vigyorával. Megkapaszkodtam a vállaiban, próbáltam észhez térni, de nem ment. Felém hajolt, alig választotta el az ajkait az enyémtől, mégis észbekapott, előbb mint én, elhajolt.

- Nem mész sehova. Itt lettél rosszul, felelősséget érzek a testi épségedért – jelentette ki komoly arccal. Pár másodperc kellett mire felfogtam, mit mond, mert a szemei csillogtak, de a képe az ellenkezőjét tükrözte. Tényleg úgy nézett ki, mint valami fásult öregember, akivel nem lehet szórakozni.

- Na ide figyelj, te idióta! Nem érdekel, hogy mit gondolsz, rendben? Egyszerűen csak haza akarok menni! – csattantam fel idegesen. Dühített a helyzetem, rettenetesen. Fáradt voltam, Zoénak nem adtam oda az autogramját, míg aggódtam a babám miatt is.

- Hazaviszlek. Mel, szólsz anyunak? – kérdezte a lánytól, de oda sem nézett. Mereven néztem a szemeibe, vártam, hogy megtörik a gyűlölködő tekintetem alatt, viszont nem úgy tűnt, hogy ez bekövetkezne. Megfogta a kezemet, s maga után húzott.

- Valerie, kérlek add meg Justinnak a számod! – kiabált még utánunk, mire aprót bólintottam, de ő már rég nem látta. A srác tovább húzott, arra, amerre én is a kijáratot sejtettem.

- Figyelj, nekem kellett volna tőled egy aláírás, megígértem egy kislánynak – magyaráztam kicsit csüggedtem.

- Tudom, Mel bemondta a színpadon, megkapta az ígért autogramot, s még képet is csináltam vele. Nagyon hálás volt neked.

- Én is köszönöm neked – sóhajtottam megkönnyebbülten. Hálás voltam neki ezért. – De ne hidd, hogy nem tudnálak megfojtani egy kanál vízben. Utálom, ha parancsolgatnak nekem – morogtam. Egy pillanatra megtorpant előttem, lazított a szorításán, majd hátrafordult.

- Idegesítő vagy – jelentette ki, csak úgy mellékesen. Megforgattam a szemeimet, majd a kinyitott ajtón beültem a kocsijába. Lediktáltam a címem, s csendben néztem a tájat, míg haza nem értünk. Nehéz nap volt, de élveztem. Megköszöntem Justinnak a fuvart, lediktáltam neki a számom, s megígértem, hogy elmegyek egy orvoshoz, majd az eredményt közlöm Melanie-val, persze nem szándékoztam ezt betartani. Elakartam felejteni, hogy a terhességem apró kínos percekkel is járhat a továbbiakban. 

1.

1. fejezet

*Valerie*

„Március 10.”

„Rohadtul megijedtem, mikor hátrafordultam. Egy lány dőlt felém, s nem úgy nézett ki, hogy miattam ájult volna el. Így nem tehettem mást, utána kaptam, s a karjaimban tartottam. Ez volt a legkülönösebb érzés, mióta Nadine-t szerettem.” - Justin Bieber

Ritkán éreztem magam felszabadultnak, mindig törődtem a körülöttem lévők érzéseivel, hogy meg ne bántsam őket, s jó volt úgy sétálgatni a családok forgatagában, hogy senki nem panaszkodott rájuk, vagy morgott mellettem, mert nem oda mentem, ahova ő akart. Végigsétáltam, körbe és körbe, a lábaim leszakadtak, de nem érdekelt. A hasamat simogattam, miközben nézelődtem, míg el nem jutottam a nagy színpadhoz. Varázslatos volt maga a vidámpark, amit itt megalkottak nem volt párja az egész világon. Kicsik és nagyok élvezhették, nem az életkor számított, hanem az emberek felfogása. Még én is gyereknek számítottam ezen a helyen. Disneyland elbűvölt, ahogy a rengeteg kislány csillogó tekintete is, akik a színpadot lesték. Leültem én is az egyik sorba, megkértem egy családot, hogy a maguk melletti kimaradt széket tartsák fent nekem, míg elmegyek a mosdóba, ők pedig kedvesek voltak, mert így is tettek.

- Ne haragudj, de megmondanád nekem, hogy ki a fellépő? – kérdeztem mosolyogva a mellettem ülő kislányt. Egy pillanatra zavart láttam az arcán, nem is tudta, hogy mit kérdeztem, majd lassan elmosolyodott, s oldalra biccentette a fejét. Édes tíz éves lehetett, aranyos mosollyal, s gyönyörű csoki barna szemekkel.

- Te nem is tudod? – kérdezte hitetlenkedve. Egyik szemöldökét magasba emelte, de még így is mosolygott. Megráztam a fejem, mert megdöbbentett, hogy a táskájában kezdett kutakodni, miközben motyogott magában, vagy talán nekem, de én nem értettem semmit. – Tessék. – Nyomott a kezembe egy szórólapot. Összeszaladt a homlokomon a bőr, annyira koncentráltam, hogy megértem mi volt ennek a lényege. Nem fogtam fel. – Justin Bieber koncert lesz, kb két perc múlva – közölte velem, de ekkor már tudtam, hiszen láttam a kezemben tartott lapon.

- Miért kaptam a szórólapot? Neked nem kell? – kérdeztem mosolyogva. Ő csak megrántotta a vállát.

- Tudod engem anyu soha nem enged oda aláírásért, gondoltam te… vagyis ha nem nagy kérés… Szóval megkérhetlek, hogy oda mész nekem egy autogramért? – kérdezte. Arca egyre pirosabb lett, míg kezei összevissza jártak maga előtt. Attól féltem, hogy eltalál, s véletlenül megüt.

- Nyugalom, oda megyek, ha még nincs tőle semmid – kuncogtam. Egy pillanat alatt megnyugodott, kifújta a levegőjét, s apró kezeit összefonta a mellkasa előtt.

- Köszönöm – suttogta, majd a színpad felé fordult, mert a mikrofon besípolt, s itt kezdődött el az életem. Ennek a kislánynak a jóvoltából.

A koncert nagyszerű volt. A kislány, akit Zoénak hívtak, egész végig a kezemet szorongatta, s velem együtt ugrált. Milliószor megölelt, s megkért, hogy én is csináljam azt, amit ő, mert a szülei unják ezt az egészet, én pedig elég fiatal vagyok még a szórakozáshoz. Elég okos, s elbűvölő volt ahhoz, hogy megtegyek bármit, amit kért. Így tényleg beálltam a sorba egy aláírásért, s próbálkoztam nem rosszul lenni. Bármennyire is jól tettetem otthon, hogy minden rendben, ez egy órás ugrálás után egyre kevésbé ment, rettenetesen melegem volt, fájt a fejem, szédültem, s a hasam is szúrt. Már majdnem kiálltam a sorból, pedig alig voltak már előttem, mikor a hátam mögött álló lány megfogta a vállam.

- Megbocsáss, de jól vagy? Akaratlanul is észrevettem, hogy előre hátra tántorogsz. Segítsek?

- Nem löktelek meg, ugye? Ha mégis bocsánat, nem akartam, csak tudod, egy kislány megkért, hogy álljak sorba neki, én pedig nem vagyok valami jól. Tényleg sajnálom – sóhajtottam. Ő csak megértően bólintott.

- Segíthetek valamiben? Kérsz egy kis vizet, nem rég vettem, még hideg.

Kedves lány volt, olyan, aki bármikor segített ha látta az embereken az elesettségüket, ezt ránézésre megtudtam állapítani róla. Szimpatikusnak tűnt, pont annyira, hogy elfogadjam a segítségét. Amúgy sem sok választási lehetőségem volt.

- Kérem szépen. – mondtam, de felesleges volt, mert abban a pillanatban már a kezemben is volt a víz, mikor elkezdtem a mondatot. – Figyelj, tudom, hogy idegen vagyok meg minden, de mellém állnál? – kérdeztem lehajtott fejjel. Zavarban voltam. Utáltam idegenektől segítséget kérni, viszont aggódtam magam miatt is. De Zoénak is megígértem valamit, amit beszerettem volna tartani.

- Nincs semmi probléma, szívesen. Úgy is unatkoztam már. Na és hogy hívnak? Engem Melanie-nak, viszont maradjunk csak a Melnél.

- Valerie vagyok – mosolyogtam rá halványan. A vízét jól meghúztam, alig maradt benne egy korty. – Bocsi, veszek neked egy újat. – A kezemben az üveggel szórakoztam, mire felnevetett. Megnyugtatott, hogy e miatt ne aggódjak, de ha rosszabbul vagyok, álljak ki nyugodtan a sorból. – Persze, hogy előbb sorra kerülj? – nevettem. Ő is felnevetett, de abban a pillanatban a kezem után nyúlt, én pedig nem értettem miért teszi ezt. A fejem zúgott, a hasam bukfenceket hányt, az oldalam szúrt. De a legrosszabb a gyomrom közepébe nyilalló éles fájdalom volt. A talpam alatt megingott a talaj, a szemem lecsukódott, s csak arra emlékeztem, hogy egy ember sem áll előttem a sorban.

Prológus

Prológus

*Valerie*

"Március 10."

"Ő egy senki volt a számomra, csak egy egy éjszakás kaland. Könnyen kiverhető a fejemből, mégis megrázott, hogy lesz egy gyerekem, akit még csak ismerni sem fogok. Nem baj, leszarom." - Brandon Mead

Könnyes szemmel ültem felhúzott térddel az ágyon. Fejemet ráhajtottam és gondolkoztam. Próbáltam mérlegelni a dolgokat. A helyzet jó és rossz érveit próbáltam össze rakni. De mind hiába mindennek, tanácstalan voltam. Nem tudtam, hogy rossz vagy jó hírnek fogadjam ezt az egészet. Ez a dolog önmagában is csodás, soha se féltem attól, hogy egy nap gyerekem lesz, akkor se ha még nem fejeztem a gimnáziumot. Végzősként nehéz lesz szembe nézni azzal a ténnyel, hogy gyereket várok, de ha már így alakult, megpróbálom szeretni a gyerekemet. Tudom, hogy szeretni fogom. Nálam senki se fogja jobban megbecsülni. Mert már most ő a mindenem. De mit fogok csinálni? Hogyan mondom el Brandonnak, hogy egy buli utáni éjszakából kicsit több lett a kettőnk kapcsolata? Hogy fogom elmondani a szüleimnek, főleg az anyámnak, hogy unokájuk lesz? Hogyan fogok szembe nézni velük? Mi tévő leszek? Félek az emberek reakciójától, mert igen is büszke leszek arra, hogy egy új élet növekszik bennem, de attól még fájdalmat okozhatnak a pletykák és a vélemények. De legjobban anyám véleményétől rettegek. Mit fog gondolni, hogy nem vártam a házasságig a szex-xel? Lehet, hogy rá akar majd venni az abortuszra? De én abba soha se mennék bele, azt hiszem... Mert ő lesz a fiam, vagy lányom. Akit szeretni fogok amíg csak élek.

Halk kopogtatásra figyeltem fel, felemeltem a fejemet és letöröltem arcomról a könnyeket.

- Igen? - kérdeztem rekedt halk hangon.

- Kicsim - lépett be az ajtón anyám, aztán elhallgatott. - Te sírtál? Valerie mi a baj? Történt valami?

- Nem semmi - ráztam meg a fejemet, leült mellém és még mindig aggódva méregetett.

- Olyan sápadtnak tűnsz, biztos minden rendben van? - nézett rám és reménykedett hátha valamit ki tudsz szedni belőlem, de még nem voltam képes elé állni az igazsággal...

- Persze anya, csak fáradt vagyok. Hosszú volt a nap. - Ráztam meg a fejemet.

- Jaj kicsim, nem kell ilyen sokat tanulnod. Szórakozz kicsit, biztos felvesznek az egyetemre és szeptembertől a Columbiára fogsz járni - mosolygott, végig simított az arcomon aztán felállt és ott hagyott.

- Szórakoztam eleget - sóhajtottam és hátra dőltem, kezembe vettem egy párnát és az arcomba nyomtam. Elgondolkoztam, nagyon kis esélyt látok arra, hogy a Columbiára fogok járni, nagyon kis esélyt látok arra, hogy egyáltalán egyetemre fogok e járni. Mert ha ténylegesen meg tartom a babát kötelességeim lesznek. De fogalmam sincs mihez fogok kezdeni. Rettegek, hogy anyámék kiraknak itthonról és az utcára kerülök. Féltem, hogy az életem fenekestül meg fog változni. Én leszek a fekete bárány a családban, ha kiderül minden. Pedig eddig én voltam a kedvenc, aki jól tanul, aki mindig szót fogad és mindent jól csinál. A húgom pedig, aki úgy öltözik mint egy prosti, aki nem biztos, hogy befejezi a gimit, akire nem büszkék a szüleim. De ez meg fog változni, én leszek akit letagadnának és Adrian lesz az a lány akit szeretni fognak. Féltem a változástól, nem akartam. Mindez csak azért, mert egy fiúnak sikerült rábeszélnie arra, hogy lefeküdjek vele. Csak én lehetek akkora szerencsétlen, hogy az első alkalommal mikor lefekszek valakivel rögtön teherbe esek. Nem voltak barátaim akiktől tanácsot kérhettem volna, nem volt senkim aki segíthetett volna. Szerencsétlen vagyok.

Felültem és a telefonomért nyúltam. Egy egyszerű üzenetet írtam Brandonnak, hogy egy óra múlva Disneyland előtt várom, talán azért oda beszéltem meg a találkozott, mert kis koromban sokat jártunk oda a családommal, megnyugvást adhat. Felkeltem és a fürdőszobába indultam, hogy egy kicsit rendbe szedjem a külsőm. Miután sikeresen embert varázsoltam magamból, köszönés nélkül léptem ki az ajtón és ültem be a kocsimba. Rádiót bekapcsoltam és hagytam, hogy a zene belopózzon az agyamba és megnyugtasson. Túlságosan zaklatott voltam és ideges. Izgultam, féltem és fogalmam sem volt róla, hogyan fogom az egészet elmondani Brandonnak. Hogyan mondom el egy olyan srácnak, akinek még soha se volt kapcsolata, hogy gyereke lesz? Ilyen helyzetben az lenne a helyes ha elhallgatnám örökre előle? Hirtelen megszólalt egy kellemes hang és feljebb csavartam a hangerőt. Justin Bieber hangja annyira ellazított, míg énekelt elfelejtettem minden bajomat és örömömet. Nem létezett semmi és senki, csak a hangja és én. Kerestem egy parkolót és elindultam a tömegben. Néztem ahogyan a kisgyerekek fogják a szüleik kezét és csillogó szemekkel nézik a hatalmas parkot. Elmosolyodtam és óvatosan végig simítottam a hasamon, ebben a pillanatban fogadtam meg, hogy ha majd három éves lesz elfogunk jutni erre a helyre. Ahogy közeledtem a bejárat felé, megpillantottam a fiút. Szőke haja szokásosan tökéletesen állt, farmert, lila pólót és egy fekete DC cipőt viselt. Nagy levegőt vettem és elindultam felé. Rám kapta zöld szemeit és egy mosolyt küldött felém. Ellenállhatatlan volt, másnak. Nekem nem, én utáltam őt. Nagyon utáltam, gyűlöltem azért amit tett velem, mert bíztam benne, hogy jó anya leszek, attól még nem biztos, hogy fel vagyok rá készülve.

- V, minek köszönhetem a meghívást? - kérdezte és bele nézett mélyen a szemembe. Beletúrtam hullámos hajamba. Lenéztem a cipőmre, hezitáltam. Megint felnéztem és tudtam, muszáj lesz már elmondanom.

- Emlékszel arra a bulira a múlt hónapban? - kérdeztem.

- Nem felejtem el azt az éjszakát, soha. - kacsintott, felfordult a gyomrom. Fogalmam sem volt, hogyan voltam képes lefeküdni vele.

- Igen, én se - mondtam gorombán. Érdeklődve leste arcomat. - Mert teherbe ejtettél.

- Mi? - nyögte ki és idegesen pásztázta arcomat. Szeme le - s feljárt arcom és a hasam közt. Láttam a zavart az arcán, tisztán látszott.

- Jól hallottad.

- Nem, te nem lehetsz. Nem szedsz tablettát? - kérdezte idegesen és ökölbe szorította a kezeit.

- Te barom, mégis hogyan szedtem volna? Mielőtt berángattál a szobába mondtam, hogy szűz vagyok - nem hittem el, hogy engem hibáztat a történtekért.

- Tudod mit? - vakarta meg a fejét. - Nem akarom, hogy bárkinek is elmond, hogy az én gyerekem. Nem érdekel, hogy megtartod vagy sem. Azt csinálsz vele amit akarsz, egyáltalán nem izgat. Annyit teszek meg, hogy íratok apámmal egy csekket szép nagy összeggel, oda adom neked. De utána felejts el.

- Örömmel elfelejtelek. Remélem tisztában vagy azzal, hogy kettőnk közül nekem változik meg az életem nem neked. Te mindig is apuci kicsi fia maradsz - mosolyogtam rá gúnyosan.

- Hülye kurva - morogta és hátat fordítva nekem indult el. Sóhajtva néztem fel az épületre. Hezitáltam, nem tudtam, hogy bemenjek e. De ha már itt vagyok, illene bemenni vagy nem? Akarom, élvezném. Mosolyogva fogtam meg a hasamat és tudtam, hogy apa nélkül is tökéletesen felnevelem őt.

A bejáratnál beálltam a sorba és vártam, hogy bejuthassak. Egy fiatal srác volt a kasszánál. Rám mosolygott és a kezembe nyomta a karszalagot. Viszonzás képen visszamosolyogtam és elindultam befelé. Hatalmas mosollyal az arcomon lestem minden négyzetcentiméterét a parknak. Most már tudom miért imádja ennyi ember ezt a helyet, köztük én is. Csodálatos, elragadó és fantasztikus volt az egész. Meseországban jártam. Ahol nem voltak gondok, csak nevetés, boldogság és tökéletes élet. Remek menedéket nyújtott számomra Disneyland.