5.

5. fejezet

*Valerie*

"Március 11."

„Találtam egy olyan embert aki mellettem van és nem kell azon gondolkoznom, hogy mit mondjak neki, hogy ne tűnjek bunkónak. Vele önmagam lehettem, régóta először.” - Justin Bieber

Leültem a kanapéra tisztes távolságra tőle és feszengve néztem rá. Új volt nekem ez a helyzet, hiszen sosem voltam az a lány aki könnyen barátkozik. Igazság szerint barátim se nagyon voltak, csak egy két felszínes ismerős akikkel az iskolában beszélgettem. Komoly arccal nézett engem, mintha megakarna fejteni. Azt hiszem egy kérdőjel voltam számára, úgy ahogy ő is nekem. Nem tudtam hogyan álljak hozzá, mert elmondta ő nem kikezdeni akar velem, de mégis úgy éreztem piszkosak a szándékai. Na meg én titkolóztam előtte, hiszen nem akartam közel engedni magamhoz. Nekem olyan ember kellett akire mindenben számíthatok, s ő nem lehet az. Mert nem olyan.

- Mesélsz magadról? - törte meg a köztünk felálló percekig tartó csendet. Lassan bólintottam egyet és összeszedve a gondolataimat kezdtem neki. De tudtam nem leszek hozzá teljesen őszinte.

- Nem vagyok valami nagy szám, így rövid leszek. Sosem voltam különleges vagy éppen népszerű lány a suliban. Mindig az voltam akit kihasználnak és eltaposnak. Nincsenek igazán barátaim, nem vagyok az a barátkozós típus. De az életem mindig is arról szólt, hogy megfeleljek. Megfeleljek otthon a szüleimnek, így én lettem a szófogadó, visszahúzódó lány. Aki minden kérést teljesít. Aki házimunkát végez, időre otthon van. Az iskolában a tanároknak akartam, így lettem stréber. Mindig is kitűnő tanuló voltam, sosem kaptam még négyest. A tanárok elkezdtek tisztelni és szeretni, így az iskolatársaim meg utálni. Mert mindig velem pedáloztak a tanárok. Én voltam a példa, a minta diák. S ez által szépen lassan én lettem az elnyomott, csendes lány. Akit mindig mindenki bánt. De az az igazság, hogy meguntam azt, hogy mindig én vagyok a felnőttek számára a tökéletes, aki mindig mindent helyesen csinál. Időközben elvesztettem önmagam és boldogtalanná váltam. Hiszen nem nagy buli tök egyedül lenni mindennap - motyogtam halkan és én magam is meglepődtem azon mennyire őszinte voltam, a titkomon kívül mindent elmondtam neki. S ez megrémisztett. Levetkőztem Justin előtt, úgy éreztem magam, mintha teljesen meztelenül állnék előtte. Vártam mikor nevet fel és mondja azt, hogy egy lúzer vagyok és hagyjam békén. De nem ezt tette. Ehelyett közelebb ült és átölelt.

- Egyszer tehetnél valamit magadért, hogy lásd milyen az amikor azért cselekszel, mert te úgy érzed azt jónak. Hogy lásd milyen az amikor te uralod az életed - mondta csendesen és éreztem a leheletét a fülemnél, ahogyan suttogott bele. Mintha egy titkot osztana meg velem.

- Egyszer tettem és mindent elrontottam - motyogtam és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Nem kérdezett rá, mert látta rajtam, hogy ez egy fájó pont. Pedig biztos kíváncsi volt, ezért pedig mérhetetlenül hálás voltam.

- Mesélj a volt barátnődről - kértem csendesen és nehezen de kibújtam az öleléséből. Túl intimnek találtam a helyzetet és zavarba ejtett. Hiszen Brandonon kívül még sosem voltam ilyen közel egy fiúhoz sem.

- Nadine utált engem, legszívesebben a pokolra kívánt volna. Az elején megakartam őt szerezni, azt akartam, hogy egy legyen a sok közül. De nehezebbnek tűnt, mint hittem volna és szépen lassan beleszerettem. Nehéz volt a kapcsolatunk, sokat küszködtünk, de ő sosem panaszkodott. Mégis én adtam fel és szakítottam vele - hadarta el, nem zengett ódákat, de én megértettem a lényeget.

- S amikor rád támadtam rá emlékeztettelek - jegyeztem meg, mire halványan elmosolyodott.

- Pontosan. De te más vagy, mint ő. Teljesen más. Te nem utálsz, te félsz. S nem tőlem, valami egészen mástól, amire nem tudok rájönni.

- Talán nem is baj - mondtam és felálltam. - Megmutatod a palotádat?

- Meg - nevetett és kézen fogva körbe vezetett az egész házon, ami hatalmas volt. A mi házunk kétszerese lehetett. Pedig sosem voltam szegény, de ez még nekem is sok volt. Utoljára hagyta a zene szobát. Hangszerekkel volt tele, az egyik sarokban egy füzetet láttam ledobva, közelebb sétáltam hozzá és ahogyan felemeltem rájöttem mi az.

- Szabad? - kérdeztem és a reakcióját lestem. Elgondolkozott a válaszon, de aztán lassan bólintott egyet. Leültem a földre és elkezdtem olvasni a dalszöveg darabokat. Az egyik igazán megtetszett, így bátorkodtam hangosan felolvasni azt miközben végig éreztem magamon az ő tekintetét.

- Kint vagyok a peremen, és a nevemet kiáltom. Akárcsak egy bolond, s majd kiköpöm a tüdőmet. Néha, amikor becsukom a szemem, úgy teszek, mintha jól lennék. De ez sohasem elég. Mert a visszhangom, a visszhangom. Az egyetlen hang, mi visszaválaszol. Az árnyékom, az árnyékom. Az egyetlen barátom - éreztem ahogyan közelebb ült és elvette tőlem a füzetet. Lerakta a földre, aztán mélyen belenézett a szemembe. Ott valami megremegett bennem és megváltozott. Mert áttörtünk egy falat kettőnk között és elindultunk a barátság útján. Hiszen ő nem akkor nyílt meg előttem mikor mesélt az exéről. Hanem akkor mikor elolvastam a dalszöveget. Mert Justin hiába volt körbevéve emberekkel magányos volt akárcsak én. S éppen ugyan úgy egyedül érezte magát, szűksége volt valakire aki fogja a kezét. Szűksége volt rám, nekem pedig ő rá. Ez ilyen egyszerű volt, s nem is kellett túl magyarázni. Nekünk csak kellett egy társ aki nem engedi, hogy a szakadékba zuhanjunk. 

4.

Sziasztok! 

Nagyon örültünk a három megjegyzésnek, bár pontosan nem tudom mikor láttam meg őket a hétvégén, mert nem voltam itthon, így csak most tudtam hozni a folytatást. De ennek ellenére, előbb, mint az adott időpont. Holnapra boldog névnapot kívánunk a Vivieneknek! (:

Vivi&Flóraa

4. fejezet

*Valerie*

„Március 11.”

„Nem tudtam miért bízok meg benne. Talán mert hasonlít a modora Nadine-éra, de nem ez volt a fontos. Hanem, hogy nem küldött el melegebb tájakra, pedig a régi szerelmem, megtette volna. Ő utált. Valerie viszont döntésképtelen velem szemben, s ez érdekelt. Megakartam fejteni.” – Justin Bieber

Tíz perc múlva ott vagyok a házatok előtt, felveszlek. JB

Az üzenet Justintól jött, én pedig épp ekkor léptem ki az orvosi épületből. Még el kellett mennem a gyógyszertárba, pár vitamint kiváltani, de ezen kívül sem lett volna jó Bieber időpontja. Felsóhajtottam, visszaírtam neki, hogy találkozzunk inkább valahol, majd kiváltva a gyógyszereimet betévedtem egy Plázába. Lassan és óvatosan lépkedtem a kirakatok között, nem akartam sehova sem bemenni, egyszerűen csak jól esett sétálgatni, anélkül, hogy valakinek hazudnom kellett volna. Persze vigyáztam, hiszen az orvosom a lelkemre kötötte, hogy ne menjek egyedül nagy tömegbe, mert ha meleg van, rosszul lehetek, s ez nem tesz jót nekem, sem a babának. De muszáj volt kicsit kiszellőztetnem a fejem, mielőtt Bieberrel találkoztam volna. A fiú kedves volt, mégis bunkó és ha ez még nem lett volna elég, több törődést mutatott felém, mint a barátaim mostanában.

A táskámban a telefonom elkezdett pityegni, így tudtam, hogy valaki keres.

Egy pezsgő belefér? Elmegyek érted, csak írd meg hol vagy, s a többit bízd rám.

Az üzenetéből átjött, hogy nem tűr ellentmondást, így beletörődően írtam vissza a helyeslő válaszom. Amint elküldtem jött is a válasz, miszerint kér öt percet és a parkolóban találkozunk. Nem tudtam, hogy érhetett öt perc alatt ide, de tényleg ott volt.

- Jól vagy? – kérdezte, amint kiszállt a kocsiból. Az én oldalamhoz sétált, s megállt előttem, alig tíz centire. – Eléggé zavartnak tűnsz.

Az is voltam. El sem tudta képzelni mennyire. Ott állt előttem, pár centire, éreztem a kellemes parfüm és öblítő illatát, a haja tökéletes összevisszaságban meredezett a fején, míg karjai a derekamra simultak. Egy pillanatra le kellett hunynom a szemeimet, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. Valamiért, vagyis inkább valaki miatt megszédültem. Rettenetes volt ebbe belegondolni. Nem akartam, hogy ezt váltsa ki belőlem.

- Semmi bajom! – csattantam fel idegesen. – Mehetünk? – Kezdtem el fészkelődni a karjai között. Irritált, hogy a kezei rajtam vannak, pedig nem is kedvelem őt. Értette a célzást, így elvette rólam végtagjait, majd kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, s míg én beültem ő megkerülte a kocsit, majd beszállt mellém. – Hova viszel? – kérdeztem érdeklődve. Ő csak rám vigyorgott és az útra szegezte a tekintetét. – Vissza kell hoznod, mert a kocsim itt van.

- Sietsz haza? – kérdezte, mit sem törődve a mondanivalómmal. Felsóhajtottam.

- Anya úgy tudja, hogy könyvtárban vagyok, szóval igen.

- Aludhatnál nálam – kuncogott.

- Jó vicc, még ha össze lennénk bilincselve sem aludnék veled – morogtam.

- Nem azt mondtam, hogy aludj velem – nevetett. – De örülök, hogy megfordult a fejedben.

- Na jó, figyelj Justin. Én nem azért találkoztam most veled, mert annyira de nagyon kedvellek. Egyszerűen csak megígértem. Jól vagyok, az orvos is ezt mondta, szóval vissza is vihetsz, így megspórolunk még pár kellemetlen pillanatot a másiknak.

- Nem tudom mennyire leplek meg, de én kifejezetten bírom, hogy nem kedvelsz. Szeretnék veled barátkozni. Hasonlítasz valakire, akit régen nagyon szerettem.

- Ugye nem fiú volt? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Bármennyire viccnek szántam, azért élveztem a megnyúlt képét, mikor meghallotta a kérdésemet.

- Most csak szórakozol, ugye? - kérdezte mogorván. Felnevettem, egy pillanatra felé nyújtottam a kezemet, hogy hozzáérjek a vállához, bocsánatért, de amint tudatosult bennem, mire készülök, visszahúztam, s az ölembe ejtettem a másik mellé.

- Nálad nem lehet tudni, te vagy a híres Justin Bieber, tudod én nem ismerlek. Elég bunkó voltál tegnap… Kitudja, talán azért mert nem bírod a csajokat.

- Nem vagyok az! Egyszerűen csak irritálsz! – emelte fel a hangját, amint megállt a kocsi egy óriási kapu előtt. Várt, míg kinyílik előtte, majd behajtott az óriási udvarra. Beállt a ház aluljáróban található garázsába, s felém fordult. Várta a válaszom.

- Figyelj nem tudom mi az ami egyforma bennem és a volt csajodban, igazából nem is érdekel nagyon, de az annál jobban, hogy miért hoztál haza. Nem ismerlek két napja, s te már elhozol a házadba! Honnan tudod, hogy nem kürtölök mindent szét a médiának?

- Mert már rég megtehetted volna. Amúgy sem értelek, te sem úgy nézel ki mint aki kedvel engem.

- Miért kerestél, ha irritállak? – kérdeztem gúnyosan. Teljes testemmel felé fordultam. Kíváncsi voltam a válaszára, érdekelt.

- Amint említettem, hasonlítasz valakire a múltamból. Ő is ellenséges volt velem, az elején. De abban nem vagyok biztos, hogy te az vagy, egyszerűen csak kétségeid vannak velem szemben – magyarázta. A hangja magabiztos volt, de az arca elárulta, hogy feleannyira sem érzi magát biztosnak a mondandójában. Elmosolyodtam rajta, majd megrántottam a vállam. Igaza volt, talán szimpatikus volt, de nem akartam közel engedni magamhoz. Persze más okból, mint ő azt valaha is gondolhatná.

- Bemegyünk? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Megforgatta a szemeit, majd bólintott. Érdekes estének néztem elébe, amikor a fiú arcát láttam. Érdekelt mit rejt a múltja, mit rejt az a bizonyos lány, aki hasonlít rám. Ugyanakkor rettegtem, hogy ha most kiszállok tényleg megkedvelem, s a barátom lesz. Nekem egy családra van szükségem, nem barátokra, főleg nem olyanokra, akik bajt hoznak a fejemre. Mégsem bírtam megállni, mikor Justin kinyitotta nekem az ajtót, rászorítva a kezére, szálltam ki a fehér kocsiból. Azt hiszem itt fordult meg az életem, ki tudja merre.