2017. május 19., péntek

25.

Sziasztok!
Nem kérünk bocsánatot, mert már tényleg nem tudunk hogyan. De tudnotok kell, hogy itt vagyunk, itt a fejezet, a következőket már írjuk. Most egyhuzamban meg is írjuk a befejező részeket. Csak annyit szeretnénk kérni, hogy tartsatok ki velünk a végéig, s ha tetszett hagyjatok nyomot magatok után. 

V&F

25. fejezet

*Melanie*

„Július 22.”

„Hálás voltam neki, előtte még a pokolba kívántam, de aztán feláldozta magát az én boldogságomért. S ezt soha nem fogom elfelejteni Melnek. – Justin Bieber”

Kínos csend volt, senki se beszélt csak csendben ette a vacsoráját. A szüleim izgatottak voltak a terhességem miatt, talán ők voltak az egyetlenek, akik örültek neki. Leila, Justin támaszaként volt jelen, de tudtam, hogy nem éppen kedvelte a fiút. A szőke lány teljes egészében Valerie pártját fogta. Justin utált, azt a kicsi szeretetét is elvesztettem, engem hibáztatott mindenért, pedig nem egyedül csináltam ezt a gyereket, hanem vele együtt. Majdhogynem egy hete laktam Justinnál. Ez volt minden vágyam, vele lenni. De nem mertem bevallani senkinek sem, hogy boldogtalan voltam és utáltam a jelenlegi helyzetet. Hiába éltünk együtt úgy viselkedett velem, mint egy idegennel. Alig láttam és észrevettem, hogy rengetegszer nézi a telefonját és néz ki a fejéből. Tisztában voltam vele, hogy V-re gondol, nevetségesnek tartottam, hogy beleszeretett a lányba, aki könnyedén sétált ki az életéből, hogy valaki mással legyen. De Justin még mindig utána epekedett. Utáltam az érzést, hogy legyőzött engem. Utáltam veszíteni, mindig én akartam az első lenni. Mindenben. Óvatosan letettem a villát a kezemből és megköszörültem a torkomat. A társaság minden tagja rám figyelt. Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem beszélni.
- Döntöttem – jelentettem ki egyszerűen. Aztán lassan elmosolyodtam az értetlen tekinteteket látva.
- Mégis miben? – kérdezte apám gyanakvóan.
- Nem fogok itt élni, haza költözök – kezdtem bele, a szüleim, sőt még Leila is közbe akart szólni, csak Justin hallgatott elgondolkozva. Egyenesen a szemébe néztem és úgy folytattam – miután megszültem a gyereket lemondók minden jogomról, ami az anyjaként ér és a teljes felügyeleti jogot Justinra bízom.
- De miért? – találta meg anyám a hangját, csak egy pillanatra néztem rá és láttam, hogy ideges. Megráztam a fejemet és újra Justinra vezettem tekintetemet.
- Az okok csak egy emberre tartoznak, szóval, ha megbocsátotok – álltam fel és intettem a fiúnak, hogy kövessen. 
Nem tudtam megszólalni, remegtem és szédültem. Utáltam magamat, gyűlöltem a tényt, hogy megsajnáltam Justint. Szántam őt, s mivel fontos volt számomra nem akartam őt így látni. Segíteni akartam neki, tisztában voltam azzal, hogy ezzel a tettemmel a saját boldogságomat és magamat ásom el. De tudtam, hogy én még újra tudom mással kezdeni valaki mással, viszont neki csak egy lány létezett a világon. S az a lány nem én voltam.
- Figyelj, gyors leszek, nem akarok nagy érzelmeket, nem az én világom. Tudod Bieber, rohadt nagy szerencséd van, hogy évekig barátok voltunk, mert másért nem tenném ezt meg. Keresd meg V-t és hozd rendbe a dolgokat, én kiszálltam az egyenletből. Nem leszek egy zavaró tényező az életedben – hadartam miközben körbe-körbe sétáltam. Aztán megálltam és mélyen a szemébe néztem. – Remélem, tudod, hogy elvárom, a gyerekünk legyen a legfontosabb neked. Én kiszállok az életéből, de neked mindig mellette kell lenned. Ezt az egyet kérem tőled. Szeresd őt.
- Köszönöm – suttogta, aztán szorosan a karjaiba vont. Viszonoztam az ölelését és elmosolyodtam. Remélem, eltudom majd őt felejteni. – Tényleg köszönöm Mel.
- Tudom – léptem el tőle, aztán egy kacsintás kíséretében otthagytam és szóltam a szüleimnek, hogy haza akarok menni.

***

Magabiztosan sétáltam az étterem végébe, ahol egy régen látott barna hajú lány ült. V, amikor meglátott felállt, én pedig meglepődtem. Nem azon, hogy a hasa jóval nagyobb lett, hanem azon, hogy szeme alatt karikák voltak, s nem volt ott az a jól ismert csillogás. Sápadt volt és talán boldogtalan. Egy pillanatra elszégyelltem magamat, mert ezt én okoztam. De aztán ez a gondolat el is múlt. Mikor oda értem csak lazán biccentettem neki és helyet foglaltam.
- Jó újra látni Valerie – mosolyogtam és levettem az arcomról a napszemüveget.
- Gondolom… - motyogta a lány.
- Komolyan gondoltam, ha hiszed, ha nem, egy rövid ideig tényleg a barátomnak tekintettelek. Csak aztán…
- Veszélyeztettem a helyedet – vágott közbe és kortyolt egyet az előtte lévő vízből.
- Nos, valahogy úgy. De a dolgok megváltoztak – kezdtem bele. Megint közbe akart vágni, de leintettem. – Nem a terhességemre gondoltam. Én nem fogok ráakaszkodni Justinra. Ha hiszed, ha nem, én azt akarom, hogy boldog legyen. Velem pedig nem az, csak veled.
- De én nem lehetek vele. Ez bonyolult. Szeretem őt, ezt mindenki tudja. Nevetségesen átlátszó vagyok. – Rántotta meg a vállát, majd folytatta, mintha egy betanult szöveget mondana el. - Viszont kedvelem Brandont, s akármennyire is fura, vele akarom felnevelni a gyerekünket. Kötelességből talán, de ezt érzem helyesnek. Soha se fogom úgy szeretni, mint Justint. De bízom abban, hogy kötődni fogok hozzá. Ezt akarom, ez az én döntésem. Én tiszteletben tartom azt, hogy külön nevelitek fel a ti gyereketeket, de én nem ezt akarom – a monológ végére könnybe lábadt a lány szeme. Nagyot sóhajtottam és tudtam nehezebb lesz megértetnem vele a dolgokat, mint hittem.
- Mi nem külön neveljük fel. Justin neveli fel a gyereket, egyedül, vagy akivel akarja. De én nem fogok részt venni az életében. Talán később meg fogom bánni, de már döntöttem. Nekem nem kell gyerek, nem állok készen rá. Justin pedig jó apja lesz. S tudom, hogy hülye gondolat volt tőlem, de bíztam benne, hogy te leszel az anyja. Azt akartam Valerie, hogy együtt neveljétek fel, a te gyerekeddel együtt. Tudom, hogy ez önzőség az én részemről, de tudom, hogy nálad jobb anyja nem is lehetne. Nem vagyok egy mintapéldánya az emberiségnek és ezt te is tudod.
- Túl sokat kérsz – sóhajtotta, aztán lehajtotta a fejét. Láttam, hogy gondolkozik. – Tudod, mennyire vele akarok lenni?
- Mi tart vissza? – húztam fel az egyik szemöldökömet.
- Félek – ismerte be kelletlenül. – Félek, hogy egyszer ráébred nem is vagyok olyan tökéletes, mint amilyennek lát. Félek, hogy megun, s talál nálam valaki jobbat. Félek, hogy elszúrom valami hülyeséggel. De a legjobban attól rettegek, hogy nem fog tovább szeretni.
- A félelem része az életnek. Kockázat nélkül nincs boldogság, drága kicsi V – mosollyal az arcomon néztem rá és álltam fel. – Mennem kell, de szorítok nektek, nem hiába voltam itt.

***

Kék ruhában sétálgattam az utcán és a kirakatokban lévő ruhákat néztem, amikor véletlenül neki mentem valakinek. Hagytam, hogy az idegen izmos karjaiban tartson. Aztán felnéztem és egy jóképű fiatal férfit pillantottam meg. Zöld szeme ragyogott a napsütésben, barna haja felzselézve meredt az ég felé. Egyensúlyomat visszanyerve álltam fel és úgy néztem újra végig a titokzatos idegenen. Egyszerű farmer, fehér póló kombinációt viselt. Karján egy színes tetoválás volt látható. Jó képű volt, én pedig túl feltűnően néztem végig rajta, mert amikor újra az arcára vezettem tekintetemet láttam, hogy mosolyog.
- Sajnálom és köszönöm – mosolyogtam rá és dobtam hátra a hajamat.
- Semmiség – vonta meg a vállát. Aztán egy pillanatra elgondolkozott és kinyújtotta a kezét. – Bryan vagyok.
- Melanie – fogadtam el a kinyújtott jobbot és ráztam meg. – Örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is – felelte mosolyogva. Tetszett a mosolya, nekem is jobb kedvem lett tőle. – Meghívatlak egy kávéra, vagy valami másra?
- Egy jeges tea most jól esne – mosolyogtam rá. Akkor tudtam, hogy meg akarom őt szerezni. De nem csak egy éjszakára. Talán ideje lesz túllépnem Justin Bieberen, persze csak a kisbabánk születése után. Remélem.

2016. június 21., kedd

24.

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük a támogatásotokat, sokat jelent számunkra! Reméljük a történet maradék pár fejezete is tetszeni fog mindenkinek! Amint befejeztük a történetet, közzéteszünk egy meglepetést, reméljük azt is lelkesen fogadjátok majd. 
V&F

24. fejezet

*Valerie*

„Július 12.”

„Rettenetes volt nézni, ahogy próbálkoznak új életet élni, egymás nélkül. Valahol mélyen ez elborzasztott.” – Leila King

Az elmúlt két hónapban rengeteg minden történt velem, az újságok Justinnal és a leendő gyerekével voltak tele. Megpróbáltam a médiát kizárni az életemből, mert fájt amiket róla írtak. Nem az fájt a legjobban, hogy gyereke lesz, hogy összeköltözött Melanie-val. Ezekért talán büszke voltam rá, hiszen vállalta a felelősséget tetteiért. De amiket róla össze-vissza írtak, hazugságok voltak. Azt írták, hogy ez egy újabb kísérlet arra, hogy magára vonja a figyelmet, azt írták biztosan megőrült a hírnévtől. De a legnevetségesebb állítás az volt, hogy azért történt ez vele, azért csinálja ezt, hogy bosszút álljon rajtam. Rajtam akivel csak pár hétig látták együtt. Nevetségesnek éreztem, hogy én is belefolytam ebbe az egészbe. Leila szerint Justin teljesen megváltozott, meg sem ismeri, pedig ő látta már a legrosszabb formájában is. A lány pedig a legjobb barátom és legfőbb támaszom lett. Majdnem mindennap velem volt, ő volt az egyetlen ember akinek elmondhattam kétségeimet, félelmeimet és aki előtt nem kellett megjátszanom a szerelmes, boldog kismamát. Mert ezt tettem. Brandon barátnője voltam, minden hétvégén a családjával vacsoráztam, elmentem a kosár meccseire, szurkoltam neki. Az se érdekelt, hogy a volt iskolatársaim bámulnak és mutogatnak. Brandont se érdekelte. A meccsei végén mindig büszkén jött oda hozzám és csókolt meg. Pedig az iskolatársaink és a tanárink is azt gondolják, nem vagyunk normálisak, bolondok és felelőtlenek. S tényleg azok is voltunk, de megpróbáltuk vállalni a tetteinkért a felelősséget. Emlékszem a legtöbb lány kiakadt, hogy Brandon apa lesz és pont tőlem, de amitől a legjobban kikészültek az volt, hogy Brandonnak életében először komoly kapcsolata van. A szőke hajú srác rengeteget változott, odaadó, aranyos és hűséges srác volt. Mindenki azt mondja megváltoztattam. A nagymamája hálás volt nekem. De bűntudatom volt, hiszen a kapcsolatunkban én voltam a rossz zsaru. Mert amikor nem volt velem, Justin képeit néztem, rá gondoltam és sírtam. De amikor velem volt se voltam jobb, hiszen csókjai közben azt képzeltem, hogy Justin birtokolja az ajkaimat, hogy ő ölel magához. Szánalmas voltam, itt volt egy srác, aki velem akart lenni, engem akart, szeretett, azt akarta, hogy egy család legyünk a gyerekünkkel. De én egy másik srácra gondoltam egyfolytában, aki apa lesz. Egy másik nőtől. Bűnös voltam és önző. Úgy éreztem kihasználom az embereket, kihasználtam régen Justint, most pedig Brandon. Leilat rávettem arra, hogy hazudjon a legjobb barátjának. Nem engedtem neki, hogy elmondja még mindig szeretem őt, könyörögtem mondja neki azt, hogy boldog vagyok. De ez hazugság volt, nem voltam boldog, magányos voltam és összezavarodott. Biztonságra vágytam, de tudtam Brand hiába próbálkozik olyan keményen, mellette sosem fogom biztonságba érezni magamat.

A tükörbe néztem magam és én magam is meglepődtem a látványomon. Barna hajam hullámos, lágy loknikba omlott a vállamra, elegáns fehér, ezüst smink volt rajtam. Egy hosszú, tört fehér ruhát viseltem aminek a dekoltázsa alatt egy ezüst gyöngyökkel díszített csík volt. Karomon pedig egy hasonló gyöngyös karkötő villogott. Szépnek gondoltam magam, gyönyörű voltam. Hasam már hatalmas volt, így a ruha csak még jobban kiadta. De szépnek gondoltam magam.
-  Köszönöm – fordultam Leila felé, aki egyedül csinálta a hajamat és a sminkemet is, sőt ő maga vette meg a ruhámat is.
-  Te leszel a legszebb lány a végzős bálodon – mosolygott kedvesen. Odament a táskájához és kivett egy dobozt. A kezembe nyomta én pedig kérdőn néztem rá.
-  Nos tudom, hogy nem vagy mennyasszony, de azt szokták mondani, hogy kell az esküvőre valami új, valami kölcsön és valami kék. A ruhád az új, a karkötőd a kölcsön, ez pedig legyen a kék – mosolygott és kinyitotta a dobozt. Eltátottam a számat, egy gyönyörű nyaklánc volt benne, amin egy apró kék virágos medál volt.
-  De miért? Én nem… - mondtam, meghatódtam.
-  Nem tőlem van – motyogta halkan. – Vedd búcsú ajándéknak. Azt akarja, hogy boldog legyél. Brandonnal, vagy nélküle, de minden jót kíván neked.
-  Szóval tényleg vége? Vegyem úgy, hogy ez a végleges búcsúnk? – kérdeztem zavartan és a kezemben tartott nyakláncot néztem. Nem értettem a cselekedeteit. Tudtam, hogy Leilát állandóan rólam kérdezi és még így is gondoskodik rólam, de nem akart beszélni velem, s találkozni sem.
-  Azt akarja, hogy felejtsd el és kezd új életet. Legyél boldog, büszke anya – mondta és óvatosan rám tette az ékszert. Nagyot sóhajtottam és bólintottam egyet.
-  Lassan le kéne mennünk, szerintem Brandon már rég minket vár – mosolyogtam halványan és felvettem a táskámat, hogy elindulhassak.
-  Várj, hadd készítsek rólad egy képet, biztos látni szeretne – mondta aztán készített egy utolsó képet rólam, Justinnak. Búcsúként.

A zsúfolt terembe ültünk egymást mellett Brandonnal, a kezemet szorította és egy percre se mozdult mellőlem. Már egy órája ott voltunk, de nem tudtam rá venni magam, hogy táncoljak. Brandonnak azt mondtam, hogy a tömeg miatt nem tudok. De hazugság volt, nem akartam. Végig Justin járt a fejembe, pedig az iskola leghelyesebb sráca ült mellettem.
-  Mondtam, hogy menj táncolj a barátaiddal, hiszen ez az utolsó bálod – mondtam mosolyogva. Megrázta a fejét és ivott egyet a pohár puncsából.
-  Ahogy neked is ez az utolsó, vagy veled táncolok vagy senkivel – mondta és egy puha puszit nyomott az arcomra.
-  Nem csak az utolsó, de az első is – motyogtam, aztán hirtelen a színpad felé kaptam a fejemet ahogy megjelent az igazgató. Tudtam, hogy a bálkirálynő és bálkirályt fogják kihirdetni. Brand is a jelöltek között volt. S persze a menő lányok.
-  Úgy is fogsz ma még velem táncolni – motyogta sunyin és ő is a színpad felé nézett. Kérdőn néztem rá, nem értettem. De éreztem, hogy tervez valamit.
-  Tisztelt diákok, tanárok és vendégeink! Mély tisztelettel jelentem be a Hamilton High School idei tanévének végzős bálkirálynőjét és bálkirályát – mondta ünnepélyesen, s kinyitotta az egyik borítékot. – A bálkirály pedig… Brandon Mead!
-  Gratulálok – mosolyogtam és a színpad felé löktem vigyorgó barátomat, aki még egy utolsót rám kacsintott. Megráztam a fejemet és a távolodó alakját néztem. Néztem ahogyan ráteszik a műanyag koronát, a kezébe nyomják a játékjogart.
-  A bálkirálynő pedig, a szavazatok 80 %-ával pedig… Valerie Lee! – ijedten s meglepődve néztem körbe. Aztán találkozott a tekintetem Brandonéval. Aki mosolyogva azt tátogta: Ez az ajándékom! Felnevettem, csak elintézte, hogy táncoljak vele. Kissé ijedt is voltam, de szerintem mélyen legbelül boldog. Ha csak egy kis időre is, de úgy éreztem magam, mint egy átlagos gimnazista lány. Nem egy terhes tinédzser voltam. A színpadon a fejemre tették a koronát és a kezembe adtak egy csokor virágot. Brandon óvatosan megfogta a kezemet és levezetett a színpadról. Ahogy a dal elindult a tömeg szétnyílt és középen teret csináltak nekünk. Szorosan karjaiba vont, s jobbra-balra lépkedtünk a zene ütemére. Az első közös táncunk jutott eszembe, ahol minden elkezdődött közöttünk.
-  Mondtam, hogy táncolni fogsz ma még velem – motyogta a fülembe és egy puszit nyomott a fülem mögé.
-  De hogy és miért? – kérdeztem és egy percre az irigykedő lányokra lestem. De nem akartam velük foglalkozni.
-  Miért? Mert megérdemled, gyönyörű, vicces, kedves lány vagy. Különleges vagy, te vagy a világom lerombolója. Mindent megváltoztattál – suttogta halkan én pedig lélegzet visszafojtva hallgattam. – Szeretlek Valerie.
Ledöbbentem, nem tudtam semmit se mondani, hazudni nem akartam. Ezért csak álszenten lábujjhegyre ereszkedtem és megcsókoltam. Mocskosan és bűntudattal áztatva csókoltam őt.


A bál után valami megváltozott bennem. Máshogy kezdtem nézni Brandonra, ő volt a jó és én a rossz. Elegem volt Justinból. Utálni akartam, elfelejteni. Brandoné akartam lenni, lelkileg és testileg is. Ezért döntöttem. A szobám árnyékában, az ágyamon hevesen csókoltuk egymást. Valami mást éreztem, mint az első alkalommal. Akkor rossznak éreztem magamat, de most. Jónak, éreztem minden tettünket. Lágyan simogatott és csókolt. Én pedig elvesztem. Véglegesen. Hagytam had tegyen, amit akart, s így történt az, hogy lefeküdtem vele. Felejteni akartam, de csak még mocskosabbnak éreztem magamat.

2016. június 15., szerda

23.

23. fejezet

*Justin*

„Május 08.”

„Szerintem ez rossz ötlet. Bárki, bármit mondd, előre látom mi lesz ennek a vége: mind a ketten összetörnek. Ők nem élhetnek egymás nélkül. Valamikor ezt be kell látniuk.”
- Leila King

Elgondolkodva álltam meg Melanie-ék háza előtt. Otthon lakott a családjával, így nem csak vele kellett szembeszállnom, hanem velük is. Akkorra csomó volt a torkomban, hogy alig bírtam nyelni. Nem akartam Mel-t a nyakamba varrni, komolyan olyan dolgokat mondott Valerie-nek… Soha nem gondoltam volna, hogy megutáltathatja velem magát, pedig én tényleg kedveltem, a barátom volt, nem olyan közeli, mint Leila, de bármit megtettem volna érte is. Hülyeség volt pont vele vigasztalódnom, már beláttam. Az utolsó csepp a pohárban a médiával való szövetsége volt, nem tudom miként képzelte, hogy mindenkinek kiadta én csináltam fel. Miért nem lehetett kussban maradni, s velem megbeszélni? Nehéz lett volna? Gondolom igen…
Amire felsétáltam a lépcsőn, már az ajtóban álltak, mind a hárman. Melanie vigyorogva várt, majd a karjaimba vetette magát. Megkövülten álltam, néztem a szüleire, de ők is elmosolyodtak. Aha, szóval örülnek, hogy a drága kislányuk terhes lett tőlem, mellesleg egy ribanc. Hurrá!
- Ő... Jó napot kívánok! – mosolyodtam el kényszeredetten.
- Szia Justin. Gyere csak be, nyugodtan menjetek fel, beszélgessetek. Mi elmegyünk, de örömmel várunk holnap vacsorára, hogy mindent meg tudjunk beszélni. – mosolyogtak ránk. Kirázott tőlük a hideg, pedig kedves emberek voltak. - Sziasztok, gyerekek! – integettek, majd ki is mentek. Felsóhajtottam, közben követtem az emeletre a lányukat.
Még nem tudtam, hogy helyesen cselekszem e. Annyira idegen volt tőlem, hogy Melanie-val képzeljem el a jövőm, meglepetésszerű lesz mindenhol vele lenni…
- Justin annyira örülök, hogy eljöttél! – mosolygott, miközben lehuppant az ágyára. Feszülten álldogáltam előtte. – Ülj le nyugodtan.
Azt tettem amit mondott, majd várakozóan néztem rá, de nem akart megszólalni, így én törtem meg a csendet.
- Figyelj, egyszer fogom elmondani, nem mintha lenne választási lehetőségünk, miután ennyire felelőtlenek voltunk.
- Ez a legjobb dolog, ami történhetett velem, nem gondolom, hogy felelőtlenség lett volna. Mind a ketten élveztük – vigyorgott. – Szó szerint.
- Tudnod kell, hogy én megbántam. Kurvára nem kellett volna megtörténnie, na mindegy. Nagyon szeretni fogom a babát, mert az én gyerekem lesz, nem fontos ki az anyja, akkor is az enyém. Nem ezzel a felelősséggel van bajom.
- Hanem velem – nevetett ki. – Kérlek Justin, ezer éve ismerjük egymást. Tudtam, hogy a gyereket imádni fogod, én pedig nem kellek majd mellé, viszont ezt megelőztem. Szóval muszáj lesz helyesen cselekedned.
- Remélem tudod, hogy nem vagyok az az ember, aki nem is próbálta volna meg veled. Beszéltem tegnap Scooterrel, szerinte jó lenne ha hozzám költöznél, így megelőzhetjük a többi pletykát, kellene pár közös kép, 10-én pedig interjút adunk, hogy mennyire boldogok vagyunk és blablabla… Nevetséges, viszont így a helyes és én nem akarok olyan lenni, mint Brandon. Szóval jó lenne, ha összepakolnál, holnap pedig segítek átpakolni hozzám. Remélem így megfelel…
Annyira iszonyodtam ettől az egésztől. Régen mindegy volt kivel, mikor és hol szexeltem. Most csak V érdekelt, el sem tudtam képzelni, hogy mással legyek, ami vicces, hiszen soha nem voltunk úgy együtt. Valami megcsillant, majd el is halványult, mert elcsesztem.
- Tökéletes, alig várom! Hidd el jó lesz Justin. Velem annyit dughatsz, amennyit akarsz, megadok neked mindent, amire szükséged lehet. Kezdve a gyerekünkkel.
- Tudod, bármennyire is iszonyodom attól, hogy veled legyek, a baba semmiről sem tehet, őt már alig várom, de tisztázzuk, hogy nem kell semmi tőled. Csak viselkedj, maradj csendben és ne keverd a szart.
- Ne beszélj velem így! – kiáltott fel hisztérikusan. Nem igazán érdekelt volna, ha nem épp az én gyerekemmel terhes.
- Úgy beszélek veled, ahogy megérdemled, de nyugodj meg, nem kell idegeskedned. Leila szerint nem kellene ezt csinálnom, úgy is szerethetem a gyerekem, ha nem élek veled. Én megpróbálom ezt nem így felfogni, szóval jó lenne, ha nem csesznéd el. Különben repülsz. Ezt jól jegyezd meg.
- Ne felejtsd el Justin, hogy ez a gyerek az enyém is. Ha oda kerülne a sor, hogy bíró válasszon kettőnk közül én kerülnék ki győztesként. Anyáék támogatnak anyagilag. Itthon tudok vele lenni, 24 órában, míg te koncertezel a világ végén – fenyegetett.
- Ne akard, hogy ide jussunk, mert bármire képes vagyok a gyerekeimért. Ugyanis bárhogy tepersz, bármit mondasz, csinálsz, nekem ő a második babám. Valerie-é az első, mindegy mi történt.
- Nem tekinthetsz olyan csecsemőt a tiednek, akinek van saját apja! Ne legyél nevetséges! Ő viszont a tied, a véredből, szóval jó lenne, ha ezt felfognád végre.
- Nem hiszem, hogy menni fog, szóval élj ezzel a tudattal. Ha nem megy, akkor a szülés után hagyd, hogy én neveljem őt.
- Azt lesheted Justin. Bármit megteszek, hogy együtt maradj velem. 

2016. június 2., csütörtök

22.

22. fejezet

*Valerie*

„Május 07.”
„Utáltam magamat abban a pillanatban. Nekem kellett a hírhozónak lennem. Én láttam hogyan szenved egy ártatlan lány Justin baromsága miatt. Sosem gondoltam azt, hogy meg tudnám szakítani a kapcsolatot Justinnal, de abban a pillanatban inkább Valerie barátja akartam lenni és nem az övé.” – Leila King

Egy gyönyörű és hatalmas szoba közepén álltam. A bútor bolt ma hozta ki a rendelt dolgokat. Meghatódtam a kiságyra tekintve. Brandon nagymamája szeretettel fogadott engem, amit még a saját szüleimtől se kaptam meg. Kaptam egy új ágyat, szekrényt és rengeteg baba holmit. Köztük játékokat és kis ruhákat is. Hasamon már látszott a terhesség nyoma, hiszen lassan öt hónapos terhes leszek.
-  Tetszik kedvesem? – kérdezte a hátam mögül Brandon nagymamája.
-  Igen, nagyon szépen köszönöm Mrs. Mead – fordultam felé könnyes szemekkel. Boldog voltam, hogy valaki itt van nekem a nehéz helyzetben. Pár hónappal ezelőtt nem sejtettem, hogy Brandon és az ő családja fog segíteni. Hiszen meglepő volt, de a fiú ebben a pár napban, ami az első randink után következett állandóan velem volt. Iskola után rögtön átjött, ha pedig nem tudott velem lenni állandóan hívott, vagy üzenetekkel bombázott. Próbált megfelelni, láttam rajta az erőlködést, hogy meg akar változni, fel akar nőni és jó apa akar lenni. Hálás voltam érte.
-  Szólíts csak Nagyinak, hiszen a családom része leszel – mondta aztán lágyan átölelt. Már most a szívembe fogadtam a szeretni való idős hölgyet. A saját nagymamámra emlékeztetett.
-  Életem két legkedvesebb hölgye – jelent meg az ajtóban Brand vigyorogva. – De Nagyi ez az ágy nem túl kicsi? Nagyon össze kell bújnunk ahhoz, hogy elférjünk.
-  Brandon – szóltam rá nevetve. El se hiszem, hogy ezt a nagymamája előtt mondta.
-  Oh, kedvesem itt aztán te nem alszol, maximum a kanapén – legyintette meg óvatosan unokáját és hagyott minket magunkra.
-  Miért nem vagy suliban? – kérdeztem döbbenten, amikor az órára lestem, hiszen még csak alig múlt 11 óra.
-  Szerinted hagytam volna, hogy egyedül pakolj? Segítenem kell – nézett körbe a szobába és megakadt a szeme a kiságyon. Közelebb sétált hozzá és elgondolkodva méregette. – Lassan kezdem felfogni, hogy valóban szülők leszünk.
-  Brandon, kérdezhetek valamit? – suttogtam halkan, féltem a szemébe nézni. Tudtam, hogy muszáj vele őszintén beszélgetnem.
-  Persze – mondta, aztán kézen fogva lehúzott az ágyra. Mély levegőket vettem, mert nem tudtam hogyan kezdjek neki.
-  Miért gondoltad meg hirtelen magadat? Hiszen nem akartál se rólam, se a gyerekről hallani – kérdeztem halkan és inkább a kezemet néztem.
-  Fura igaz? Egy tuskó hirtelen elkezd teperni. Valerie én megőrültem, amikor láttam, hogy Bieber van veled. Mindenhol ott volt ahol te is. Elválaszthatatlanok letettek. Én pedig féltékeny voltam. Utáltam annak a gondolatát is, hogy Bieber neveli fel a gyerekemet. Ezért hetek óta azon kattogtam, hogyan kerüljek kapcsolatba vele. De tudtam, hogy ha csak hívlak valószínűleg fel se veszed nekem. Ezért amikor hívtál meglepődtem, de örültem is. Úgy gondoltam itt a lehetőségem – hadart, ezért oda kellett figyelnem arra, hogy mit mond. Meglepődtem szavain, nem tudom milyen válaszra számítottam, de erre biztos nem. Természetesen nem vártam azt, hogy szerelmet vall. De fájt belegondolni, hogy csak Justin miatt van mellettem. Justin pedig iszonyatosan hiányzott. Szerelmes voltam belé, de biztos voltam abban, hogy Jus sosem érzett úgy irántam. Nadine helyét senki se tudja elfoglalni a szívében. Még én sem. Főleg Melanie nem. Ezért se bántott annyira, hogy lefeküdtek. Bár nem is esett jól, de tisztában voltam vele, hogy Justinnak az a lány semmit nem jelentett.
-  Ez… - motyogtam. – Őszinte volt.
-  Valerie figyelj, nem kell kedvesnek lenned. Tudom, hogy mit érzel iránta. A hülye is rájönne elég csak az arcodra nézni, amikor szóba jön. A múltkor is, amikor elmentem érted és megkértél, hogy csókoljalak meg. Tudom, hogy azért volt, mert ő is látott minket. Ezért se próbálkozom. Az a barom elcsavarta a fejedet – magyarázta. Tényleg ennyire kiismerhető lennék? Minden érzelmem az arcomra van írva? Szánalmas voltam. Itt volt egy srác, aki korántsem volt tökéletes, de velem akart lenni és a gyerekemmel. De közben ez másikért tepertem, aki az exét szerette. Ha nem lennék, ez még anélkülis bonyolult lenne. De ettől csak egy katasztrófa lett minden.
-  Nem fogom tagadni Brandon. Tényleg szeretem őt. De én… Jó anya akarok lenni és jelenleg a kis tökmag a legfontosabb számomra. S te vagy az apja veled akarom felnevelni – suttogtam és óvatosan megöleltem. Szorítottam őt, ahogyan csak tudtam, hátha ettől elfelejtem Justin.
Késő délután mikor Brandon haza ment az ágyon feküdtem és azon agyaltam, hogy milyen is lesz a jövőm Brandonnal. Megszületik a kicsi, mi pedig talán összeköltözünk. Lehetünk együtt boldogok. S talán egyszer bele tudok majd szeretni és elfogom felejteni Justint. A telefonom csöngése hirtelen megijesztett. Ránéztem a képernyőre, amin Leila neve villogott. Meglepődtem nem tudtam mit szeretne.
-  Igen? – szóltam bele halkan.
-  Tudnánk találkozni? – kérdezte sietve, hangokat hallottam a háttérben, lélegzet visszafojtva vártam hátha meghallom az ismerős édes hangot is. De csalódnom kellett. Leila nem vele volt.
-  Persze, gyere hozzám – mondtam aztán lediktáltam a címet és lementem a nappaliba, hogy ott várjam.
Negyed óra múlva csengettek az ajtón. Kinyitottam és ott állt a szőke hajú lány. Arcán aggodalom ült. Úgy éreztem, hogy aggasztja valami. S azt is tudtam, hogy nem ok nélkül keresett meg.
-  Úgy hiányoztál – mondta és szorosan átölelt. Elmosolyodtam és viszonoztam ölelését. Nekem is hiányzott. Leila személyében igaz barátra találtam. – Hogy vagy? A babával minden rendben? Kié ez a ház? Az istenért mindent mesélj el!
-          Lassíts egy kicsit – nevettem fel. – Mindketten jól vagyunk Leila, a ház pedig… Brandon nagymamájánál élek.
-          Ez meglepő, szóval komoly? Tényleg vele neveled fel. De ő… eddig nem is akarta – mondta, éreztem egy kis szemrehányást a hangjában.
-          Ő az apja, ezért joga van hozzá, hogy velünk legyen.
-          Rendben, értem én. Viszont amiről beszélni akartam az elég nehéz… Mert tudom, hogy nem foglalkozol a sztár hírekkel – motyogta halkan, én pedig megijedtem. Tudtam, hogy kiről lesz szó. De féltem mit is akar elmondani nekem. – Melanie terhes. És az apja…
-          Justin – vágtam rá gyorsan. Megszédültem. Úgy éreztem, hogy felfordult velem a világ. Döbbenetembe csak tátogni tudtam. Alig kaptam levegőt és féltem, hogy pánikrohamom lesz. El sem hittem, hogy igaz az, amit hallok. Sorszerű lenne, hogy mind a ketten ilyen fiatalok leszünk szülők? S mind a ketten mástól. Kezdtem úgy érezni, hogy mi nem is egymásnak valók vagyunk.
-          Valerie én… - kezdte halkan, de megszakítottam és könnyezve borultam a nyakába. Eddig bírtam, úgy sírtam, mint egy kis gyerek, akitől elvették a kedvenc játékát. Égetett és mart. Ki akartam tépni a szívemet a helyéről.

2016. május 26., csütörtök

21.

Sziasztok! 
Nem tudjuk ki van még itt, ki nincs, egyszerűen csak szeretnénk megírni a történetet, úgy ahogy az elején gondoltuk, de ennek ellenére mindig jól esik, ha hagytok magatok után egy kis életjelet! 
A történet harminc fejezetből fog állni, van már előre írva pár. Sajnálom, hogy Justin szemszögei ennyire rövidek, de szerintünk szükség van rájuk. Jó olvasást! :)

21. fejezet

*Justin*

„Május 07.”

„Alig vártam, hogy felkeressen és a nyakába ugorhassak. Ez lesz életem legboldogabb napja, hiszen nem rázhat le, akkor a média darabokra szedné. Így leszünk mi egy igazi nagy boldog család.” – Melanie Kelsey

- Én nem ejtettem senkit teherbe – suttogtam, majd újra elismételtem kicsit hangosabban.
- Akkor húzz ki a való világba drága barátom, mert Melanie mindenkinek ezt újságolja, és a sajtó is közölte a kellemes meglepetést! Ne akard, hogy elmondjam Valerie hogy érzi magát, te idióta.
- Miről beszélsz Leila? – kérdeztem kitárva az ajtót előtte. Ő csak halványan elmosolyodott, majd kikerülve engem belépett, s meg sem állt a kanapémig, ott kényelembe helyezte magát, megvárta még mellé ülök, nézett rám még pár másodpercig, fürkészően, majd sóhajtott egyet. – Tudod Justin én nagyon szeretlek téged, el sem tudom képzelni, hogy a híres fejedet ne lássam huzamosabb ideig, de nagyon mérges vagyok rád. Sőt, ez nem is fejezi ki, amit érzek. Nagyot csalódtam benned, nem csak azért, mert bezárkóztál és megbántottad V-t, de ez a Melanie-s ügy kész vicc. Te tényleg lefeküdtél vele? Mert ha igen és én tőle tudtam meg, akkor menten belehalok a szégyenbe helyetted is!
- Leila, én… - kezdtem bele, de félbeszakított.
- Csak költői kérdés volt Bieber, ugyanis tudom, hogy igen, a legszebb az egészben, hogy nem tudtam mit csináljak. Hozzád, vagy Valerie-hez menjek előbb, de gondoltam neki nagyobb szüksége van rám, így őt választottam. Én mondtam el neki, Justin! Én! Nekem kellett közölnöm egy terhes kismamával, hogy a férfi akibe szerelmes, nem csak félredugott, még teherbe is ejtette azt a nőt.
- Hogy van? – kérdeztem suttogva. A torkomon akadt minden magyarázkodás, engem csak az érdekelt mit hisz el V.
- Próbál nem rád gondolni, miközben majd belehal. Reméli te felelősségteljesebb leszel, mint anno Brandon és vállalod a felelősséget a gyermekedért.
- Én… Biztos igaz ez? Mármint nem védekeztünk, ez oké, de nem lehet másé? Vagy egyáltalán terhes?
- Sajnálom, tényleg. Én voltam nála is, csináltattam vele tesztet, ami pozitív lett. Mellesleg jóban voltunk, még ha felszínesen is, tudtommal nem volt mással mostanában. Csak nézett téged, te nem láttad meg, így próbált Valerie-vel jóban lenni, hátha lesz egy alkalma, lett. Szóval igen Justin, esélyes, sőt kizárásos alapon ezer százalék.
Én csak néztem rá nagy szemekkel, nem bírtam megszólalni, sőt, abban sem voltam biztos, hogy pislogni tudtam e. Rosszul voltam, ennél pocsékabbul nem érezhettem volna már magam, ezt ő is észrevette és amikor tudatosult benne, hogy mindent elmondott, ami jelenleg fontos, a nyakamba borult.
- Justin, mit fogsz most tenni? – kérdezte könnyes szemekkel. Annyira aranyos volt, hogy velem együtt aggódott. Ő volt a legjobb barátom, komolyan. Még Ryan sem hiányzott abban a pillanatban, pedig ő a világ legjobb barátja, legalább is fiúban.
- Nem tudom. Beszélni akarok Melanie-val. Megpróbálok vele értelmesen kommunikálnia, ha ez menne, már annak nagyon örülnék. Meglepő, hogy nem állított még be.
- Miattam, közöltem vele, hogy tartsa a száját előtted, ameddig fel nem keresed. Különben kikürtölöm, hogy egy szajha.
- Köszönöm, te vagy a legjobb – mosolyogtam rá. Hálás voltam neki, mindenért.
- Szerintem beszélned kellene anyudékkal.
Bólintottam, mert igaza volt. Bele sem mertem gondolni, hogy Scooter mit gondolhat most rólam, a többiekről nem is beszélve…

Amire végeztem a telefonálással este lett, komolyan annyit magyarázkodtam, hogy a végére alig maradt hangom. Leila ez alatt az idő alatt itt maradt, és kitakarított, ugyanis elmondása szerint rettenetesen büdös, és gusztustalan volt minden.
Amikor rávetettem magam a kanapéra Leila felnevetett. Lehunyt szemmel mosolyodtam el erre a hangra. Szerettem megnevettetni, jó érzés volt, hogy nem mindenkit borítottam ki teljesen.
- Na ki mit mondott? Az feltűnt, hogy mindenkinek szépen elmesélted, hogy véletlen volt, és vállalod a következményeket, meg ilyesmi, de kíváncsivá tettél, Bieber.
- Holnap beszélnem kell Melanie-val, ide kell költöznie, csinálunk pár közös képet, megosztjuk őket, aztán hétfőn adunk egy interjút valamilyen internetes magazinnak.
- Jó ötlet ez? Már nem azért mintha annyira értenék a médiához, Scooter ebben király, szóval ne érts félre, de én nem hiszem, hogy össze kellene költöznöd vele. Úgy is lehetsz jó apuka, ha nem leszel együtt Mellel.
- Én nem akarok olyan lenni, mint Brandon.
- Te soha nem leszel olyan, mint ő.