26.

26. fejezet

*Justin*

„Augusztus 12.”

„Még Brandon is látta, hogy V nem boldog. Egy tuskó volt, de a gyermeke édesanyja igazán érdekelte.” – Leila King

Már egy hónapja egyedül élek, s új házakat nézegetek. Szeretnék tiszta lappal kezdeni, amiben jól érezheti magát a családom. Mindegy, hogy anyuékra, s a tesóimra gondolok e, vagy a barátaimra, munkatársaimra, netán Melanie-val közös gyermekünkre, de legfőképpen V-re és a két babára, az övére, s az enyémre, a mi gyerekeinkre. Csak tervezgetek, ülök itthon, dolgozom, Leila-ból sajtolom ki a V-vel kapcsolatos információkat, ami elég szánalmas. Hiszen Mel elhagyott, rám fogja bízni a gyerekünket, áldását adta Valerie-re, s én mégis csak vagyok, írogatok és ennyi.

- Justin! Most azonnal húzd ide a segged, mert elegem van belőled! – Leila olyan kedves az utóbbi időben velem, hogy nem tudom, milyenek lehetnének az ellenségeim, ha ők is itt lennének.

- Már megint mi van? – morogtam, miközben letrappoltam a nappalimba, ő csak ült a kanapé karfáján, s összefont karokkal nézett rám.

- Lehetnél kedvesebb is, basszus, hiszen minden kis infó érdekel V-ről, nem? – Nézett rám felhúzott szemöldökkel. Megadóan bólintottam, majd leültem mellé.

- Bocs, mondd csak.

- Tudod Justin nem igazán értelek, hiszen Melanie itt hagyott, lesz egy gyereked, amire igazából már rég felkészültél, hiszen V is terhes, mégis: itt ülsz, sajnáltatod magad, miközben a szerelmed éli az életét, nélküled. Mert te nem harcolsz érte. Itt hagyott, na és? Megpróbálta a gyermeke apjával, ahogy te is ezt tetted. Ennyi. Nem várhatod, hogy visszajön, s könyörögni fog. Neki már csak Brandon van, nem hagyhatja ott, főleg, ha nem is olyan rossz a helyzet.

- Mire akarsz kilyukadni, azon felül, amit már egy hónapja sulykolsz belém? – kérdeztem értetlenül. Ezt a szöveget már annyiszor hallottam, hogy nem értettem mi változhatott, amiért újra előadja ezt. Bosszúsan nézett rám, majd felállt, elém sétált és megtámaszkodott a vállaimon. A szemeimbe nézett és megrázta a fejét. Ideges volt, amiért nem fogtam fel, amit mondott.

- Ha most sem figyelsz fel a prédikálásomra, akkor befejeztem Justin. Szeretlek. Szeretem Valerie-t, a keresztlányomat is szeretem, de esküszöm, ha választanom kell, akkor nem jössz ki nyertesen. – Megütközve néztem rá. Keresztlánya? V-nek kislánya lesz? - V terhes, nem fogja ott hagyni Brandont, ha nem tudja, hogy ennyi idő után is szerelmes vagy belé. Kellemesen tölti az idejét, de nem boldog. Te tudod azzá tenni. – Vett egy mély lélegzetet, majd folytatta. – Tenned kell valamit, különben a hátralévő életét azzal fogja tölteni, hogy rajtad elmélkedjen, s a nem létező közös jövőtökön.

- Tudom, de a miként még hiányzik.

- Adj neki koncertet, rabold el, leszarom! Te vagy a kibaszott Justin Bieber! – üvöltötte el magát, a képembe mászva, ami miatt pislogni sem mertem. Kikelt magából, vörös fele majdnem lángra kapott, főleg, mikor az értetlen arcomra nézett. – Oké… V feleségül fog menni Brandonhoz! – suttogta ingerülten, majd eltávolodva tőlem, hadarni kezdett. – Tegnap este hívott fel, hogy elújságolja a dolgot és a segítségemet kérte az esküvő szervezésében. Próbáltam megkérdezni, miért mondott igent, de a válasza rövid volt: nem várhat örökké. Szóval csinálsz valamit, vagy békén hagyod, mert ő próbálkozik új életet teremteni magának és a lányának, amibe nem engedem, hogy belerondíts a későbbiekben. Ezért utoljára megkérdezem: még mindig szerelmes vagy Valerie-be, Nadine-ba, netán Melanie-ba? Mert elegem van. Már nem is tudom, kinek kellene szurkolnom, Jus…

Lesütött szemekkel néztem a lábaimat, de rájöttem, hogy Leila válaszra vár, így felé fordultam, megfogva a derekát magam mellé ültettem, majd elmosolyodtam.

- Én is szeretlek. Te vagy a világon a legjobb barát, köszönöm, hogy segítesz nekem és helyre teszel minket V-vel. Tudnod kell, hogy még mindig szerelmes vagyok belé. Nadine pedig… - sóhajtottam. Ajkaim kinyíltak, majd újra összezárultak. Be kellett csuknom a szemeimet, hogy ne lássa a könnyeket benne. – Nadine örökké a részem marad, nem tudom hátrahagyni, nem is akarom. Szeretem. Persze, hogy szeretem! Egy gyönyörű szerelem, ami bennem és benne él, de lezártuk. A mi történetünk úgy volt tökéletes, ahogy a könyvében elmesélte nekem.

- A könyv… Jaj, Jus… - sóhajtotta. – Mit fogsz tenni?

- Adj nekem egy kis időt, kitalálom! – Álltam fel, majd elkezdtem járkálni, amire Leila csak megforgatta a szemeit.

- Egy nap, s nem több. Ha holnap estig nem csinálsz valamit, vége. Ezt most én fogom kimondani, mind a kettőtök helyett, ha ez kell.

- Rendben van. – Bólintottam, ő is, majd egy puszi kíséretében távozott.

Órák óta a szobámban ültem és Nadine könyvét olvasgattam, miközben a halom papírt szorongattam a kezeim között, amiket V-nek írtam, hetekkel, napokkal ezelőtt. Nem akartam, hogy valaha is elolvassa őket, de Nadine olyan ötletet adott, akaratlanul is, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni, így nagy levegővétel után, letettem a könyvre a lapokat és azokat kezdtem olvasni.

Március tizedikén ismertelek meg, amikor beleájultál a kezeimbe. Mondhatnám, hogy meglepődtem, de inkább az indíték lepett meg, s nem a tett.

A naplómból idézve: „Rohadtul megijedtem, mikor hátrafordultam. Egy lány dőlt felém, s nem úgy nézett ki, hogy miattam ájult volna el. Így nem tehettem mást, utána kaptam, s a karjaimban tartottam. Ez volt a legkülönösebb érzés, mióta Nadine-t szerettem.”

Nadine? Szerelmes voltam belé, ahogy most beléd vagyok. Mégis más a kettő. Nem tudom elmagyarázni, csak gondolj vissza a könyvesboltra, mikor megláttál minket együtt. Boldogok voltunk? Nem, nem lehettünk azok, hiszen darabokra szakadtunk egymás miatt, ő itt volt, én pedig nem. Nem volt elég, mindent a szerelem sem győzhet le. Az én életstílusommal képtelenség volt lépést tartani, de a kedvedért ezzel is próbálok felhagyni. Meg kellett volna próbálnom miatta is, viszont nem tettem, már bánom, megérdemelte volna, hogy küzdjek értünk. Talán megtettem volna… Lehet, hogy ma is neki írnék és nem neked, de jöttél és elvarázsoltál. Nem fogok kliséket a papírra vetni, szóval egyenlőre: szép álmokat.

„Idegesített, de megakartam őt ismerni. Volt benne valami különleges. Talán a titok, amit rejtegetett előlem. Vagy éppen a bájos természete. Nem tudom, de abban biztos voltam, hogy Nadine ellentéte, mégis ő volt a szakítás óta az első lány, aki tényleg felkeltette a figyelmemet. A barátja akartam lenni, nem több és nem kevesebb.” – Ezt egy nappal a megismerkedünk után írtam fel, egy új lapra. Látod? Mély benyomást tettél rám.

„Úgy éreztem, hogy meghalok abban a pillanatban, amikor láttam, hogy megcsókolja őt az a tahó. Hiszen neki adtam a szívemet, s magával is vitte. Nadine után még egy lány törte össze.”

Szeretlek. Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek… Egyszerűen csak szeretlek azért amilyen vagy: kedves, édes, aranyos, cuki, erős, határozott… Micsoda vicc.

Szeretlek, mert ott voltál velem, amikor Nadine-nál maradt egy kis részem, s én összetörtem a könyvesboltból kijőve. Szeretlek, mert elfogadtad, hogy mindig is fontos lesz nekem. Szeretlek, mert támogatsz. Szeretlek, mert boldog pillanatokat okoztál nekem. Szeretlek, mert megpróbáltad Brandonnal, annak ellenére, hogy engem ezzel megbántottál. Szeretlek, mert a gyermeked az első. Szeretlek, mert hiába bántottalak meg, hiába terhes tőlem Mel, te még mindig szerelmes vagy belém. Szeretlek, mert a kislányunkat várod. Szeretnélek, ha elfogadnád az én gyermekemet a tiednek, nem viszonzás képen, hanem mert hozzám tartozik, ahogy ti is. Szeretnélek, ha besétálnál az ajtón. Szeretnélek, ha megbocsátanál nekem. Szeretnélek, mert szeretlek.

*

A borítékba csúsztatva a leveleket mentem le a nappaliba, s ültem le Nadine mellé. Mosolyogva nézett rám, miközben megfogta a kezeimet. Az ismerős érzés megnyugtatott, s be kellett hunynom a szemeimet, hogy tudjam, nem ez a valóság. Nem az ő keze, s nem az ő érintése. V-t szerettem, s ezt neki is tudnia kellett, de ettől egyikünknek sem lett könnyebb a múlt sebeit és érzéseit cipelni.

- Elmagyaráztad, milyen csókolózni azzal, akit az ember szeret. Azt mondtad, megszűnik az ember körül a világ. Nem látunk, nem hallunk, nem lélegzünk, nem gondolkodunk, nem emlékszünk – suttogtam, miközben a könnyes szemeibe néztem. – Igazad volt, akkor is és most is. Szeretlek, de V-t jobban szeretem, ő ott volt, mindig, amikor szükségem volt rá. Ott voltam, amikor neki volt szüksége rám, s ezt nálad soha nem éreztem igazán. Kellek, fontos vagyok a számára. Te önálló és független vagy, még a szerelmünk alatt is az voltál.

- Tudom, Jus, tudom. Igazából belé vagy szerelmes, hozzám csak az emlékek fűznek és az érzés, hogy mi lett volna ha… De ezzel semmi gond, Valerie okos lány, soha nem fogsz ki hülyét – nevetett fel, mire elmosolyodtam.

- Úgy érzem már lezártuk egyszer...mégis itt vagyunk.

- Mert kell a segítségem, amivel semmi gond nincs – nevetett fel, a kínjai az én szívemet is elérték. Justin Bieber ma eléggé egy hisztis, érzelgős marha vagy! De ha ez kell V visszaszerzéséhez, ez van. – Add a levelet, elviszem.

- Köszönöm – sóhajtottam, hiszen, amikor elmagyaráztam neki a helyzetet, s felmentem a levélért, had gondolkozzon az ötletemen, nem voltam benne biztos, hogy segít nekem. Megszorította a kezemet, majd elengedte, s a borítékkal együtt sétált az ajtóhoz.

- Szeretlek – suttogta a szemembe nézve, majd kisétált, hogy megmentse a szerelmi életemet, valaki mással.