2014. április 22., kedd

8.

Sziasztok!
A következő fejezet még a héten várható! Jó olvasást! (: 

Flóraa&Vivi

8. fejezet

*Valerie*


„Április 8.”

„Justin szerencsés volt. Három lány is szerelmes volt belé. Az egyik az exe. A második lány mindent meg fogok tenni azért, hogy megszerezze őt. A harmadik még nem is tudja mit érezz valójában. Már csak az volt a kérdés, hogy Justin kit szeret.” - Leila King

Az elmúlt pár hétben teljesen a feje tetejére állt a világom. Hétköznaponként tanulás helyett Justinal vagy Melanie-val voltam. Hétvégente utcában lakó Andrews ikrekre vigyáztam. Akik a maguk 2 évével tüneményesek voltak. Nem csak jó gyakorlás volt ez, hanem pénzt is kerestem. De nem csak ezek miatt változott meg minden. Az iskolában mindenki rólam és Justinról beszélt. Az újságokban úgy szerepeltem, mint Justin Bieber új barátnője. Anyáék elkönyvelték, hogy lázadok. Mindenki azt hitte, hogy Justin miatt változtam meg. Pedig csak részben. Justin a jobbik felem, a barátom volt. Az autóban ültem és éppen úton voltam Justinhoz, mert be akart mutatni egy barátjának. Izgultam hiszen rengeteget mesélt már Leila-ról, és tudtam, hogy a lány ismeri Nadinet. Sőt tudomásom szerint a két lány jóban van. Leparkoltam a hatalmas ház előtt és félve szálltam ki a kocsiból. Miután becsengettem nyílt az ajtó és Melanie-t pillantottam meg. Meglepődtem hiszen Justin nem szólt, hogy ő is itt lesz. Nem igazán terveztünk hármas programokat. Ha Justin is ott volt Mel mindig ellenségesen viselkedett velem. Viszont ha csak ketten voltunk remek barát volt. Kezdtem úgy érezni, hogy Melanie többet érezz Justin iránt, ha pedig arra gondoltam, hogy ez kölcsönös összeszorult a torkom. Erre gondolni sem akartam.
- Gyere be, Leila már itt van. Viszont Justin nincs itthon, elment kínaiért - mondta és beléptem utána. Tudtam és Mel is tudta, hogy Justin csak azért hozz kínait vacsorára mert az a kedvencem. Ettől pedig zavarba jöttem. A nappaliban ott ült egy gyönyörű szép szőke hajú lány. Mosolyogva fogadott, ez pedig megnyugtatott.
- Örülök, hogy végre megismerhetlek. Leila King - nyújtotta a kezét, én pedig illedelmesen elfogadtam.
- Valerie Lee.
A kanapén ülve beszélhettünk, Leila nagyon kedves volt velem. De éreztem közte és Melanie közt a feszültséget.
- Mindjárt jövök - állt fel Mel és magunkra hagyott.
- Tudod rengeteget mesélt rólad Justin. Fontos vagy számára, csak ezt nem akartam Melanie előtt mondani. Oda van Justinért, csak ő ezt nem viszonozza - nem tudtam miért ossza ezt meg velem. Nem értettem mit akart ezzel. Hiszen én csak a barátja vagyok.
- Honnan tudod, hogy nem viszonozza? - szándékosan nem válaszoltam a mondat első felére.
- Justinak más tetszik - jelentette ki. Fura szúró érzést éreztem a szívemnél. Talán önző voltam, de nem akartam elveszíteni Justint. S tudtam, hogy ha barátnője lesz, rám már nem lesz szüksége.
Nem tudtam Leilanak válaszolni, mert Justin lépett be a nappaliba, Melanie-val a nyomában. Oda sétált hozzánk és egy puszit nyomott az arcomra.
- Hoztam édes-savanyú csirkét és sült tésztát. A kedvenced -   tette le elém a dobozokat, én pedig hálásan mosolyogtam rá.
 A földön ülve ettünk és beszélgettünk. Leila szeretettel mesélt vicces dolgokat Justinról. Irigyeltem, hogy ilyen jóban vannak. Nagyol jól éreztem magam, de Mel egész este nem szólt hozzám. Ez pedig zavart. Tudtam, hogy beszélnem kell vele, hiszen nem akartam elveszíteni a barátságát.
- Holnap lesz Nadine könyvének a dedikálása - mondta Leila. Rögtön Justinra néztem. Láttam rajta, hogy ez fájt neki. Hiszen idő közben kiderült, hogy Nadine róluk írt könyvet. Közelebb csúsztam hozzá és megszorítottam a kezét. Éreztetni akartam, hogy mellette vagyok.
- Eljössz velem? - kérdezte Justin, én pedig nem kaptam levegőt. Mit válaszolhattam volna? Egyszerűen nem tudtam mi lenne a legjobb neki, de szembe kellett néznem Nadine-nal és a múltjukkal, így csak bólintottam, a válaszom igen volt. Muszáj volt elmennem és támogatnom őt.

4 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Nagyon jó lett a rész:-) már nagyon vártam<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Köszönjük, örülünk, hogy tetszett. A késést pedig nézd el nekünk...

      Törlés