22.

22. fejezet

*Valerie*

„Május 07.”

„Utáltam magamat abban a pillanatban. Nekem kellett a hírhozónak lennem. Én láttam hogyan szenved egy ártatlan lány Justin baromsága miatt. Sosem gondoltam azt, hogy meg tudnám szakítani a kapcsolatot Justinnal, de abban a pillanatban inkább Valerie barátja akartam lenni és nem az övé.” – Leila King

Egy gyönyörű és hatalmas szoba közepén álltam. A bútor bolt ma hozta ki a rendelt dolgokat. Meghatódtam a kiságyra tekintve. Brandon nagymamája szeretettel fogadott engem, amit még a saját szüleimtől se kaptam meg. Kaptam egy új ágyat, szekrényt és rengeteg baba holmit. Köztük játékokat és kis ruhákat is. Hasamon már látszott a terhesség nyoma, hiszen lassan öt hónapos terhes leszek.

-  Tetszik kedvesem? – kérdezte a hátam mögül Brandon nagymamája.

-  Igen, nagyon szépen köszönöm Mrs. Mead – fordultam felé könnyes szemekkel. Boldog voltam, hogy valaki itt van nekem a nehéz helyzetben. Pár hónappal ezelőtt nem sejtettem, hogy Brandon és az ő családja fog segíteni. Hiszen meglepő volt, de a fiú ebben a pár napban, ami az első randink után következett állandóan velem volt. Iskola után rögtön átjött, ha pedig nem tudott velem lenni állandóan hívott, vagy üzenetekkel bombázott. Próbált megfelelni, láttam rajta az erőlködést, hogy meg akar változni, fel akar nőni és jó apa akar lenni. Hálás voltam érte.

-  Szólíts csak Nagyinak, hiszen a családom része leszel – mondta aztán lágyan átölelt. Már most a szívembe fogadtam a szeretni való idős hölgyet. A saját nagymamámra emlékeztetett.

-  Életem két legkedvesebb hölgye – jelent meg az ajtóban Brand vigyorogva. – De Nagyi ez az ágy nem túl kicsi? Nagyon össze kell bújnunk ahhoz, hogy elférjünk.

-  Brandon – szóltam rá nevetve. El se hiszem, hogy ezt a nagymamája előtt mondta.

-  Oh, kedvesem itt aztán te nem alszol, maximum a kanapén – legyintette meg óvatosan unokáját és hagyott minket magunkra.

-  Miért nem vagy suliban? – kérdeztem döbbenten, amikor az órára lestem, hiszen még csak alig múlt 11 óra.

-  Szerinted hagytam volna, hogy egyedül pakolj? Segítenem kell – nézett körbe a szobába és megakadt a szeme a kiságyon. Közelebb sétált hozzá és elgondolkodva méregette. – Lassan kezdem felfogni, hogy valóban szülők leszünk.

-  Brandon, kérdezhetek valamit? – suttogtam halkan, féltem a szemébe nézni. Tudtam, hogy muszáj vele őszintén beszélgetnem.

-  Persze – mondta, aztán kézen fogva lehúzott az ágyra. Mély levegőket vettem, mert nem tudtam hogyan kezdjek neki.

-  Miért gondoltad meg hirtelen magadat? Hiszen nem akartál se rólam, se a gyerekről hallani – kérdeztem halkan és inkább a kezemet néztem.

-  Fura igaz? Egy tuskó hirtelen elkezd teperni. Valerie én megőrültem, amikor láttam, hogy Bieber van veled. Mindenhol ott volt ahol te is. Elválaszthatatlanok letettek. Én pedig féltékeny voltam. Utáltam annak a gondolatát is, hogy Bieber neveli fel a gyerekemet. Ezért hetek óta azon kattogtam, hogyan kerüljek kapcsolatba vele. De tudtam, hogy ha csak hívlak valószínűleg fel se veszed nekem. Ezért amikor hívtál meglepődtem, de örültem is. Úgy gondoltam itt a lehetőségem – hadart, ezért oda kellett figyelnem arra, hogy mit mond. Meglepődtem szavain, nem tudom milyen válaszra számítottam, de erre biztos nem. Természetesen nem vártam azt, hogy szerelmet vall. De fájt belegondolni, hogy csak Justin miatt van mellettem. Justin pedig iszonyatosan hiányzott. Szerelmes voltam belé, de biztos voltam abban, hogy Jus sosem érzett úgy irántam. Nadine helyét senki se tudja elfoglalni a szívében. Még én sem. Főleg Melanie nem. Ezért se bántott annyira, hogy lefeküdtek. Bár nem is esett jól, de tisztában voltam vele, hogy Justinnak az a lány semmit nem jelentett.

-  Ez… - motyogtam. – Őszinte volt.

-  Valerie figyelj, nem kell kedvesnek lenned. Tudom, hogy mit érzel iránta. A hülye is rájönne elég csak az arcodra nézni, amikor szóba jön. A múltkor is, amikor elmentem érted és megkértél, hogy csókoljalak meg. Tudom, hogy azért volt, mert ő is látott minket. Ezért se próbálkozom. Az a barom elcsavarta a fejedet – magyarázta. Tényleg ennyire kiismerhető lennék? Minden érzelmem az arcomra van írva? Szánalmas voltam. Itt volt egy srác, aki korántsem volt tökéletes, de velem akart lenni és a gyerekemmel. De közben ez másikért tepertem, aki az exét szerette. Ha nem lennék, ez még anélkülis bonyolult lenne. De ettől csak egy katasztrófa lett minden.

-  Nem fogom tagadni Brandon. Tényleg szeretem őt. De én… Jó anya akarok lenni és jelenleg a kis tökmag a legfontosabb számomra. S te vagy az apja veled akarom felnevelni – suttogtam és óvatosan megöleltem. Szorítottam őt, ahogyan csak tudtam, hátha ettől elfelejtem Justin.

Késő délután mikor Brandon haza ment az ágyon feküdtem és azon agyaltam, hogy milyen is lesz a jövőm Brandonnal. Megszületik a kicsi, mi pedig talán összeköltözünk. Lehetünk együtt boldogok. S talán egyszer bele tudok majd szeretni és elfogom felejteni Justint. A telefonom csöngése hirtelen megijesztett. Ránéztem a képernyőre, amin Leila neve villogott. Meglepődtem nem tudtam mit szeretne.

-  Igen? – szóltam bele halkan.

-  Tudnánk találkozni? – kérdezte sietve, hangokat hallottam a háttérben, lélegzet visszafojtva vártam hátha meghallom az ismerős édes hangot is. De csalódnom kellett. Leila nem vele volt.

-  Persze, gyere hozzám – mondtam aztán lediktáltam a címet és lementem a nappaliba, hogy ott várjam.

Negyed óra múlva csengettek az ajtón. Kinyitottam és ott állt a szőke hajú lány. Arcán aggodalom ült. Úgy éreztem, hogy aggasztja valami. S azt is tudtam, hogy nem ok nélkül keresett meg.

-  Úgy hiányoztál – mondta és szorosan átölelt. Elmosolyodtam és viszonoztam ölelését. Nekem is hiányzott. Leila személyében igaz barátra találtam. – Hogy vagy? A babával minden rendben? Kié ez a ház? Az istenért mindent mesélj el!

-          Lassíts egy kicsit – nevettem fel. – Mindketten jól vagyunk Leila, a ház pedig… Brandon nagymamájánál élek.

-          Ez meglepő, szóval komoly? Tényleg vele neveled fel. De ő… eddig nem is akarta – mondta, éreztem egy kis szemrehányást a hangjában.

-          Ő az apja, ezért joga van hozzá, hogy velünk legyen.

-          Rendben, értem én. Viszont amiről beszélni akartam az elég nehéz… Mert tudom, hogy nem foglalkozol a sztár hírekkel – motyogta halkan, én pedig megijedtem. Tudtam, hogy kiről lesz szó. De féltem mit is akar elmondani nekem. – Melanie terhes. És az apja…

-          Justin – vágtam rá gyorsan. Megszédültem. Úgy éreztem, hogy felfordult velem a világ. Döbbenetembe csak tátogni tudtam. Alig kaptam levegőt és féltem, hogy pánikrohamom lesz. El sem hittem, hogy igaz az, amit hallok. Sorszerű lenne, hogy mind a ketten ilyen fiatalok leszünk szülők? S mind a ketten mástól. Kezdtem úgy érezni, hogy mi nem is egymásnak valók vagyunk.

-          Valerie én… - kezdte halkan, de megszakítottam és könnyezve borultam a nyakába. Eddig bírtam, úgy sírtam, mint egy kis gyerek, akitől elvették a kedvenc játékát. Égetett és mart. Ki akartam tépni a szívemet a helyéről.