21.

Sziasztok! 

Nem tudjuk ki van még itt, ki nincs, egyszerűen csak szeretnénk megírni a történetet, úgy ahogy az elején gondoltuk, de ennek ellenére mindig jól esik, ha hagytok magatok után egy kis életjelet! 

A történet harminc fejezetből fog állni, van már előre írva pár. Sajnálom, hogy Justin szemszögei ennyire rövidek, de szerintünk szükség van rájuk. Jó olvasást! :)

21. fejezet

*Justin*

„Május 07.”

„Alig vártam, hogy felkeressen és a nyakába ugorhassak. Ez lesz életem legboldogabb napja, hiszen nem rázhat le, akkor a média darabokra szedné. Így leszünk mi egy igazi nagy boldog család.” – Melanie Kelsey

- Én nem ejtettem senkit teherbe – suttogtam, majd újra elismételtem kicsit hangosabban.

- Akkor húzz ki a való világba drága barátom, mert Melanie mindenkinek ezt újságolja, és a sajtó is közölte a kellemes meglepetést! Ne akard, hogy elmondjam Valerie hogy érzi magát, te idióta.

- Miről beszélsz Leila? – kérdeztem kitárva az ajtót előtte. Ő csak halványan elmosolyodott, majd kikerülve engem belépett, s meg sem állt a kanapémig, ott kényelembe helyezte magát, megvárta még mellé ülök, nézett rám még pár másodpercig, fürkészően, majd sóhajtott egyet. – Tudod Justin én nagyon szeretlek téged, el sem tudom képzelni, hogy a híres fejedet ne lássam huzamosabb ideig, de nagyon mérges vagyok rád. Sőt, ez nem is fejezi ki, amit érzek. Nagyot csalódtam benned, nem csak azért, mert bezárkóztál és megbántottad V-t, de ez a Melanie-s ügy kész vicc. Te tényleg lefeküdtél vele? Mert ha igen és én tőle tudtam meg, akkor menten belehalok a szégyenbe helyetted is!

- Leila, én… - kezdtem bele, de félbeszakított.

- Csak költői kérdés volt Bieber, ugyanis tudom, hogy igen, a legszebb az egészben, hogy nem tudtam mit csináljak. Hozzád, vagy Valerie-hez menjek előbb, de gondoltam neki nagyobb szüksége van rám, így őt választottam. Én mondtam el neki, Justin! Én! Nekem kellett közölnöm egy terhes kismamával, hogy a férfi akibe szerelmes, nem csak félredugott, még teherbe is ejtette azt a nőt.

- Hogy van? – kérdeztem suttogva. A torkomon akadt minden magyarázkodás, engem csak az érdekelt mit hisz el V.

- Próbál nem rád gondolni, miközben majd belehal. Reméli te felelősségteljesebb leszel, mint anno Brandon és vállalod a felelősséget a gyermekedért.

- Én… Biztos igaz ez? Mármint nem védekeztünk, ez oké, de nem lehet másé? Vagy egyáltalán terhes?

- Sajnálom, tényleg. Én voltam nála is, csináltattam vele tesztet, ami pozitív lett. Mellesleg jóban voltunk, még ha felszínesen is, tudtommal nem volt mással mostanában. Csak nézett téged, te nem láttad meg, így próbált Valerie-vel jóban lenni, hátha lesz egy alkalma, lett. Szóval igen Justin, esélyes, sőt kizárásos alapon ezer százalék.

Én csak néztem rá nagy szemekkel, nem bírtam megszólalni, sőt, abban sem voltam biztos, hogy pislogni tudtam e. Rosszul voltam, ennél pocsékabbul nem érezhettem volna már magam, ezt ő is észrevette és amikor tudatosult benne, hogy mindent elmondott, ami jelenleg fontos, a nyakamba borult.

- Justin, mit fogsz most tenni? – kérdezte könnyes szemekkel. Annyira aranyos volt, hogy velem együtt aggódott. Ő volt a legjobb barátom, komolyan. Még Ryan sem hiányzott abban a pillanatban, pedig ő a világ legjobb barátja, legalább is fiúban.

- Nem tudom. Beszélni akarok Melanie-val. Megpróbálok vele értelmesen kommunikálnia, ha ez menne, már annak nagyon örülnék. Meglepő, hogy nem állított még be.

- Miattam, közöltem vele, hogy tartsa a száját előtted, ameddig fel nem keresed. Különben kikürtölöm, hogy egy szajha.

- Köszönöm, te vagy a legjobb – mosolyogtam rá. Hálás voltam neki, mindenért.

- Szerintem beszélned kellene anyudékkal.

Bólintottam, mert igaza volt. Bele sem mertem gondolni, hogy Scooter mit gondolhat most rólam, a többiekről nem is beszélve…

Amire végeztem a telefonálással este lett, komolyan annyit magyarázkodtam, hogy a végére alig maradt hangom. Leila ez alatt az idő alatt itt maradt, és kitakarított, ugyanis elmondása szerint rettenetesen büdös, és gusztustalan volt minden.

Amikor rávetettem magam a kanapéra Leila felnevetett. Lehunyt szemmel mosolyodtam el erre a hangra. Szerettem megnevettetni, jó érzés volt, hogy nem mindenkit borítottam ki teljesen.

- Na ki mit mondott? Az feltűnt, hogy mindenkinek szépen elmesélted, hogy véletlen volt, és vállalod a következményeket, meg ilyesmi, de kíváncsivá tettél, Bieber.

- Holnap beszélnem kell Melanie-val, ide kell költöznie, csinálunk pár közös képet, megosztjuk őket, aztán hétfőn adunk egy interjút valamilyen internetes magazinnak.

- Jó ötlet ez? Már nem azért mintha annyira értenék a médiához, Scooter ebben király, szóval ne érts félre, de én nem hiszem, hogy össze kellene költöznöd vele. Úgy is lehetsz jó apuka, ha nem leszel együtt Mellel.

- Én nem akarok olyan lenni, mint Brandon.

- Te soha nem leszel olyan, mint ő.

20.

20. fejezet

*Justin*

„Április 30. – Május 07.”

„Apuka lesz. Ez a mondat valahol mélyen összetört bennem valamit, talán a szívemet.”

– Valerie Lee

Hogy tehettem ezt? Hogy lehettem ekkora tuskó? Azt még meg tudta volna emészteni, ha Nadine emlegetem álmomban, de hogy itt találta Melanie-t, azt már biztos, hogy nem. Nem is értem magam, hisz fájdalmat okoztam neki és magamnak is. Az egész kurva élet rettenetesen fájt. Én szerettem ezt a lányt, s nem érdekelt Nadine, vagy Mel, csak ő. Viszont ezt elcsesztem. Nem is tudom magamnak megmondani mennyire.

Tehetetlen dühömben a hajamat markolásztam, s csak néztem magam elé. Szörnyen éreztem magam, s amit Melanie nyújtott, az nem vigasz volt, hanem egy csepp öröm, mégis szégyelltem magam érte. A barátom volt, és ezzel bebizonyítottam V előtt, hogy nem számít semmi, még a barátság sem szent számomra.

Nem tudtam megvárni, míg az egyikük lejön az emeletről, így felmentem utánuk. Féltem, hogy veszekedésbe torkollik a kettejük közötti barátság is. Jól tippeltem, egymással szemben álltak, nem vettek észre, így csendben hallgattam mit mondanak, de V monológjának a végére értem csak fel.

- …Hanem azért megyek el, mert a gyerekem apja mellett akarok lenni. Egy családot akarok, hírességek nélkül akarom élni az életemet.

- Mit mondtál nekem? – kérdezte vészjóslóan Mel, felemelte a karját, hogy megüsse V-t, de gyorsan elkaptam a karját. Valerie felnézett rám, én pedig csendben vártam. Nem tudtam mit kezdhetnék ezzel a lánnyal. Fogalmam sem volt mivel sérthette meg Melanie-t, viszont nagyon is sikerült neki. Ennyire mérgesnek még soha nem láttam.

- Itt van a csávód – vetettem oda Valerie-nek és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment is, közben Mel is lelépett. Nem is figyeltem másra, csak a szobában maradt lányra, de annyira eltökéltnek tűnt, s amikor rám nézett szikrázott a szeme. Megrettentem, hogy itt hagy egyedül. Mégis végignéztem, ahogy kihúzza a bőröndöket, fel akartam ajánlani a segítségem, de tudtam, előbb halna meg, minthogy elfogadja.

Megálltam az ablakban, s csak néztem, ahogy az a seggfej mosolyogva segített neki, miközben még simogatta is! Nem tudtam mit képzel magáról, de ha azt hitte, hogy jobb nálam, akkor nagyon is tévedett. Én voltam, aki a terhes barátnőjét hazavitte Disneyland-ből, mert ő otthagyta, én voltam az, aki törődött vele, befogadta, s féltette, aki felajánlotta, hogy segít felnevelni a gyereket, csak mert belezúgtam az édesanyjába. Én és nem ő!

Idegesen bámultam őket, mígnem azon kaptam magam, hogy rohanok a bejárati ajtóhoz. Az a szemét barom megcsókolta! Az én házam előtt csókolózott. Ez olyan kép volt, amit nem tudtam kiverni a fejemből…

A magam iránt érzett szánalom felülírt engem. Mindenki keresett, a menedzserem, édesanyám, a barátaim, de senkivel sem akartam beszélni, így elszigetelődtem. Senki sem érdekelt, csak V, ő viszont Brandon nyavalyás hülyeségeit hallgatja, miközben rám gondol. Ezt tudtam, láttam rajta, hogy fáj neki, amit tettem, akaratlanul is. Így reménykedéssel töltöttem a napjaimat, néha zenéltem is, vagy csak feküdtem és olvastam, ezzel csak azt érve el, hogy még nyomorultabbul érezhessem magam.

- Justin azonnal nyisd ki ezt a kurva ajtót, különben kiszedetem a zárat! – dörömbölt Leila az ajtón. Azt sem értettem hogyan jutott be a birtokra, de rá kellett jönnöm, hogy ez a lány mindig mindent tud rólam, így a jelszóval védett kapu nem okozhatott neki akadályt. Fejemet rázva nevettem fel akaratosságán. Hihetetlen volt. Nem elég, hogy éjjel nappal csörgött a telefonom, még meg is jelent a küszöbömön. – Hallod! Nyisd ki! Elegem van! Justin! – kiabált. Belül jólesett a törődése, de nem akartam vele beszélni. – Bieber, utoljára mondom! Ha nem nyitod ki, nem kell attól félned, hogy bárkit még egyszer teherbe ejtesz!

Ebben a pillanatban, erre a mondatra megdermedtem. Elindultam kinyitni az ajtót, tudnom kellett mi történt a saját életemben, míg én távol voltam. Mert bármilyen nevetséges nekem nem szükséges ott lennem, ahhoz, hogy az életem pörögjön tovább.

- Én nem ejtettem senkit teherbe – suttogtam, majd újra elismételtem kicsit hangosabban.

- Akkor húzz ki a való világba drága barátom, mert Melanie mindenkinek ezt újságolja, és a sajtó is közölte a kellemes meglepetést! Ne akard, hogy elmondjam Valerie hogy érzi magát, te idióta.

19.

Sziasztok!

Nincs mentségünk, tényleg. De megírjuk, befejezzük a történetet. Reméljük valaki még olvassa! A következő fejezetek megvannak. Szóval jó olvasást hozzá! :)

19. fejezet

*Valerie*

„Április 30.”

„Úgy éreztem, hogy meghalok abban a pillanatban, amikor láttam, hogy megcsókolja őt az a tahó. Hiszen neki adtam a szívemet, s magával is vitte. Nadine után még egy lány törte össze.” –Justin Bieber

Bementem a vendégszobába és elkezdtem összepakolni a cuccaimat. Remegtem az idegtől, legszívesebben sírni támadt volna kedvem. A tudat az, hogy Justinnak csak ennyit jelentettem égetett és mart. El se hittem, hogy ilyen egyszerűen Mel karjaiba kereste a megnyugvást. A kezembe fogtam Nadine könyvét és elgondolkozva néztem. Kevés idő alatt annyi minden változott meg, megint felfordult az életem. Visszatettem az éjjeli szekrényre a könyvet. Elővettem a telefonomat és küldtem egy üzenetet Brandonnak, hogy jöjjön értem. Vele akartam tölteni a napom többi részét. Elfelejtve minden mást. Főleg Justin csókjait, mosolyát és minden kedves emlékemet akartam kitörölni az emlékezetemből.

Az utolsó ruhadarabot hajtottam össze amikor Mel besétált a szobámba és könyörtelenül rám nézett.

-  Én figyelmeztettelek, hogy a megbántod velem lesz gondot. Én nem tudtam eddig a titkodról, bár ha jobban bele gondolok, azt hiszem Justin sajnált téged, mert kölyköd lesz – nézett rám gonoszan. El sem hittem, hogy ezt a lányt a barátomnak tartottam. Ijesztőnek tartottam és legszívesebben elrohantam volna – Miután elmész innen mindenkinek jobb lesz. Justinnak és nekem is. Bár téged egy kicsit sajnállak, hiszen mihez fogsz most kezdeni? Egyedül maradtál kicsi, drága, naiv Valerie.

-  Te vagy a naiv – néztem kihívóan a szemeibe. – Azt hiszed Justin többet akar majd tőled? Eddig se akart téged, szerinted majd pont ez után fog téged választani? Hagyj, mondjak el neked valamit. Én elmegyek, nem fogom többet felkeresni Justint, de nem azért, mert ő akarja ezt vagy, mert neked jobb így. Hanem azért megyek el, mert a gyerekem apja mellett akarok lenni. Egy családot akarok, hírességek nélkül akarom élni az életemet.

-  Mit mondtál nekem? – kérdezte vész jóslóan, felemelte a karját, hogy megüssön, de egy kéz megakadályozta ebben. Felnéztem Justinra aki csendbe nézett rám, egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Annyira, szánalomra méltó volt. A fájdalom a szemeiben, nekem is fájdalmat okozott.

-  Itt van a csávód – vetette oda nekem és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment. Minden szó nélkül léptem ki a szobából, utána a két bőröndöt magam után húzva hagytam el Justin Bieber otthonát. Brandon mosolyogva lépett ki az autóból és vette el tőlem a csomagokat. Berakta őket a csomagtartóba és óvatosan megsimogatta a fejemet. Éreztem egy égető tekintetet magamon. Hátra fordultam és megpillantottam az ablakban álló Justint. Felidegesített, olyan birtoklónak tűnt, mintha senki se szerethetne engem rajta kívül.

-  Csókolj meg – mondtam Brandonnak, aki először meglepődött aztán elvigyorodott. Teljesítette a kérésemet és egy hosszú, szenvedélyes csók részese lehettem.

Brandon először elvitt a nagymamájához ahol ki tudtam pakolni utána közölte, hogy elmegyünk az első randinkra. Izgultam és ideges is voltam egyben, de egyáltalán nem vártam lelkesen. Talán egy kissé képmutatónak tűnhettem, de én tényleg egy család akartam lenni vele. De nem tudtam kiverni fejemből a bánatos barna szemeket. Szorongtam az érzéseimtől.

-  Ez hülyén fog hangzani, de ez lesz életem első randija – vallotta be Brand, én pedig elmosolyodtam. Ilyenkor annyira más embernek tűnt, talán kissé ártatlannak is.

-  Nekem is, szóval ne félj. Ezen a terepen mindketten tapasztalatlanok vagyunk – mondtam, miközben ránéztem. Szexi volt vezetés közben, nekem pedig melegem lett. Biztosan a hormonok miatt vagyok ilyen. Megállt a piroson és egyik kezével megfogta az enyémet. Filmekbe rengetegszer lehetett azt látni, hogy a szerelmes párok még az autóban se engedik el egymás kezét. Tényleg furán éreztem magam. Jól esett érintése és a törődése, de nem tudta felejtetni velem az elmúlt pár hónapot ahol helyette Justin volt velem. Utáltam, hogy nem tudom kiverni a fejemből.

A tengerparton sétáltunk egymás mellett, kínos volt a hangulat. Egyikünk se tudta mi tévő legyen, hogy mi lenne a helyes. Brandon hirtelen megfogta a kezemet és úgy mentünk tovább. Arcárról letörhetetlen volt a mosoly, én pedig éreztem, hogy vörösödöm.

-  Eszünk egy fagyit? – kérdeztem és szememmel egy bódét kezdtem keresni.

-  Persze, gyere – húzott maga után és a kínálatot kezdte nézni. – Mit kérsz?

-  Egy gombóc málnát és egy csokit – soroltam és közben megakadtam egy ízesítésen. Tudtam, hogy kinek a kedvenc fagyija a rágógumis. – Egy rágógumi ízesítésűt is kérek.

-  Én egy citrom, eper, vaníliát kérek – sorolta a rendelését. Miután megkaptuk a hideg finomságot leültünk egy közeli padra, ami pont a tengerre nézett. Romantikus volt, én pedig boldog voltam vele, de akkor is arra tudtam gondolni, hogy Justin lefeküdt Mellel. – Remélem lányunk lesz.

-  Tessék? Miért? – kérdeztem halkan ő pedig elmosolyodott.

-  Legyen olyan szép, ártatlan, kedves, mint te. Örökölje a mosolyát tőled és ne legyen olyan féreg mint én – mondta halkan és óvatosan átkarolta a vállamat.

-  Nem vagy rossz ember Brandon. Na, jó csak egy kicsit. De majd én megjavítalak – nevettem halkan, nem akartam komoly témákról beszélgetni, mert csak félig voltam ott lélekben.

Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy mennyivel lenne más a gyerekem élete ha Justinnal nevelném fel, amikor valami hideget éreztem meg az arcomon. Meglepődve néztem rá Brandonra, aki egyszerűen rám kent egy kis fagyit. Felnevettem és belemártottam az ujjamat a barna csokiba és egy szívet rajzoltam Brand arcára. De ő még egy adat fagyit juttatott az arcomra. Ezt addig folytattuk, amíg nem lettünk tiszta ragacsosak.

-  Itt még tiszta vagy – jegyezte meg és az ajkaimra kent a fagyijából. Hitetlenkedve néztem rá, már éppen le akartam nyalni ajkaimról, amikor oda hajolt hozzám és egy rövid, de annál édesebb csókot lehelt ajkaimra.

18.

18. fejezet

*Valerie*

„Április 30.”

„Megszereztem amit akartam. Örömmel vigyorogtam Valerie képébe… Méghozzá meztelenül, vagyis majdnem.” – Melanie Kelsey

Reggel tényleg Brandon ágyában keltem, ahogyan azt előre megmondta, de ő a földön aludt mellettem. Éjszaka sokáig beszélgettünk és megismertem egy olyan arcát, ami ritka és nem sokaknak mutatja meg. Megismertem az igazi Brandont, komoly dolgokról beszélgettünk. Két felnőtt beszélgetett a jövőről.

Lehunytam a szememet és visszaemlékeztem a tegnapi beszélgetésre.

-          Azt hiszem meg kéne próbálnunk együtt – mondta halkan.

-          Mit? – kérdeztem és a takaró szélével játszottam.

-          A gyereknevelést, de előtte talán elmehetnénk egy igazi hivatalos randira – mondta én pedig sápadtan és döbbenten néztem rá.

-          Komolyan gondolod? – kérdeztem suttogva, Brandon sokszor tényleg egy féreg volt, de nem felejthettem el, hogy ő a gyerekem apja. Lehet, hogy az ő kék szemeit örökli, az ő szőke haját, az ő édes mosolyát. Felsóhajtottam.

-          Komolyan Valerie – motyogta aztán felült mellém az ágyra és komolyan nézett rám. – Randizunk, nézünk buta romantikus filmeket, együnk közös pizzát és igyunk egy pohárból. Sétáljunk kézen fogva meg minden ilyen nyálas cuccot csináljunk. Ismerjük meg egymást, aztán legyünk mi a világ legjobb szülői.

-          Brandon ez… – nevettem fel, aztán könnyezve öleltem át a fiút. – Ez király lenne!

Kézen fogva, mosolyogva és boldogan mentünk le az étkezőbe. Ott ültek a szülei, a kishúga és a nagymamája. Brandon mamája rám mosolygott aztán a hasamra nézett egy pillanatra. Döbbenten néztem rá, mire csak kacsintott egyet. Tudta! Brandon elmondta neki, nem hittem el.

Éppen szedtem egy kis tojást amikor Brandon hirtelen megszólalt.

-          Apa leszek – mondta lazán, sápadtan néztem rá és majdnem elejtettem a villámat, édesapja félre nyelt, édesanyja pedig sikoltott egyet halkan.

-          Jól hallottam? – kérdezte az apja és rögtön rám nézett, hát igen nem hülye ez már biztos.

-          Igen apa – mosolygott, aztán az asztal alatt megszorította a kezemet.

-          Mr. és Mrs. Mead, tudniuk kell, hogy nem akarom kihasználni önöket, még a pénzük sem érdekel – mondtam halkan.

-          Úgy van, Valerie nem pénzéhes, mint a főnököd lánya – kotyogott közbe, mire hitetlenkedve néztem. Hát direkt csinálja? Miért akarja feldühíteni az apját. Én csak eszköz voltam neki erre?

-          Valerie, okos lánynak tűnsz nekem – kezdte az édesanyja, aztán rám nézett könnyes szemmel. – Én melletted állok, segítek neked, mert szerintem te most meg vagy ijedve.

-          Köszönöm – motyogtam, aztán eszembe jutott, hogy az anyám nem állt mellettem, de egy mondhatni idegen nő segíteni akar nekem.

-          Kincsem – szólított meg a nagymamája mire ránéztem. – Brandon mesélte nincs hol laknod, ezért amíg a fiam felfogja, a dolgokat költözz hozzám.

-          Komolyan megtenné értem? – kérdeztem és úgy éreztem, hogy álmodok vagy valaki viccel velem.

-          A déd unokámat várod, amivel engem igazán boldoggá teszel – mosolygott aztán elém tett egy pohár teát, hogy igyam, meg míg forró. Kedves asszony volt.

-          Ne menjek veled? – kérdezte már kint sokadszorra Brandon, mire csak megráztam a fejemet. A taxi dudált egyet, mennem kellett.

-          Ezt egyedül kell elintéznem – mondtam egy halvány mosoly kíséretében.

-          De délután az enyém – vagy vigyorgott.

-          Igen csinálhatunk együtt nyálas dolgokat – nevettem, aztán beszálltam a taxiba, hogy elmenjek Justinhoz. Féltem az újra látástól. De ezt kellett tennem, le kellett zárnom a dolgokat, mert ha még mindig hozzá húzz a szívem, nem tudok valami újat elkezdeni Brandonnal.

Remegő végtagokkal szálltam ki a kocsiból és indultam el a bejárati ajtóhoz. Nem mertem csak úgy benyitni, ez már nem az én otthonom volt. Megnyomtam a csengőt és vártam.

-          Mit keresel itt? – hallottam meg a döbbent kérdés, amikor ajtót nyitott.

-          Csak a cuccaimért jöttem – feleltem halkan és besétáltam mellette az előszobába.

-          Na, mi van ennyire jól sikerült a tegnapi nap, hogy már hozzá is költözöl? – kérdezte felvont szemöldökkel. Nem ismertem rá. Gúnyos volt és hideg.

-          Nem – válaszoltam halkan. – Egyszerűen csak új életet kezdek nélküled.

-          Mi van? – nevetett fel erőltetetten, aztán beletúrt a hajába. – Te menekültél el V.

-          Előled – suttogtam lehajtott fejjel. Képtelen voltam a szemébe nézni.

-          Előlem? Az istenért Valerie, én felajánlottam a szerelmemet, megtettem volna érted mindent. A karrieremet kockáztattam volna, de nem érdekelt, mert megígértem, hogy felnevelem veled a gyerekedet. Hogy szeretni fogom, a sajátomnak mondtam volna. Mit vársz még tőlem? Miért őt választod? – ordított velem, de a végére elfogytak a szavai és csak halk, kétségbe esett suttogás lett belőle.

-          Akarod tudni a miérteket? Tényleg? – kérdeztem dühösen. Akkor és ott valami elpattant bennem. Éreztem, hogy pillanatokon belül robbanni fogok.

-          Igen!

-          Szerinted nekem milyen érzés volt egy romantikus, csodálatos este után úgy feküdni melletted, hogy egy folytában az exed nevét suttogod? Engem öleltél, de rá gondoltál. Brandon legalább tiszta lapokkal játszik. Lehet, hogy egy tahó volt, de változni akar. Miattam, értem! Nem csak kelléknek használ – üvöltöttem a képébe, könnyeim patakokba folytak. Hányingerem volt és folyt rólam az izzadság.

-          Naiv vagy – rázta meg a fejét, mondani akart még valamit, de félbe szakítottak minket.

-          Jó a műsor, de nem lehetne halkabban? – Melanie a lépcső tetején állt, takarót tekert maga köré. Vörös haja kócos volt és a győztesek mosolyával bámult rám.

-          Összeszedem a cuccomat és már itt sem vagyok – motyogtam és kikerültem Justin. Menekülni akartam, régen ez a hely az egyetlen menedékem volt, most már ez volt a poklom ahol lassan elégek.

17.

17. fejezet

*Justin*

„Április 29.”

„Amikor megláttam nem akartam elhinni. Semmi rossz szándék nem volt bennem, én aztán nem akartam kihasználni, de erre vártam, a barátságunk kezdete óta, s most megkaphattam. Így pedig rajtam, s rajta is segíthettem. Csak ez számított.” – Melanie Kelsey

Hajamat markolva bámultam a tükörbe. Nem tudtam mit kezdhetnék magammal, hiába hívtam V-t, nem vette fel a telefont, nem válaszolt az üzeneteimre. Pedig kerestem, s mindhiába. Leilával rengetegszer próbálkoztunk, ő is rettenetesen kiakadt Valerie-re. Alig vártam, hogy ideérjen végre, s elmesélje az egész történetet, ugyanis nem volt hajlandó a telefonban erre, így csak még jobban a kétségbeesésbe kergetett. Féltettem V-t mindentől, mindenkitől, de legjobban attól a szemét baromtól, aki képes volt vele lefeküdni, teherbe ejteni, s ott hagyni. Az ilyen nem is ember…

- Justin! Megjöttem! – kiabált fel legjobb barátnőm. Felsóhajtottam, egy pillanatra még megnéztem saját elkínzott arcomat, majd elengedve a hajam, futottam le a lépcsőn.

- Mondd már! Mit keres azzal a seggfejjel! Egyáltalán hogy engedhetted el? Normális vagy? Hiszen tudod, hogy terhes! Az a barom bánthatja is! – ordítottam a képébe. Egy pillanatra csak pislogott rám, majd felpofozott. Abban a másodpercben hátrébb léptem, ledöbbenve álltam vele szemben. – Mit csinálsz?

- Nem vagy normális Justin! Higgadj le! – kiabálta. – Én is aggódom érte, de nem vagyok az édesanyja, nem mondhattam meg neki mit csináljon, mellesleg tud vigyázni magára, nem kislány. Hívtam, nem vette fel, de haza fog jönni. Csak nyugodj meg. Azzal nem mész semmire, ha zaklatod. Hányszor kerested már telefonon, ebben a bő egy órában?

- Elég sokszor, viszont meg kell értened, miért is aggódom… - suttogtam. Be kellett látnom, hogy kicsit hülye voltam, amiért ennyire felidegesítettem magam. De aztán belegondoltam, hogy az a barom most vele van, rányomulhat, megígérheti, hogy családot alapítanak, bármit, amivel ismét az ágyába csalhatja, és ismét felforrt az agyvizem. – A kurva életbe! Nem hiszem el, hogy ennyire idióta… Miért ment el? Meséld el! Most!

- Figyelj Justin, én nem akarok ebbe beleszólni, szóval beszéld meg inkább vele, ha visszajön.

- Leila, én szeretem ezt a lányt. – Néztem rá nagy szemekkel, ő csak elmosolyodott, majd leült a kanapéra, s megpaskolta a combját. Belefektettem az ölébe a fejem, s várakozóan néztem rá.

- Szóval… Ott hagytam Ethannel, majd amikor visszamentünk Maxxal, V ideges volt, szóltam is a srácnak, hogy foglalt, mire szóba jöttél, hogy a te barátnőd. V kijelentette, hogy talán még csak nem is a barátod, hogy nincs kettőtök között semmi, elsírta magát, majd közölte, hogy adjam át, Brandonnál lesz. Ekkor hívtalak téged. Innen pedig tudod.

Nem tudtam megszólalna, lehunyt szemeim előtt csak ezek a szavak csengtek, próbáltam feldolgozni a hallottakat, de nem ment. Olyan volt ez mint az előbbi arculcsapás: kijózanító. Fájtak a szavai, egyszerűen csak aludni akartam, örökre. Olyan volt, mintha rám feküdt volna egy elefánt, kemény és halálos. Az arcomon egy könnycsepp gördült le, le akartam törölni, viszont Leila megelőzött. Kinyitottam szemeimet, ránéztem, ami kár volt, arca sajnálatot tükrözött. Nem akartam ezt. Azt hittem Nadine után újra érezhetek ilyet, boldog lehetek. Kár volt álomvilágba ringatnom magam.

-   Felhívom – motyogtam. Felültem, előhalásztam a telefonom, s tárcsáztam. Nem vette fel, így újrapróbálkoztam. Másodszor sikerült, esélyt sem adtam, hogy beleszóljon. - Na, végre! – szóltam bele ingerülten. – Jól vagy?

-  Jól – mondta csendesen.

-  Hol vagy? – kérdeztem. Reménykedtem, hogy volt annyi esze, s mégsem ment el ahhoz az idiótához.

-  Ott ahol Leila mondta.

-  Te teljesen megőrültél? Tényleg annál a taplónál vagy? Hogy merészeltél ilyet tenni velem? Hm? Hogy volt bőr a képeden ezt tenni velem az éjszaka után? Miért játszol velem? – A végén már üvöltöttem. Tudtam, hogy nem kellett volna, de képtelen voltam visszafogni magam. Idegesített, hogy ennyire semmibe vette, ami nekem fontos volt.

-  Fogd be! – mondta a kelleténél kicsit hangosabban. – Nem kötelességem beszámolni neked arról, hogy hol és kivel vagyok. Justin nem én játszom veled, hanem te velem. Azóta ezt teszed, hogy megismertél.

-  De miért pont vele? Hát nem bántott eleget? – kérdeztem kétségbeesetten. Nem érdekelt volna ha mást választ, de ne azt a férget. Ő már tönkretette az egész életét…

-  Ő a gyerekem apja és nem te – mondta. Nekem pedig elakadt a szavam. Ezek után nem volt mit mondanom. Felajánlottam a szerelmemet, a szeretetemet a babának, felneveltem volna sajátomként, mégis megtagadta tőlem. Nem voltam elég jó a számára… – Szia Justin. – Ezzel letette a telefont. Összeroskadva ültem Leila mellett, aki meg sem mert szólalni, egyenletesen simogatta a hátam, de így sem tudtam megnyugodni.

- Menj el, kérlek – suttogtam. Nem figyeltem mit csinál, csak annyit érzékeltem, hogy becsukja maga mögött az ajtót.

Egy ideig még ott ültem, majd fogtam magam, megkerestem a whiskey-t, s beültem vele a fürdőkádba. Ez volt az egyedüli mentsváram, muszáj volt valamit kezdenem magammal. A jövőképemet szétrombolták a mai nap egy pillanat alatt. Hiába próbáltam koncentrálni bármire, hívott Scooter, az esti koncert miatt, de lemondtam, elmagyarázva neki mi a helyzet. Megértette, bár egyszer sem találkozott senki V-vel, amit kicsit bántam, viszont nem akartam belevonni a híres életbe, míg ennyire rosszul viselte a tömeget. Mennyire jól is tettem, így nem kell majd a szánalmat kiolvasnom minden munkatársam szeméből.

Az italt csak folyattam magamba, kellemes megkönnyebbülést hozott a napom további részére, míg valaki nem csengetett. Tudtam, hogy ha Leila lenne, bejönne, Melanie kereshetne még, viszont ha tényleg ő az, betalál. Nem foglalkoztatott senki élete igazán.

- Jus! – kiabált valaki a földszintről. Mel hangja volt, elmosolyodtam, kiszálltam a kádból, bár majdnem visszaestem.

- Fürdőőőő! – ordítottam, majd megpróbáltam megállni, viszont nem sikerült, így helyet foglaltam a kád előtti szőnyegen. Alig vártam, hogy eltereljem a gondolataimat Valerie-ről, ehhez pedig Mel kellett, ha a pia nem tudott segíteni rajtam. Bódult voltam, talán részeg is, mégsem tudtam kiverni egy nevet a tudatomból: Valerie…

- Justin, mi a… - kezdett bele barátnőm, viszont amikor meglátott elállt a szava. Sosem látott meztelenül, na nem mintha most annyira bánta volna. Közelebb sétált, beletúrt a hajamba,, maga felé fordította az arcomat. – Mit csinálsz, Justin?

- Felejtek – motyogtam elakadó nyelvvel, majd lerántottam magamhoz, s az ölembe húztam. Igen ez kellett nekem, ugyanaz mint régen: egy nő teste, csak a teste, s semmi más.