13.

Sziasztok lányok! (:

Amint megláttam tegnap este -  na jó éjfél volt már -, hogy összejött a három megjegyzés, tudtam egyből idevezet az utam reggel. Köszönjük szépen. Ez a játék ismét áll, de most négy megjegyzéssel. A folytatás kész van, itt lapul a wordben. Jó olvasást kívánunk! 

V&F

13. fejezet

*Valerie*

„Április 28.”

„Láttam a tekintetében, hogy rájött. De azzal is tisztában voltam, hogy megijesztettem, még ha nem is konkrétan fogalmazva, akkor is szerelmet vallottam neki. Vissza kell fognom magam, s az érzéseimet is.” - Justin Bieber

Három nappal később képes voltam kikelni Justin ágyából, addig ő etetett, ő vitt ki a mosdóba a kezében, ugyanis annyira elhagytam magam, hogy még erre sem voltam képes. Nem is hittem, hogy menni fog e egyáltalán a járás, a beszéd, amíg Mel be nem lépett a szobába, s elküldte Justint. Persze ő nem akart menni, de Melanie rábeszélte, hogy hozzon nekem valami ebédet, hátha a kedvenc kajám majd felvidít. Persze jól tudta mindenki, hogy ez nincs így, viszont Jus nem mondott le erről az opcióról sem, így fogta magát és kettesben hagyott minket. Tudtam, hogy ma nem fogja megjátszani a kedves és tökéletes barátnőt, hanem kimutatja a foga fehérjét, látszott a viselkedésén. Tudtam, hogy nem rossz ember, de azzal is tisztában voltam milyen is ő valójában, hogy kell neki Justin, bármi áron, s azt a stratégiát folytatja, ahol az ellenségeit közelebb engedi magához, mint az igazi barátait. Csak pislogtam rá, vártam mikor kezd bele, s jól tippeltem, azonnal hozzá is fogott.

- Na ide figyelj, nem tudom mi a bajod. Tényleg, mert Justin nem volt hajlandó elmondani, de azon nyomban kapd össze magad, mert kiborítottad Just ebben a pár napban is, rohadtul elegem van, hogy úgy táncol ahogy te fütyülsz. Nem tudom mi van köztetek, de régebb óta vagyok a barátja, harcoltam Leilával is, hidd el téged is legyőzlek. Szóval kelj ki abból a kibaszott ágyból, menj el fürdeni, ha nem akarod, hogy én ráncigáljalak ki, tudod megteszem. Bármit megteszek azért, hogy ő jobban érezze magát. Kedves ember voltam eddig is, nem féltékenykedtem, vagyis próbáltam. Megértem, hogy beleszerettél, hiszen ő Justin Bieber, jó fej, vicces és iszonyat helyes. De ha meg is akarod tartani, akkor nyomás ki onnan. Talán megkedveltelek annyira, hogy ne tépjem ki az összes hajadat, ha téged választ, de akkor mutasd meg, hogy megérdemled őt, különben hidd el nem akarod tudni mi lesz a következménye ha nem… - mondta. A hangja nyugodt volt, egyáltalán nem mutatott semmi érzelmet, olyan semleges arckifejezést öltött magára, amitől felállt a hátamon a szőr. Lehet, hogy igaza volt, de nem bírtam nem sajnálni magam. Nem voltam elég erős, hogy mindennel szembe tudjak nézni. Fájt a család elvesztése, még a húgom is hiányzott, pedig elég szemtelen volt egész életében, hogy ne így legyen. Mégis, ahányszor csak rájuk gondoltam könnyek szöktek a szemeimbe, s nem tudtam nem elsírni magam. A mellkasom összeszorult, míg a légzésem felgyorsult. Most is elkezdtem zihálni, Mel azt hitte miatta, így oda ült mellém, s átölelte a vállam. - Fejezd be az önsajnálatot V, ha Jus fontos neked akkor kelj ki innen, s készülődj össze, hogy amire visszaér mosolyt csalj az arcára. Mostanában csak te vagy rá képes. Tegnap meglátogatta Leila, s vele is összeveszett, annyira aggódott miattad. De nyugi, kibékültek. Most viszont Csillagom nyomás fürdeni, veszek elő valami ruhát neked… - mosolygott.

- Nincs - motyogtam. Még én sem hallottam a saját hangom, így nem csodáltam, mikor Mel felhúzott szemöldökkel nézett rám. Száraz volt a torkom, így megköszörültem, s újrapróbálkoztam. - Nincs itt ruhám - suttogtam. Megértően bólintott.

- Veszek neked valamit, addig fürödj meg. Sietek - mosolyodott el, majd felállt, s kiment a szobából. Én csak néztem utána. Nem értettem a helyzetet, nem tudtam eldönteni, hogy most kedves volt, vagy a legundokabb ember a világon, de segített. Igaza volt, nem engedhetem meg, hogy Justin miattam szenvedjen, hiszen annyit segített nekem, most is befogadott, elhozott magához, s gondoskodott rólam. Felsóhajtottam, megtámaszkodtam az éjjeliszekrényben, s felkeltem az ágyból. Először majdnem visszaestem, annyira megszédültem, de pár perc után sikerült lassú lépésekben, kapaszkodva eljutnom a fürdőig, ahol egy kád vízben merültem el. Megmostam a hajam, megszárítottam, bekentem magam testápolóval, majd törülközővel bebugyoláltam magam. Átsétáltam Jus gardróbszobájába, kerestem magamnak egy pólót és egy bokszert, majd visszafeküdtem az ágyba. Lassúnak és nehéznek éreztem magam, olyan volt mintha a lelkemre nehéz kövek csimpaszkodnának, amik továbbterjednek a végtagjaimra is. Megkönnyebbülten vettem a kezembe Nadine könyvét, amit a kórházban adott oda nekem. Az utolsó fejezetnél jártam, alig bírtam letenni ahányszor Justinnál voltam. Már haza akartam vinni, de nem volt kedvem, hogy a szobám falaiba is beférkőzzön ez a szerelem. Olyan volt az egész könyv, mintha átéltem volna. A szerelmük maga volt a tűz, az a szenvedély, odaadás és szeretet, amit én is érezni akartam. Átakartam élni valakivel. Tudtam, hogy a szívem talán Justint választaná erre, de ezt a gondolatot azonnal elűztem onnan. Így inkább csak itt olvastam a történetüket. Nem is értettem miképp lehetett vége. Szívbemarkoló volt a könyv befejezése. Tudtam, hogy nem happy end, mégis reménykedtem az utolsó sorig. Megakartam mutatni a kedvenc részemet benne Justinnak, amikor hazaér, így megjelöltem egy papírzsepivel, majd lehunytam a szemeimet és vártam, hátha Mel vagy Justin végre visszaér. Amikor barátnőm belépett a szobába felhúzott szemöldökkel nézett rám, s megcsóválta a fejét.

- Nem azt mondtam, hogy fürödj meg?

- Át is öltöztem - mosolyogtam rá félszegen. Megkönnyebbülten felsóhajtott, majd kipakolta az új ruhákat mellém. Fekete farmernadrágot vett, egy királykék pólót, ami elég kivágott volt, de jól állt így örömmel vettem fel. Úgy néztem ki mint egy csinos nő, megöleltem Melt, megköszöntem, mire ő csak megdicsért milyen szép vagyok. Rám adta a farmer mellényt is, sőt a fekete magas sarkú félcipőt, majd elköszönt, mert megbeszélése volt a menedzserével.

Justin a nappaliban vártam, így amikor hazaért meglepődött, de azonnal lepakolt és a karjai közé vont. Mosolyogva nézett rám, s egy pillanatra sem engedett el. Az ölébe húzott, nem engedte, hogy máshol egyek, majd így kellett a Tv-t is néznem. Nem kérte, hogy beszélgessek vele, nem akarta, hogy öntsem ki a szívem, nem kért semmire. Ő csak boldog volt, hogy nem a plafont bámulom és sírok.

- Köszönöm Justin - szólaltam meg egy idő után. Megrázta a fejét, még szorosabban ölelt magához, majd adott egy puszit a hajamba.

- Haza kéne menned összepakolni a dolgaid, ha anyukád tényleg komolyan gondolta a tegnap előtti mondandóját.

- Hidd el, komolyan mondta. De ha lehet akkor csak holnap menjünk. - Nem akartam hazamenni, féltem. Nem voltam benne biztos, hogy a szüleim szemébe tudnék nézni. - Mutatni akarok neked valamit - sóhajtottam. Kikeltem az öléből, majd megfogva a kezét felhúztam az emeletre. Lefeküdt az ágyra, a támlának dőlt, s oda húzott maga mellé, átölelte a derekam, így tartott maga mellett. Jólesően bújtam hozzá, majd kinyitottam Nadine könyvét.

- Elolvastad? - kérdezte szomorúan. Bólintottam. - Nem akartam, hogy megtudd. Nadine és én is lezártuk ezt.

- Justin te szereted, még mindig. Nem baj ha fáj valami, az csak azt jelenti, hogy érző ember vagy.

- Nem - sütötte le a szemét. - Az azt jelenti, hogy nem tudok továbblépni. Pedig lassan, talán csigatempóban, de érzem a változást. - Nézett rám nagy szemekkel. Tudtam, hogy rám célzott. Megsimogattam az arcát, majd adtam egy puszit neki.

- Sajnálom, hogy letámadtalak nálunk, nem lett volna szabad. Egy ilyen szerelem sosem fog elmúlni, hiába leszek itt én.

- Ez a szerelem gyönyörű volt, de káros, mind a kettőnknek. Tudtuk ezt, mégis belefogtunk, hidd el már nem vagyok belé szerelmes, lezártam. De mégis fontos a számomra.

- Justin, amikor találkoztam vele, látszott, hogy ő is szenved még. Nem értelek titeket…

- Szerelmes voltam belé, viszont már mást is szeretek. Lehet még nem annyira, de érzem, hogy ez nem lesz fájó, nem olyan lesz, mint ami elsöpör a Föld színéről, hanem ami megnyugvást és békét hoz nekem. Olyan, amibe elmenekülhetek mindenki elől, ahol csak mi ketten leszünk és a szerelmünk. Nem pusztító, hanem örökké tartó. A két szerelem más, s mindegyik örökké tart, csak az egyiket el kell felejteni, míg a másikat meg kell tartani. Ezt érzem. - Nagy szemekkel néztem rá. Megértettem, vagyis próbáltam. Viszont meg is ijesztett, a tekintete tisztán elárulta, hogy rólam beszél, én vagyok az új szerelem, a jövő. Amitől megrémültem. Kétségbeesetten kutattam valami után, ami elterelheti erről a figyelmünket, de maradtam az eredeti ötletemnél. Felolvastam a kedvenc részemet a könyvből.

Felálltam és közelebb sétáltam hozzád, nem mozdultunk. Egymással szemben álltunk és figyeltük, hogy mi lesz a másiknak a következő lépése.

- Mond el az igazat, hogy mit akarsz tőlem, mert már magam se vagyok abban biztos, hogy csak a szexet akarod - suttogtam. Azaz éjszaka volt az áttörés a kapcsolatunkban. Itt változott meg minden. Már nem volt olyan, hogy te és én. Hanem csak az létezett, hogy mi. Mert szavakkal akkor nem mondtuk ki mit érzünk, de a tetteink bizonyították.

- Fogalmam sincs. Őrülten kívánlak. De meg akarlak ismerni, tudni akarom mi a kedvenc filmed. A kedvenc dalod, kikért rajongsz. Tudni akarom a legféltettebb titkodat, a vágyaidat. Meg akarlak védeni - mondtad halkan. Tudtam, hogy igaz amit mondasz. Láttam a szemedben.  Komoly voltál. Nem tudtam mit mondani, ezért csak közelebb léptem hozzád és ajkaimmal a tiédre tapasztottam. Ez nem olyan volt mint az eddigiek.  Sokkal több érzelem volt benne, sokkal vadabb. Akartalak, megvesztem érted abban a pillanatban.

Amikor befejeztem Justin csak nézett rám, eltorzult arccal. Tudta, hogy mi a folytatás, az egészet átélte, s neki ez a részlet talán még fájóbb volt, mint nekem.

- Azt hiszem itt dőlt el az, hogy szurkoljak nektek - mosolyogtam rá. De ő csak az arcomat kémlelte, tarkómra vezette az ujjait, majd közelebb húzva magához, ajkait az enyémekhez nyomta. Olyan édesen csókolt, hogy az egész testem beleremegett. Amit az agyam tagadott, azt testem és a szívem örömmel fogadta.

12.

12. fejezet

*Valerie*

„Április 25.”

„Láttam őket minden egyes nap, tudtam, hogy jól kijönnek egymással. Ebbe még beletudtam törődni, de abba nem, hogy a lányom becsapott, s tönkretette a családot, amit nagy nehézségek árán összefoltoztam.” - Diana Lee

Amióta rosszul lettem, s a kórházban kötöttem ki, nem jártam iskolába. Beszéltem az igazgatóval, hogy magántanuló szeretnék lenni a maradék időben, míg le nem érettségizek. Persze nem volt elragadtatva az ötletemtől, hiszen hiába tudta mennyire jó tanuló vagyok, félt, hogy elkallódom. Megnyugtattam, hogy erről szó sincs, viszont az egészségem szempontjából elengedhetetlen, hogy otthon maradjak, nyugodt környezetben. Talán ez volt a legnagyobb probléma, mert hiába nem jártam suliba, a körülmények nem sokat javultak. Anyám folyton megjegyzéseket tett a külsőmre, szerinte folyamatosan hízom, s kerekedik a hasam, próbáltam rávenni, hogy ez csak a rendes étkezés jele, amit Justin erőltet, de nem nagyon hitte el, így inkább állandó jelleggel ott hagytam, ha belekezdett a mondandójába. A húgom hozzám sem szólt, levegőnek nézett, úgy gondolta, hogy elvonom róla otthon a figyelmet, ami nem volt igaz, bár tény, hogy vele negyed annyit sem veszekedtek mint velem.

Justin minden egyes nap meglátogatott, elvitt ebédelni vagy éppen átvitt magához filmet nézni. Amikor először találkozott a szüleimmel apa örömmel látta, bár anya mérges volt rá. Nem akart egy fiú mellett tudni minden egyes nap. Viszont muszáj volt megszoknia, s az elmúlt pár napban már azt vettem észre, hogy kezdi megszokni a jelenlétét. Jus egyre kevesebb helyre vitt, ahol észrevehették volna. Először nem is értettem miért, majd kicsit jobban utána olvastam a neten, s mindent megtaláltam, amire szükségem volt. Azt híresztelik rólunk, hogy együtt vagyunk, vagy ha nem is akkor azzal vannak elfoglalva, hogy Jus drogozik, iszik, s nem törődik a rajongóival. A Tv-ben olyan riportot is láttam, ahol azt fejtegetik ismét együtt vannak Nadine-nal. Itt volt az a pont ahol nem akartam többet tudni a médiáról. Felesleges volt, csak felzaklatott, hogy mennyire félreismerik Justint. Felsóhajtottam, majd megsimogattam a kis hasamat, egy pillanatra elbóbiskoltam a fotelben, de a húgom hangjára felébredtem.

- Justin! - sikított. Igazából hiába a sok találka vele, Adrian nem szokott hozzá, hogy ismeri Justin Biebert. Elmosolyodtam, majd felkeltem a kényelmes fotelből, s elindultam a beszélgető páros felé. - V alszik, ha van kedved eljöhetnél velem meginni egy kávét, amíg felkel.

- Fent vagyok, de köszi Adri - mosolyogtam. A közbeszólásomat csak Justin díjazta, a húgom gyilkos szemekkel méregetett. Eltátogtam neki egy bocsit, majd Jus kezét megfogva felhúztam a szobámba. - Kikészít, nem hiszem el, hogy rád hajtott… - sóhajtottam, majd lehuppantam az ágyamra, ahogy Jus is.

- Nem mindegy? Nem jön be. - Rántotta meg a vállát lazán. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.

- Mi az, hogy nem tetszik a húgom? - kérdeztem felháborodottan. Nem értettem, hiszen gyönyörű volt, szebb mint én valaha is voltam.

- Te sokkal szebb vagy… - suttogta. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Hogy mondhatja ezt? Bár kétségkívül nagyon jól esett, éreztem, ahogy az arcom egyre pirosabb és pirosabb lesz. Jus is észrevehette, mert egyik kezével elsimította a hajamat onnan, de keze arcomon maradt. Le kellett csuknom a szemeimet, annyira jól esett ez a gyengéd simogatás. Lehajtottam a fejemet az ágytakaróra, hagytam, hogy folytassa. Tudtam, hogy nem kellene ennyire gyengédnek lennie hozzám, de nem tudtam elutasítani. A szívem a torkomban dobogott, a légzésem szaggatottá vált, mikor közelebb csúszott hozzám, s felső testével felém hajolt. Nem láttam, de éreztem a közelségét. - Valerie… - motyogta. Éreztem, hogy egyre közelebb van hozzám, éreztem a leheletét az arcomon, a kellemes súlyt a mellkasomon, minden porcikáját. Tudtam, hogy mit akar, tudtam mit akarok… Mégsem mertem megtenni.

- Justin - suttogtam. Kinyitottam szemeimet, mire ő észbekapott, amint belenézett íriszeimbe.

- Sajnálom, jobb ha megyek. -  Nézett rám bűnbánóan, mire egyből megbántam, hogy leállítottam. Szomorúságot láttam a tekintetében, a legrosszabb pedig az volt, hogy tisztán éreztem, amit ő. Én is ugyanúgy akartam azt a csókot. Lefeküdt mellém, a bal oldalára fordult, s így várta, hátha mondok még valamit. Megrémültem, hogy itt hagy, így, gondolkozva, hogy mi lett volna ha…

- Ne! - kiáltottam fel kétségbeesetten. Megragadtam a kezét, s megrántottam. Justin nem esett rám, nem is mozdult. - Gyere vissza, kérlek - motyogtam elpirulva. Belenézett a szemembe, de elhatároztam, hogy nem fogok meghátrálni. Nem mozdult, nem csinált semmit. - Akkor ne, majd én.

- Valerie, nem hiszem, hogy… - kezdett bele, valószínűleg egy kioktatásba. Talán úgy kezdte volna, hogy mi lenne ha közelebb hajolna, de nem érdekelt. Elegem volt. Akartam azt a csókot. Közelebb éreztem magamhoz mint bárkit eddig valaha. Nem csak lelkileg, de testileg is. Amire észbekapott már felette is voltam, s ajkaimat rányomtam övéire. Először meglepődött, viszont szépen lassan kapcsolt, egyik kezét a derekamra simította, míg másikkal a hajamba túrt és így húzott magához még közelebb. Ajkai elnyíltak, bebocsátást engedve nyelvemnek. Olyan édesen csókolt, olyan mámorítóan, hogy észre sem vettem, mikor nyílt a szobám ajtaja, csak arra figyeltem fel, hogy anyám felvisít. Egyből elhúzódtam Justintól, riadtan néztem anyámra, aki már csak a fejét rázta.

- Kicsim, csak szólni akartam, hogy egy fiú keres, lent vár a nappaliban. - Már fordult ki a szobából, mikor visszanézett a válla felett. - Amúgy szia Justin.

- Csókolom - köszönt ő is, de lehajtotta a fejét. Anyám lement, míg én még mindig a fiút néztem. - Anyukád utál, most már biztos.

- Dehogy, csak meglepődött.

- Én is - nevetett. Én is elkuncogtam magam. - Menj le, itt megvárlak.

- Sietek - mosolyogtam rá, majd lesiettem a nappaliba, de ott olyan ember várt, akit eddig sikerült elkerülnöm. - Szia Brandon - suttogtam falfehéren. Mit akar itt? Jézusom! Kétségbeesetten néztem rá, reméltem nem itt akar anyám előtt beszélgetni, bár nekünk semmi közünk nem volt egymáshoz. - Miért jöttél? - kérdeztem, bár nem voltam benne biztos, hogy hallotta. A szavak alig akartak kijönni az ajkaimon. Nem jó dolog anya előtt beszélgetni vele, végképp nem ilyenkor, ugyanis vacsoraidő van, így apa is nemsokára haza fog érni.

- Megakartam kérdezni hogy vagy. Hallottam, hogy a kórházban voltál talán két hete, érdeklődni jöttem mi van a babával.

- Mi? Tessék? - kérdeztük egyszerre anyával, bár más-más szándékkal. Én azért mert pofátlanul érdeklődik, s leleplezett anya előtt, míg ő a döbbenettől sokkosan. - Miről beszél ez a fiú, Valerie? - kérdezte már majdnem kiabálva.

-Anya, megmagyarázom, várj egy kicsit… Brandon csak félrebeszélt - hazudom, de tudom, hogy elég rosszul. Anya lesápadt, le kellett ülnie. - Nem hiszem el, hogy képes voltál erre! Minek kerestél? Nem azt mondtad, hogy nem érdekellek, ahogy a baba sem? Mindent tönkretettél, most már végleg. Senki nem tudta itthon, erre jössz és elcseszel nekem mindent! Tudod mit? Takarodj, most rögtön! - ordítom neki kétségbeesetten. Tudom, valahol a tudatom mélyén, hogy nem szabadna felhúznom magam a kicsi miatt, de olyan erővel tört rám a düh, hogy a könnyeim is kijöttek. - Nem hallottad, menj innen! - kiabáltam. Ő csak vigyorogva állt előttem, mire meglöktem. Abban a pillanatban jelent meg Justin a lépcsőn. Tudta mi a helyzet, biztos voltam benne, hogy hallotta. Amint leért fogta Brandont, s kidobta.

- Ribanc! - kiabált még vissza, bár már nem érdekelt. Csak az édesanyám, aki olyan csalódással nézett rám, mint eddig soha senki. Leültem mellé, megfogtam a kezét, de elrántotta.

- Azt akarom, hogy elmenj innen és soha többé ne gyere vissza - mondta a szemembe nézve. Egy csepp érzelem sem mutatkozott sem a szemében, sem az arcán. Amikor ezeket a szavakat mondta már a csalódás is eltűnt a vonásaiból.

- Anya, ne, kérlek, én nem akartam - zokogtam. Persze őt egy cseppet sem érdekelte, ott hagyott egyedül. Felhúzott lábakkal ültem, míg Justin át nem ölelt, majd az ölébe húzott. Csak sírni tudtam, próbáltam megszólalni, próbáltam nem összetörni, de nem ment. Anya örökre megutált, egyedül maradtam egy gyerekkel, Brandon magamra hagyott, s ezelőtt egy kis idővel még Justinnal csókolóztam. Egyszerűen szörnyen éreztem magam. Az életem romokban hevert. Elkell költöznöm otthonról, itt kell hagynom mindent, ami biztonságot jelentett nekem egész életemben. Lehet, hogy sokat veszekedtem mostanában anyuval, de ők voltak a mentsváraim egy nehéz nap után. Én itt akarok maradni, suttogtam magamnak újra és újra. Utáltam az egész helyzetet. Fájt a félelem, fájt a csalódás, amit okoztam, minden egyes porcikám megfájdult, de a legjobban a szívem roppant bele, elvesztette az otthonát, örökre. Legalább is abban a pillanatban nem reménykedhettem a jobb jövőben.

11.

11. fejezet

*Valerie*

„Április 15.”

„Egy szobában voltam Nadine-nal, s Valerie-vel, azt hiszem ilyen mikor a múlt és a jövő találkozik a jelenben: rettenetesen felkavaró.” - Justin Bieber

Nem tudtam felfogni, hogy miért tettem. Fogalmam sem volt róla, hogy miért jöttem el ide. De megtettem és azt hiszem nem bántam meg. Túlságosan kíváncsi voltam arra a lányra, akit Justin szeretett egykor. S nem azért, mert féltékeny voltam, vagy mert szerelmes lettem volna Justinba. Nem, nem azért. Hanem azért, mert láttam, hogyan néztek egymásra a könyves boltban. Először nem akartam elmenni vele, de tudtam, hogy szüksége lesz a támogatásomra. Így elmentem és a szívem szakadt meg mikor sírni láttam őt. Soha sem gondoltam azt, hogy szégyen ha egy férfi sír, mert nem volt az. Tudtam, hogy Justinnak sikerült lezárnia a múltat, de nekem nem. Nem csak a sajátomat, de az övét se. Nem értettem miért adta fel ilyen könnyen, hiszen az elmondása szerint halálosan szerelmes volt a lányba. S most őt idéztem. Ezért miután haza mentem első dolgom volt az, hogy felmentem az internetre és beírtam Nadine nevét a keresőbe. Meglepődtem mikor megláttam, hogy egy kávézóban fog énekelni, de tudtam el kell mennem.

Most pedig itt ültem egy eldugott, csendes kávézóban a sarokban és néztem az egyre növekvő tömeget. Tudtam, hogy előrébb kéne mennem ha látni is szeretnék valamit, de se erőm, se kedvem nem volt hozzá. Így inkább leadtam a rendelésemet és vártam. Vártam arra a lányra aki megváltoztatta a legjobb barátomat. Sokat gondolkoztam azon, hogy Justin mit jelent nekem. De egyszerűen nem tudtam rá jönni, össze voltam zavarodva. De segíteni akartam a barátomnak. Segíteni, hogy boldog legyen, újra. Mert hiába mosolygott a kamerákba, nem volt őszinte. Csak akkor volt igazi szívből jövő a mosolya ha velem volt. Ez pedig megdobogtatta a szívemet. Hiszen alig pár hét telt el és mi mégis közel kerültünk egymáshoz. Ő a titkom őrzője és a támaszom is egyben. Egyszerűen hitet adott nekem.

A tömeg felmorajlott és a színpadnak kialakított elkerített részen megjelent Nadine. A régi fotókon szőke hajában színes csíkok voltak, de ezt már kinőtte. Haja hullámosan hullott a vállára, egy fekete nadrágot és egy sárga rojtos felsőt viselt. Gyönyörű volt és a különleges kisugárzása volt, de én magam se tudnám megmondani mi volt benne az.

Miután köszöntötte a közönséget a zongorista srác egy lágyabb dallamot kezdett el játszani, én pedig érdeklődve figyeltem a dalszöveget. S miután kezdtem felfogni akaratlanul is bűntudatot éreztem.

- I've been weighed down by the silence (Lenyomott a csend) All these words that don't come out, out (Mindazok a szavak, amelyek nem jöttek ki, ki) Been tempted just to write it (Kísértenek, hogy csak írjam le őket) And say i'm sorry without a sound ( És egy hang nélkül mondjam el, hogy sajnálom) - gondolkoznom se kellett, rögtön tudtam, hogy kinek szól ez a dal és azt is, hogy ez őszinte. Annyira egyértelmű volt, hogy Justinnak írta. S azt hiszem a szívem szakadt meg. Biztos voltam benne, hogy Justin ezt még nem hallotta. S lehet, hogy hallania kéne, de nem akartam felszakítani a sebeit. - 'Cause we been drifting of so far (Mert túl messzire sodródtunk) That i don't even know where we are (Hogy már nem is tudom hol vagyunk) But wee can try and we can speak (De megpróbálhatjuk, és beszélhetünk) Before we're lost indefinitely (Mielőtt végtelenül elveszünk) - nem tudtam miért de sírni kezdtem. Azt hiszem meghatott a dal. Az, hogy valakik így szerették egymást. A reménytelenséget olvastam ki a szemeiből és láttam, hogy nem sok kell neki és elsírja magát. Egy pillanatra rám pillantott és én tudtam, hogy felismert. De nem zavarta hiszen a dalt ugyan úgy folytatta, mintha mi sem történt volna. - If we're not stupid (Ha nem vagyunk ostobák) We'll both hold on for dear love (Ragaszkodunk a drága szerelemhez) Find our way through this (Rálelnénk utunkra, ezen keresztül) It's not worth just giving up (Nem éri meg csak úgy feladni) 'Cause I've got some fire left in me (Mert maradt még bennem némi tűz) And I don't see us ending this way (És nem látom, hogy így érnénk véget) If we're not stupid (Ha nem vagyunk ostobák) We'll both hold on for dear love, love (Mindketten kitartunk a drága szerelemért, szerelemért)

Nadine-nak gyönyörű hangja volt, mégsem figyeltem oda a többi dalára. Képtelen voltam, hiszen ez az egy túlságosan felzaklatott. A koncert vége után zúgott a fülem, szédültem és izzadtam. De nem foglalkoztam vele, egyszerűen csak törtem magamnak az utat, hogy beszélhessek vele. Muszáj volt.

Mikor oda értem hozzá, rám nézett és egy nagyot sóhajtott. Intett, hogy kövessem és a személyzeti öltözőhöz vezetett. Ott megállt velem szemben és várt. Bágyún néztem rá, de összeszedtem magam és bele kezdtem az értelmetlen beszédembe.

- Igazság szerint azt se tudom, hogy tudod e ki vagyok. De ez most nem lényeg, egyszerűen csak el kell mondanom, hogy sajnálom. Sajnálom, mert eddig csak azt tudtam, hogy őt viselte meg a szakítás, hogy szenved. De tévedtem. Viszont nekem ő fontosabb és védeni akarom. De ezt nem is tudom miért mondtam és azt se, hogy miért is vagyok én itt - hebegtem - habogtam össze vissza és vártam mikor küld el melegebb éghajlatokra. De nem ezt tette és ezzel meglepett. Hiszen Justin hevesnek írta le a lányt, de ehelyett csak egy fáradt mosolyt varázsolt az arcára.

- Láttalak a múlt héten, szóval emlékszem rád. Ő szakított velem, így nincs mitől tartanod. Boldogok lehettek együtt - nézett rám keményen és a színpadon látott kedves lánynak nyoma veszett. Elszorult a torkom és hatalmas erőfeszítések hatására tudtam csak megszólalni.

- Mi nem... - kezdtem a mentegetőzésbe de rájöttem, hogy felesleges. - A legjobb barátom! S nem akarom elveszíteni és szar azt látni, hogy minden nap fájdalom van a szemeiben és sokszor csak ül és gondolkozik. Néha olyan, mint egy élőhalott. Pedig hónapok teltek el a szakításotok óta - ráztam meg a fejemet kissé idegesen. Éreztem, hogy a vér az ereimbe szökik.

- Figyelj, én végeztem Justinnal. Örökre egy részem marad, de már vége. Lehet, hogy nem jártok, de egy olyan kapocs van köztetek ami köztem és közte soha sem volt meg. Tudod Leila elejtett egy két mondatot rólatok, s tudom, hogy Justin ölni is képes lenne érted - fejezte be és neki dőlt az egyik szekrénynek fürkészve nézett én pedig azon agyaltam mit is mondhatnék neki. Nem tudtam. Tényleg nem.

- Most már értem, hogy miért szeretett beléd - jegyeztem meg halkan, de abban a pillanatban éreztem, hogy a térdem összecsuklik és a földön kötök ki. Nem vesztettem el az eszméletemet, de remegtem és képtelen voltam mozdulni. Csak az erős fájdalomra tudtam gondolni amit a hasam okozott. Olyan mélyen nyilallt bele, míg még soha.

- Jézusom - hallottam meg egy sikolyt aztán láttam, hogy Nadine kiszalad, s a telefonjával ér vissza. - Hívták a mentőket, s most olyat fogok tenni érted amit már régóta nem tettem meg.

- Mi? - nyögtem ki halkan de rám se figyelve emelte a füléhez a telefont.

- Justin! Jó ez most nem fontos. Hallgass már végig! - hadart idegesen és láttam rajta, hogy legszívesebben üvöltözne. – Valerie-ról van szó! Mi? Nem, de hogy is. Justin velem van és... összeesett. Hívtam a mentőket de szüksége lesz rád. Öhm, oké értem. Nem szólhatnak a szüleinek a kórházban. Megjegyeztem, de miért? Oké, értem. Siess!

- Köszönöm - suttogtam miután letette a telefont és lehunytam a szememet, s vártam. De aztán tompaságot éreztem és elaludtam.

10.

10. fejezet

*Valerie*

„Április 9.”

„Ott volt velem. Most rajtam volt a sor. Bár még mindig alig hittem el amit mondott. „- Justin Bieber

 Miután kiléptünk a könyves boltból önkéntelenül kulcsoltam össze a kezünket. Valami akkor összetört Justinban. Láttam rajta, s zavart a tehetetlenség. Érdekelt mi történt közte és a szőke lány között, de nem akartam semmit sem erőltetni. Bár önző módon örültem annak, hogy nem békültek ki. Mert tudtam, hogy így tovább lesz a barátom, s mellettem lesz. Szükségem volt Justin barátságára. Hiszen az elmúlt hetekben elkezdett körülötte forogni a világom. Nem volt nekem senki csak ő. De mardosott a bűntudat, hogy nem voltam hozzá teljesen őszinte. De tudtam lassan készen állok rá, hogy megosszam vele a valódi énemet.

Miközben vezetett csendben ültünk egymás mellett, mindketten a gondolatainkba voltunk merülve. Sejtettem, hogy Nadine-ra gondolt. De nem hibáztathattam ezért, a lány csodaszép volt, s Justin még a mai napig szerette őt. Bár nekem ez reménytelenül fájt, mégsem értettem az okát. Hiszen mi csak barátok voltunk. Justin egy dombon állt meg ahonnan gyönyörű kilátást nyílt a városra. A lassan lemenő nap beragyogta rózsaszín árnyalatával. Nem lehetett hallani az autók zaját, olyan békés volt minden.

- Justin... Ez elképesztő! - néztem a fiúra aki maga elé meredt. Félő volt, hogy nem is vett levegőt.

- Lezárta. Megtette azt amire én gyáva módon képtelen voltam - hadarta, s nem foglalkozva szemeiből elő törő könnyeivel, felült a motorháztetőre. Mindig is becsültem azokat a férfiakat akik nyíltan felvállalták érzésüket. Leültem mellé és nyugtatólak megfogtam a kezét.

 A támasza akartam lenni. Az akartam lenni, mint ő nekem. A legjobb barátja és a bizalmasa.

- Justin, találsz majd valakit akivel újra önmagad lehetsz, s tiszta szívedből szerethetsz - mondtam, s mélyen a csillogó barna szempárba néztem. Akkor és ott valami megremegett bennem. Összezavarodtam és nem tudtam mi történik velem. Új és ismeretlen érzés költözött a lelkembe.

- Lehet, hogy már találtam valakit - suttogta halkan, s lassan szemeit ajkaimra vezette. Abban a pillanatban bármit megtettem volna a csókjáért. De mégsem bírtam rá magam. Rettegtem, hogy elronthatja a kapcsolatunkat. Neki is valami hasonló járhatott a fejében, mert hátrébb araszolt, így ismét nagyobb lett köztünk a távolság. Rettegtem, hogy ez a kapcsolatunkra is igaz lesz, így gondolkozás nélkül kezdtem el beszélni hozzá. Nem gondolva a következményekre.

- Justin, én nem voltam hozzád teljesen őszinte - mondtam lassan, tagolva és közben egyre szaporábban vettem a levegőt. - Az utóbbi pár hétben megváltozott az életem, mielőtt megismertelek volna. Emlékszel mikor a suli parkolójában rosszul lettem és egy Brandon nevű srác azt mondta tudja mi a bajom?

- Igen, de Valerie összezavarsz - nézett rám kétségbeesetten. Én pedig eldöntöttem, ma minden kiderül. Az is, hogy mennyire erős a barátságunk.

- Justin én... Az a helyzet, hogy. Az történt, hogy én - mondtam össze vissza és egy mély levegőt véve folytattam. - Három hónapos terhes vagyok, Justin.

- Te most csak viccelsz? - kérdezte kábultan.

 Válasz gyanánt megráztam a fejemet, és idegesen vártam mi lesz a reakciója.

- A szüleid tudják? - kérdezte és ösztönösen karolt át.

- Nem, csak te és Brandon viszont rá nem számíthatok. Rád pedig... - néztem rá kíváncsian.

- Rám mindig. Bármikor. Én mindig ott leszek ha szükséged van rám - suttogta, s óvatosan hasamra csúsztatta bal kezét, s gyengéden simogatni kezdte azt. Szemeim égtek a könnyektől, s a szívem tele volt hálával és szeretettel. De közben felakartam gyulladni a közelségétől.

- Köszönöm, hogy vagy nekem - szipogtam. Minden embernek azt kívántam, hogy legyen egy olyan ember az életében aki ennyire szereti őt. Aki vele van a legrosszabb pillanatokban. Mindenki megérdemelt volna egy saját Justint.

9.

9. fejezet

*Valerie*

„Április 9.”

„Szerettem, mindig is, de be kellett látnom, hogy a mi történetünk úgy volt tökéletes, ahogy a könyvében elmesélte nekem.” - Justin Bieber

Idegesen cikázott a tekintetem Justin és a könyvesbolt között. A kocsiban ültünk, s próbáltam rávenni magam, hogy kiszálljak. Nem volt se merszem végignézni Justin szenvedését, se szembeszállni Nadine-nal, azzal az emberrel, aki boldoggá tette őt. Mert be kellett vallanom, én itt voltam neki, s fordítva is igaz volt mindez, de a mi kapcsolatunk csak baráti volt, s féltem, hogy ha jön valaki, akit megszeret, én már nem kellek neki. Fontos volt a számomra, nem akartam elveszíteni, még ha önös érdekek is hajtottak, gyenge pillanataiban.

- Mehetünk? – Nézett rám Justin nagy szemekkel. Én pedig meg sem bírtam szólalni, de tudtam, hogy most nekem kell őt bátorítanom. Ha mégis vele akarna lenni, támogatnom kell. Mindegy, hogy utána elveszíthetem.  Ezért vitt rá a lélek, hogy egy bólintást kicsikarjak a testemből. Muszáj volt. Amint Justin meglátta a helyeslő válaszom, elmosolyodott, s kipattant a kocsiból. Én is összeszedtem magam, kiszálltam, majd belé karolva tolakodtunk be a tömegbe. A könyvesboltban sem voltak kevesebben, mint kint, de ott legalább el lehetett férni, így nem kellett aggódnom a rosszulléteim miatt.

- Azt hiszem én körül nézek, jössz? – kérdeztem, de ő csak előre nézett. A terem közepén egy szőke hajú lány ült, miközben Leila és egy másik lány körbevette. Justin megfogta a kezemet, megszorította, majd az egyik falhoz húzott, pont úgy, hogy mind a két fél láthassa egymást. Elég jól csinálta, ezt be kellett látnom, talán a sztárélet hátulütője a bujkálás, de én nem szoktam meg, így az előttem kihelyezett emelvényről levettem egy szimpatikus borítójú könyvet, s azt kezdtem el nézegetni. Tüzetesebb olvasgatás után rájöttem, hogy az egyik kedvenc íróm legújabb kötetét sikerült megkaparintanom. Elmosolyodtam, majd idegesen felnéztem a barátomra, aki még mindig merev testtartással állt mellettem, s a kezemet szorongatta. Felsóhajtottam.  – Justin, figyelj rám egy picit. Ha szereted akkor ne engedd el. Ha fontos számodra szerezd vissza! Mindegy hogyan… - suttogtam magam elé. Fájtak ezek a szavak. Rettegtem ezektől a mondatoktól, de nem tehettem mást. Fontos volt a számomra, s ha őt Nadine teszi boldoggá félre állok.

- Ide jön… - motyogta. Éreztem a feszültségét.

- Zárd le – suttogtam a fülébe, miközben megöleltem. Ez volt az a mondat, ami engem is meglepett, de a szívemből jött. Azt akartam, hogy lezárja. Mindennél jobban. Nem akartam, hogy többet szenvedjen miatta. Elhúzódtam tőle, majd sarkon fordultam és elballagtam a könyvek irányába. Semmi keresnivalót nem éreztem Justin mellett abban a pillanatban.

*Nadine*

Ott ültem a könyvesboltban az asztal mögött és hitetlenkedve néztem az embereket, akik csak miattam jöttek oda el. Két hete jelent meg az első könyvem, amit a volt barátomnak írtam. Leírtam a megismerkedésünket, a kapcsolatunk első szárnycsapásait. Viszont akkor még nem tudtam, hogy el fog hagyni. Két hónap telt el, nekem viszont még mindig fájt. De megértettem Justint, túl sokat voltunk távol egymástól. Leila letett elém egy pohár kávét, én pedig hálásan rámosolyogtam a lányra. Kay sétált oda hozzám idegesen, kérdőn ránéztem.

- Eljött, itt van és nem egyedül... - motyogta dühösen.

- Ki van itt? - kérdezte Leila, de Kay nem tudott válaszolni, mert megelőztem.

- Justin - a falnál állt és engem nézett. Mellette egy barna hajú lány, aki szégyenlősen nézett körbe és szorosan fogta a kezében tartott Sparks könyvet.

- Valerie - bólintott Leila. Szóval ismerte a lányt. - Csak barátok.

- Hát persze... - morgott legjobb barátnőm. Nem gondolkoztam, csak felálltam és elindultam felé. Tisztán láttam a szomorúságot rajta. Amikor észrevették, hogy közeledem a barna hajú lány megszorította a kezét és valamit a fülébe suttogott. Aztán arrébb sétált. Justin még mindig a lány után nézett, de tudtam, hogy tényleg nincs köztük semmi. Láttam ahogyan rá nézett, fontos volt neki. De nem szerelemet láttam a barna tekintetben.

- Szia - suttogtam halkan, mire ő rám kapta a tekintetét és egy halvány mosolyt varázsolt az arcára. Hihetetlennek tartottam, hogy ő szakított, mégis én voltam az erősebb. Ott álltunk egymással szemben néma csendben. Annyi mindent akartam neki mondani. Elmondani, hogy fáj amit tett velem. Hogy haragszom rá, mert szeretem és vele akarok lenni. A képébe ordítani azt, hogy önző disznó, mert nem törődött velem és ide meri tolni a képét. Meg akartam kérdezni tőle azt, hogy miért jött el. Hogy mit akar tőlem. De egy hang se jött ki a torkomból. Lefagytam a közelségétől. Nem tudtam mi tévő legyek.

- Sajnálom - törte meg ő a csendet. Rákaptam a tekintetemet és könnyeket láttam csillogni szemeiben. Sajnáltam, hogy így lett vége a kapcsolatunknak. Megérdemeltünk volna egy happy endet. De a kezdet is nehéz volt, így a vége is.

- Tudom, de harcolhattál volna értünk, Justin. Megérdemeltem volna - suttogtam és sűrűn felfelé pislogtam, hogy ne sírjam el magam. Közelebb lépett és szorosan a karjaiba vont.

- Szeretlek - mondta lágyan. Rájöttem, hogy miért jött el. Leakarta zárni a múltat, hogy valaki mással újra kezdje. Talán pont ezzel a lánnyal, akit elhozott magával. Óvatosan elengedett és oda sétált a lányhoz. Aztán együtt kiléptek az ajtón.

- Örökre - suttogtam a hátának. Tudtam, hogy lehetek még boldog. De senkit se fogok úgy szeretni, mint őt. Viszont tisztában voltam azzal, hogy ez így jó. Mert tudtam, hogy neki így lesz a legjobb. Túl sokat voltunk távol egymástól. Boldogok leszünk mindketten, csak nem együtt. A mi könyvünk így teljes egészében véget ért, mindörökre.